Horváth Viktor: Az, hogy tanítottam, és mindent úgy lehet tanítani, hogy a diák csinálhatja, amiről szó van. És még az is, hogy nem vagyok elég tehetséges a költészethez, irigykedem a költőkre, és gondoltam, egy kicsit megstresszelem őket. Továbbá a világ megmentése. Komolyan pedig tényleg a világ megmentése: luxus, hogy amikor töredékére csökkent az óra per ember olvasási idő, továbbra is úgy akarunk irodalmat tanítani, mintha minden körülöttünk forogna.

A "látszólag nem túl népszerű" fordulat a korábbi verstanokra utal, amelyektől a magyarszakosoknak a torkán akadt a Grinzingiben a fröccs és a keménytojás. Csomó "játékos", szellemes elem került az "ellenforradalomba"; voltak előképei a koncepciónak, vagy minden belőled jött?

HV: Ezt a saját óráimon a saját hallgatóimat kínozva alakítottam / -tuk ki. Tehát amikor egy középkori vagy antik szerzővel foglalkozva reprodukáltunk egy mintázatot, kiderült, hogy milyen egymásra épülő kis feladatokkal lehet azt a szerkezetet a normális emberek (tehát a nem zsenik) számára is újrakomponálhatóvá tenni. Költészetet nem mindenki tud csinálni, de verset mindenki. Szakismeretet tanítok.

Azt írod az Előszóban, hogy egy több évezredes tudás tanulásos restaurációjára tehet kísérletet tanár, diák, szatócs és pék, pornófilmrendező és burzsoá... A versformák története - hogyan érvelsz a slam poetry és a rap korszakában, az internet kontrollálatlan, műkedvelői világában - miért oly fontos?

HV: Előbb pontosítanék: a restauráció magára az írva tanításra vonatkozik; a középkori vagy ókori írástanítás módszertanáról gőzöm sincs, azt nem tudom restaurálni.
Tehát, hogy miért fontos. Miért ne lenne az? Minden kornak megvolt a maga szlemje, a maga repje; a hivatalos regiszter mellett minden korban megvoltak a lázadó frekvenciák és anarchista portálok. Az akadémista előírások és a rombolás meg a forradalom mindig is egymást felfrissítve és átkomponálva forgatták tovább az írás lehetőségeit, és ez így volt egészséges. Ez a fogódzók és a nagy elengedések játéka. Ha a fix dolog eltűnik, a lázadás is megdöglik. Nemzedékek óta nincs a közoktatásban írástanítás, a költők autodidakta módon tanulnak írni; attól tartok, hogy jelenleg az irodalomban inkább a szaktudás a lázadás.
Másrészt lássuk a történeti mintázatokat (formákat) élőlényeknek, melyek az agyunkat és a kultúránkat használják a saját evolúciójukhoz. Mi is jól járunk, ha a kezükre játszunk, mert visszasegítenek -- ahogy pl. a zenében a hangszerek rezonátorai, vagy az infrafstruktúrában a kukásautó. Terheket vesznek le rólunk, nagyon hálás kis paraziták.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Jánossy Lajos, Litera.hu, 2015. január 22.