A máglyák és a mágia kora (Magyar Hírlap)
(kiadvány: Máglya)
Kilenc évet vártak az olvasók Dragomán György új regényére. A fehér király sikere után – amely huszonnyolc nyelven jelent meg, lelkesedést váltva ki a kritikusokból Németországtól az Egyesült Államokig – a várakozás érthető volt.

A bennfentesek tudni vélték, hogy az író érzi is ezt, és a nagy mű utáni mű megírásának kötelessége rettenetesen nyomasztja. Mert sikerkönyvet írni egyszer lehet – de mi van utána?

Hogy ebből mi igaz és mi nem, nem tudjuk. Nem vagyunk bennfentesek. De az a bizonyos második mű, a Magvetőnél a tavalyi év végén megjelent Máglya bizony remekmű.

Értelmetlennek érezzük, hogy A fehér királyhoz képest határozzuk meg a helyét, vagy ahhoz viszonyítva vizsgáljuk, hiszen minden könyvnek kijár a várakozásokkal nem terhelt figyelem a kritikus részéről.
A Máglya narrátora a főhős, egy tizenhárom éves árva kislány. Sejthetően Erdélyben járunk, erre utalnak a tájnyelvi szavak és bizonyos mozzanatok – a krumpli például „lehrben” készül, a szereplők orkándzseki helyett „füsskabátot” hordanak, egy jelenetben pedig „elveszik” az áramot –, tágabban értelmezve azonban a posztszocialista térség bármely államában játszódhatna a regény. A főhős, Emma szülei meghalnak autóbalesetben 1989-ben, nem sokkal a diktátor – a könyvben: „tábornok” – kivégzése és a forradalom után. Emmát a nagymamája veszi magához, aki azonnal elkezdi a kislány beavatását: napról napra ismerteti meg vele a láthatón túli világot, és a mágiára amúgy is fogékony gyereklány jó tanulónak bizonyul. A misztikus-mágikus, gyönyörűen kibontott nagyanya-lányunoka szál mögötti realitás a korabeli, 1989–90-es Erdély. Nemcsak a nagyanya boszorkánykonyhája – és múltja – rejt titkokat, de a mindennapok is. Az iskolai padtárs, Krisztina ikerhúga például a főtéri sortűz egyik áldozata volt. Az életben maradt kislány sejthetően soha nem jut túl azon, hogy mellette lőtték agyon a testvérét. A titkosszolgálat iratanyaga eltűnt, így nem lehet tudni, ki volt a besúgó és ki az, akire csak azt mondják, Emma nagyapját és nagyanyját is megvádolják. Közben az új urak csendben felvásárolják a várost, miközben pátoszos „hazafiságba” irányítják a közhangulatot. A kislány gyermeki ésszel próbál lavírozni a nagyanya titokzatos múltja és az általa tanult „varázslatok” – tudatállapotok –, valamint a külvilág között, ahogy azonban egyre mélyebbre és mélyebbre halad a megismerésben kint és bent, a külső világban és a saját belső világában, egyre kiábrándultabb. Fokozatosan tárul fel a nagyszülők és a szülők múltja: míg a nagymama zsidókat bújtatott a vészkorszakban, az apa, az ellenzéki festőművész börtönben töltött több évet a szabadszájúsága miatt. Később a nagymamát beszervezte a titkosszolgálat, de valójában nem jelentett semmit, ami kompromittálhatott volna másokat. Egy spiclikkel, félelemmel és nyomorral teli, iszonyatos kor, a román diktatúra mindennapjainak lépten-nyomon visszacsapó emléke kavarodik össze itt a szabadság korának első napjaival, amelyben ugyanúgy nem lehet élni. Semmi nem lett jobb, akkor sem, ha immár nem veszik el az áramot és van narancs a boltban. Senki nem bízik senkiben, az indulatok a múltbéli vélt és valós sérelmekért pedig tombolnak: a nagyszülők, a szülők és az akkor még fel sem nőtt unokák egytől egyig egymás ellenségei. Úgy tűnik, a diktatúra után nincs bocsánat. És meglehet, ez rosszabb, mint maga a diktatúra volt. Ott legalább volt tábornok. Tábornok híján pedig az ellenség a múlt lesz. Ami megfoghatatlan, ezért felelőst kell találni. De azt nem lehet: az igazi felelősök megsemmisítettek minden nyomot. Marad a szomszéd. Az, aki gyanús. És aki esetleg bűnös is, de bűne a valódi bűnösökéhez képest súlytalan.
A transzcendens világot, az ősi toposzokat, szimbólumokat Dragomán mesterien játszatja egybe a teljesen reális történettel. Egy jelenetben a kislánynak például a hangyák segítenek összeállítani a fecnikből egy széttépett levelet, amelyet sejthetően a nagymama zsarolója adott át, máskor a nagymamával Gólemet készítenek, megint máskor az erdőben futva a rókákkal kerül bizalmas viszonyba: jelképes erejű az, amikor az egyik új kiskirály, a privatizáción pillanatok alatt meghízott újgazdag telephelyéről kiszabadítja az oda bezárt állatokat.

[...]


A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Péntek Orsolya, Magyarhírlap.hu, 2015. január 8.
Kilenc évet vártak az olvasók Dragomán György új regényére. A fehér király sikere után – amely huszonnyolc nyelven jelent meg, lelkesedést váltva ki a kritikusokból Németországtól az Egyesült Államokig – a várakozás érthető volt.

A bennfentesek tudni vélték, hogy az író érzi is ezt, és a nagy mű utáni mű megírásának kötelessége rettenetesen nyomasztja. Mert sikerkönyvet írni egyszer lehet – de mi van utána?

Hogy ebből mi igaz és mi nem, nem tudjuk. Nem vagyunk bennfentesek. De az a bizonyos második mű, a Magvetőnél a tavalyi év végén megjelent Máglya bizony remekmű.

Értelmetlennek érezzük, hogy A fehér királyhoz képest határozzuk meg a helyét, vagy ahhoz viszonyítva vizsgáljuk, hiszen minden könyvnek kijár a várakozásokkal nem terhelt figyelem a kritikus részéről.
A Máglya narrátora a főhős, egy tizenhárom éves árva kislány. Sejthetően Erdélyben járunk, erre utalnak a tájnyelvi szavak és bizonyos mozzanatok – a krumpli például „lehrben” készül, a szereplők orkándzseki helyett „füsskabátot” hordanak, egy jelenetben pedig „elveszik” az áramot –, tágabban értelmezve azonban a posztszocialista térség bármely államában játszódhatna a regény. A főhős, Emma szülei meghalnak autóbalesetben 1989-ben, nem sokkal a diktátor – a könyvben: „tábornok” – kivégzése és a forradalom után. Emmát a nagymamája veszi magához, aki azonnal elkezdi a kislány beavatását: napról napra ismerteti meg vele a láthatón túli világot, és a mágiára amúgy is fogékony gyereklány jó tanulónak bizonyul. A misztikus-mágikus, gyönyörűen kibontott nagyanya-lányunoka szál mögötti realitás a korabeli, 1989–90-es Erdély. Nemcsak a nagyanya boszorkánykonyhája – és múltja – rejt titkokat, de a mindennapok is. Az iskolai padtárs, Krisztina ikerhúga például a főtéri sortűz egyik áldozata volt. Az életben maradt kislány sejthetően soha nem jut túl azon, hogy mellette lőtték agyon a testvérét. A titkosszolgálat iratanyaga eltűnt, így nem lehet tudni, ki volt a besúgó és ki az, akire csak azt mondják, Emma nagyapját és nagyanyját is megvádolják. Közben az új urak csendben felvásárolják a várost, miközben pátoszos „hazafiságba” irányítják a közhangulatot. A kislány gyermeki ésszel próbál lavírozni a nagyanya titokzatos múltja és az általa tanult „varázslatok” – tudatállapotok –, valamint a külvilág között, ahogy azonban egyre mélyebbre és mélyebbre halad a megismerésben kint és bent, a külső világban és a saját belső világában, egyre kiábrándultabb. Fokozatosan tárul fel a nagyszülők és a szülők múltja: míg a nagymama zsidókat bújtatott a vészkorszakban, az apa, az ellenzéki festőművész börtönben töltött több évet a szabadszájúsága miatt. Később a nagymamát beszervezte a titkosszolgálat, de valójában nem jelentett semmit, ami kompromittálhatott volna másokat. Egy spiclikkel, félelemmel és nyomorral teli, iszonyatos kor, a román diktatúra mindennapjainak lépten-nyomon visszacsapó emléke kavarodik össze itt a szabadság korának első napjaival, amelyben ugyanúgy nem lehet élni. Semmi nem lett jobb, akkor sem, ha immár nem veszik el az áramot és van narancs a boltban. Senki nem bízik senkiben, az indulatok a múltbéli vélt és valós sérelmekért pedig tombolnak: a nagyszülők, a szülők és az akkor még fel sem nőtt unokák egytől egyig egymás ellenségei. Úgy tűnik, a diktatúra után nincs bocsánat. És meglehet, ez rosszabb, mint maga a diktatúra volt. Ott legalább volt tábornok. Tábornok híján pedig az ellenség a múlt lesz. Ami megfoghatatlan, ezért felelőst kell találni. De azt nem lehet: az igazi felelősök megsemmisítettek minden nyomot. Marad a szomszéd. Az, aki gyanús. És aki esetleg bűnös is, de bűne a valódi bűnösökéhez képest súlytalan.
A transzcendens világot, az ősi toposzokat, szimbólumokat Dragomán mesterien játszatja egybe a teljesen reális történettel. Egy jelenetben a kislánynak például a hangyák segítenek összeállítani a fecnikből egy széttépett levelet, amelyet sejthetően a nagymama zsarolója adott át, máskor a nagymamával Gólemet készítenek, megint máskor az erdőben futva a rókákkal kerül bizalmas viszonyba: jelképes erejű az, amikor az egyik új kiskirály, a privatizáción pillanatok alatt meghízott újgazdag telephelyéről kiszabadítja az oda bezárt állatokat.

- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/13988/A_maglyak_es_a_magia_kora#sthash.ncmHfpdH.dpuf
Kilenc évet vártak az olvasók Dragomán György új regényére. A fehér király sikere után – amely huszonnyolc nyelven jelent meg, lelkesedést váltva ki a kritikusokból Németországtól az Egyesült Államokig – a várakozás érthető volt.

A bennfentesek tudni vélték, hogy az író érzi is ezt, és a nagy mű utáni mű megírásának kötelessége rettenetesen nyomasztja. Mert sikerkönyvet írni egyszer lehet – de mi van utána?

Hogy ebből mi igaz és mi nem, nem tudjuk. Nem vagyunk bennfentesek. De az a bizonyos második mű, a Magvetőnél a tavalyi év végén megjelent Máglya bizony remekmű.

Értelmetlennek érezzük, hogy A fehér királyhoz képest határozzuk meg a helyét, vagy ahhoz viszonyítva vizsgáljuk, hiszen minden könyvnek kijár a várakozásokkal nem terhelt figyelem a kritikus részéről.
A Máglya narrátora a főhős, egy tizenhárom éves árva kislány. Sejthetően Erdélyben járunk, erre utalnak a tájnyelvi szavak és bizonyos mozzanatok – a krumpli például „lehrben” készül, a szereplők orkándzseki helyett „füsskabátot” hordanak, egy jelenetben pedig „elveszik” az áramot –, tágabban értelmezve azonban a posztszocialista térség bármely államában játszódhatna a regény. A főhős, Emma szülei meghalnak autóbalesetben 1989-ben, nem sokkal a diktátor – a könyvben: „tábornok” – kivégzése és a forradalom után. Emmát a nagymamája veszi magához, aki azonnal elkezdi a kislány beavatását: napról napra ismerteti meg vele a láthatón túli világot, és a mágiára amúgy is fogékony gyereklány jó tanulónak bizonyul. A misztikus-mágikus, gyönyörűen kibontott nagyanya-lányunoka szál mögötti realitás a korabeli, 1989–90-es Erdély. Nemcsak a nagyanya boszorkánykonyhája – és múltja – rejt titkokat, de a mindennapok is. Az iskolai padtárs, Krisztina ikerhúga például a főtéri sortűz egyik áldozata volt. Az életben maradt kislány sejthetően soha nem jut túl azon, hogy mellette lőtték agyon a testvérét. A titkosszolgálat iratanyaga eltűnt, így nem lehet tudni, ki volt a besúgó és ki az, akire csak azt mondják, Emma nagyapját és nagyanyját is megvádolják. Közben az új urak csendben felvásárolják a várost, miközben pátoszos „hazafiságba” irányítják a közhangulatot. A kislány gyermeki ésszel próbál lavírozni a nagyanya titokzatos múltja és az általa tanult „varázslatok” – tudatállapotok –, valamint a külvilág között, ahogy azonban egyre mélyebbre és mélyebbre halad a megismerésben kint és bent, a külső világban és a saját belső világában, egyre kiábrándultabb. Fokozatosan tárul fel a nagyszülők és a szülők múltja: míg a nagymama zsidókat bújtatott a vészkorszakban, az apa, az ellenzéki festőművész börtönben töltött több évet a szabadszájúsága miatt. Később a nagymamát beszervezte a titkosszolgálat, de valójában nem jelentett semmit, ami kompromittálhatott volna másokat. Egy spiclikkel, félelemmel és nyomorral teli, iszonyatos kor, a román diktatúra mindennapjainak lépten-nyomon visszacsapó emléke kavarodik össze itt a szabadság korának első napjaival, amelyben ugyanúgy nem lehet élni. Semmi nem lett jobb, akkor sem, ha immár nem veszik el az áramot és van narancs a boltban. Senki nem bízik senkiben, az indulatok a múltbéli vélt és valós sérelmekért pedig tombolnak: a nagyszülők, a szülők és az akkor még fel sem nőtt unokák egytől egyig egymás ellenségei. Úgy tűnik, a diktatúra után nincs bocsánat. És meglehet, ez rosszabb, mint maga a diktatúra volt. Ott legalább volt tábornok. Tábornok híján pedig az ellenség a múlt lesz. Ami megfoghatatlan, ezért felelőst kell találni. De azt nem lehet: az igazi felelősök megsemmisítettek minden nyomot. Marad a szomszéd. Az, aki gyanús. És aki esetleg bűnös is, de bűne a valódi bűnösökéhez képest súlytalan.
A transzcendens világot, az ősi toposzokat, szimbólumokat Dragomán mesterien játszatja egybe a teljesen reális történettel. Egy jelenetben a kislánynak például a hangyák segítenek összeállítani a fecnikből egy széttépett levelet, amelyet sejthetően a nagymama zsarolója adott át, máskor a nagymamával Gólemet készítenek, megint máskor az erdőben futva a rókákkal kerül bizalmas viszonyba: jelképes erejű az, amikor az egyik új kiskirály, a privatizáción pillanatok alatt meghízott újgazdag telephelyéről kiszabadítja az oda bezárt állatokat.

- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/13988/A_maglyak_es_a_magia_kora#sthash.ncmHfpdH.dpuf
2015-01-08 16:58:31
A Hős utcában található Budapest legnagyobb, jelenleg felszámolás alatt álló szegregátuma. Erdős Virág az utóbbi néhány évben sok időt töltött az itt élő gyerekek és felnőttek között,...
Mindannyian ismerjük azokat a pillanatokat, amelyekben egyedül vagyunk: az elalvás, az ébredés előtti perceket, amikor már tudjuk, hogy valamit épp elfelejtünk, de már nem tudjuk, hogy mit. Krusovszky...
Fordította: Morcsányi Géza, Kántor Péter
Ljudmila Ulickaja új elbeszéléseiben a hétköznapi és a megmagyarázhatatlan fonódik egymásba elválaszthatatlanul. Hősei idősödő, magányos figurák, akik megpróbálják rendezni a konfliktusaikat...
Fordította: Patat Bence
Utolsó előtti kötetéhez érkezett Knausgard nagyszabású regényfolyama, a Harcom.
Az Álmokban a fiatal felnőtt Karl Ove Bergenbe költözik, hogy a helyi íróakadémiára járjon, és teljesen...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ