Elhallgatni, nem megbeszélni (Prae.hu)
(kiadvány: Pillanatragasztó)
Huszonöt év – huszonöt történet. Tóth Krisztina első könyve pontosan 25 évvel ezelőtt jelent meg, és a szerző úgy gondolta, egy novelláskötettel ünnepli meg az évfordulót. A nemrégiben kiadott Pillanatragasztó a 2006 és 2014 közötti írásaiból válogat, ötször öt részre bontva a rendszerváltás óta eltelt időszakot, illetve annak pillanatfelvételeit.

A könyv „megkísérli összeragasztani ezeket a cserepeket, és rögzíteni a múlt egy darabját” – olvassuk a borítón. Míg a 2013-as Akvárium szereplői képtelenek szembenézni a múlttal, ezért újra és újra átélik, a Pillanatragasztó megpróbálkozik – néhol szó szerint – újból felépíteni és rögzíteni azt. A legeltérőbb sorsú embereket látjuk a legkülönfélébb helyszíneken életük egy-egy kiragadott szeletében, ám egy dolog közös mindannyiukban: fontos, döntő pillanatok előtt állnak, de általában elszalasztják az adott lehetőségeket, vagy egyszerűen csak kisétálnak saját életükből. A szerző szavaival élve: mindegyikük Magyarországon él, ám mintha mégsem ugyanott lennének.

Tóth Krisztina fő erőssége abban rejlik, hogy mindig csak egy nagyon apró részletét ismerteti meg a szereplők életének, a múltat és a jövőt ezekből kell, vagy lehet összeraknunk. Történeteinek darabkáit sokszor az utcán vagy tömegközlekedési eszközökön hallott párbeszéd foszlányokból meríti, eköré álmodja meg változatos és sokszínű, sokszor humoros, groteszk, és nagyon is életszagú elbeszéléseit. A félig-meddig valóságból beemelt karakterek a Pillanatragasztóban önmagukat kereső, vagy önmaguk elől elbújó férfiak és nők, öregek és gyerekek, válófélben lévő vagy megcsaló felek, hétköznapi emberek, akik azonban valamilyen módon kikerülik sorsukat. Egyszerűen eltűnnek, elpárolognak saját maguk vagy mások életéből, be nem teljesült találkozásokról fantáziálnak, amikor már túl késő, és eluralkodik rajtuk a tehetetlenség.

Az Akváriumban uralkodó fullasztó légkör után az új kötet hangulata éppen csak egy kicsivel kevésbé nyomasztó. A huszonöt történetből egy szomorú, nyomorúságos, boldogtalan társadalom képe látszik körvonalazódni, amit főképp a rossz kommunikációból adódó összhang hiánya gerjeszt. A múlt kibeszéletlensége és az ebből adódó társadalmi elfojtások rányomják a bélyegét a mindennapos életekre, kapcsolatokra: legyen az megcsalás, erőszak, percnyi boldogság keresése rossz helyen és rossz időben, elégedetlenség és elhallgatás. Szinte egytől-egyig máshogy, másokon élik ki indulataikat, rossz helyen keresnek valamit, ami talán sose volt és sose lesz.

A letisztult, egyszerű történetek lényegét a kilátástalanság és a változtatás lehetetlensége adja, sokszor szívfacsaró végkifejletekbe torkollván: a már-már gyógyíthatatlan betegségben szenvedő idős édesanya naponta bejár a kórházba, ám amikor kiderül, hogy a kezelés nem valódi, az asszony válasza csupán annyi, hogy ő ugyanúgy be fog járni minden reggel, „ahogy eddig”. Hasonlóan szívet tépő a jelenet, mikor az éppen elhunyt férjét gyászoló nő nem tud máshoz fordulni, csak az idősek otthonában élő, leépülőben lévő édesanyjához, aki, bár semmit nem ért a mondandójából, lányára nézve annyit mond: „Ismerlek téged”.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szigeti Julcsi, Prae.hu, 2015. január 5.

2015-01-05 13:40:03
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ