Nyitány a valóságra. Interjú Fehér Renátóval (168 Óra Online)
(kiadvány: Garázsmenet)

Fehér Renátó: Nem vagyok senki üdvöskéje

Pár száz méterre a lakásától zajlott a párizsi túszdráma egyik fejezete. Huszonöt évesként kapta durván telibe a világ. Ez nyilván átszivárog majd a verseibe, hiszen nemzedékének egyik legérzékenyebb alkotója.

– Lehet, hogy súlyosan előítéletes vagyok, de azt látom, hogy az ön korosztálya nem politizál, nem érdekli a közelmúlt, mintha a saját problémáinak zárványában élne. Mi ennek az oka?

– „Mi, fiatalok talán sok mindent nem értünk” – ezzel a klasszikussal indítanék, ha beszélhetnék egy generáció nevében, de nincsenek általánosítható vonások. Ahogy a mai idősebbek sem egyformák. Gyakran nyomasztó viszont, hogy mintha adott érv- és szókészlet mentén kellene egy fiatalnak megszólalnia, mert ha eltér, akkor gyanakodva méregetik, „talán nem is a mi kutyánk kölyke”, kijár érte a rosszallás. Mifelénk mintha falanxokhoz kéne csatlakozni, nem pedig véleményt alkotni. Ez elriasztó. Másrészt eddig is túl sok időt töltöttem képviselők nevének a megtanulásával. Mert nálunk a politika folyton pocskondiázást vagy vakbuzgóságot jelent, valódi ügyeket alig. Elborzasztó az is, ahogy a történelem az aktuálpolitika fogságába esett. Az Eleven Emlékmű, ez a spontán Szabadság téri emlékhely létrejöhetett volna bármikor. Jól mutatja a jelen állapotait, hogy egy ilyen bensőséges és eredeti ötlet protesztként születik meg egy ostoba objektum ellenében. Az emlékezetpolitika is a konstans küzdelem terepe lett, ahol a felháborodás vagy az erőfitogtatás egyre többször vált öncéllá, és épp az emlékezés kárára.

– Önnek van már mire emlékeznie? Az átképzett tanár című versében írja: „Családdá minket a történetek tettek / Ezeket, sajátok híján, újramesélem / apám leveleiből, nagyapám naplóiból.” A generációjával nem történt semmi?

– Számomra a tévészékház ostroma volt a traumatikus nyitány a magyar valóságba. És hogy ez az esemény mennyire túlmutat a politikai méricskélésen. Ahogy a cigánygyilkosság-sorozat is, ami az ezredforduló emblematikus eseményeként fog bevonulni a történelemkönyvekbe, noha a társadalom máig érzéketlen maradt ezzel a felmérhetetlen tragédiával kapcsolatban. A generációm komoly szeletének volt bizonyára magasztos pillanat a 2010-es kétharmad, míg nekem a 2013-as egyetemfoglalás felszabadult napjai maradnak emlékezetesek. Az valóban a mi ügyünk volt. Voltak, akik tehetetlenül szapulni igyekezték, hiszen szokatlanul eleven bírálat érte őket, míg mások görcsösen, megmosolyogtatóan próbálták saját hagyományaik folytatásának beállítani. Kínos lehet a tompa politikai elitnek szembesülni azzal, hogy az áhított fiatalok körében az ő kiterjedt kontrollja vagy közbenjárása nélkül történnek a dolgok. Összességében viszont azt gondolom, amit a Garázsmenet záróversében, a Ká-európai ismerősben írtam: „Egy régi-régi beszédet idézek. / A fiú mára zavart öregember. / Korszakká szervezte az életünket, / nem tartozom semmiért köszönettel.”

– Rendben van, megértettem: egyetlen generáció sem az előző folytatása, az én kérdéseimben pedig akaratlanul is lehetett ilyen téves elvárás. Ráadásul ezt írja a mai Magyarországról: „Itt és eddig erősnek és tévedhetetlennek kellett látszani, ezáltal felülkerekedni tehát..., aki tévedhetetlen, az illetékes. Aki illetékes, az előnyben van. Aki előnyben van, az erős. És ha nem vagy erős, semmi vagy.” Az idősebbek ilyen világot állítottak volna elő ’89 óta?

– Súlyos félreértés, hogy cselekedeteimmel és megszólalásaimmal bárki kedvében kellene járnom. Nem politikai eszmékhez, közéleti aktorokhoz kell hűségesnek lennem, hanem értékekhez. Nyilván akadnak elfogultságaim, hiszen a szamizdat Beszélő folyóirat történetét kutatom, de sosem azt mérlegelem, hogy a pótolhatatlan Solt Ottilia megsimogatná-e a buksimat. Nem vagyok senki üdvöskéje. Aki meg mindenáron skatulyázni akar, megtalálja, amiket írtam. Az idézett mondat A vereség 2.0 című jegyzetemből származik. Ebben az erő macsó kultusza helyett az esendőség jogára, az illetékesség narcisztikus önértéke helyett az elszánt lelkesedésre teszek javaslatot. Mert ez mindannyiunkra ráférne. Hiszem, hogy a magatartásformával a hatalomgyakorlás is változik. Mert változnia kell.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Szénási Sándor, 168 Óra Online, 2015. január 27.

2015-01-27 13:25:10
Fordította: Győri László
Végre magyarul is olvasható Marcel Beyer nagy sikerű regénye, amelyben a Nobel-díjas Konrad Lorenz alakja elevenedik meg.
Hermann Funk először gyerekként, az 1930-as években találkozik...
Az 1972. szeptember kilencvenkét prózaverse - mozaikszerű fejezetekből álló regénye - egy szerelmi kapcsolat eleven emlékének, és általában a szerelem titkának, fájdalmának és misztikumának...
Radnóti Sándor esztéta, filozófus könyve egy memoár helyetti memoár: személyes emlékekben bővelkedő portrék füzére, amelyek egy hosszabb interjúval kiegészítve mégiscsak kirajzolják...
Rajk Lászlóval, aki idén töltötte be 70. életévét, 2009-ben készített életútinterjút Mink András - ennek egy 2019-es beszélgetéssel kibővített, szerkesztett változatát adjuk közre...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ