Krusovszky Dénes: Árva vigasság
Legutóbbi, hét évvel ezelőtt megjelent verseskötete, a Kenyércédulák záró darabjának emlékezetes befejező soraiban a sötétség különös, formátlan anyai testként bukkant fel: „Egy szép nap után éjjel / lassan eleredt az eső. // A sűrű sötétségből a csend / köldökzsinórja.” Mintha a hallgatás, a hangok szándékolt hiánya kötné össze a szubjektumot a befogadó, mégis idegen másik közeggel, a sűrű sötétséggel. Szijj akkori nyugtalanító, kifejtetlenségében is erőteljes lezárása egyben — ez persze csak most, az új kötet megjelenésével vált nyilvánvalóvá — új irányt is nyitott, vagy legalábbis felkínálta ennek a lehetőségét a 2007-es kötet naptárversei között megformált lírai szubjektum kibontakozásához. Az új, Agyag és kátrány című könyv úgy jelent fordulatot Szijj eddigi életművében, hogy jellegzetes elemeiben, hátterében és környezetében úgymond alig változtat valamin. Nehéz ennek a költészetnek az esetében tematikáról beszélni, de az mégis bizonyosnak tűnik, hogy az eddigi tematikus mezők megmaradtak, sőt talán még inkább előtérbe kerültek, miközben valami radikális átalakulás mégis végbement a versek mélyrétegében.

„Üresen álló, romos vasúti raktárépület” — ez a kötet nyitóversének, az Utazásnak az első sora. Ha lehet így mondani, ennél szijjabb nyitány nehezen képzelhető el. Aztán mégis valamiképpen másfelé halad tovább a szöveg, mint várnánk. A vasút környéke a maga súlyosságával és ezen a vidéken elkerülhetetlen lerobbantságával, olajszagával és pergő rozsdájával már a kezdetektől Szijj egyik legtöbbször említett, legalaposabban felépített mikroközege volt. Olyan ráadásul, ami nem pusztán tájként jelent meg a versek horizontján, de egyfajta posztindusztriális múzsaként egyenesen a kiváltó oka, ihletője, vagy talán pontosabb, ha úgy mondjuk: kikényszerítője volt a versbéli megszólalásnak. Egyszerre jelentett fenyegetettséget és otthonosságot, miközben, ahogy a Kéregtorony egyes részletei megmutatták, az életrajz, a családtörténet részévé is vált az emlékezet olvasztótégelyében. Az Utazásban azonban épp csak felvillan, már el is haladunk mellette. Persze felvillanása, főként a kötet nyitósoraként erősen megmarad az olvasóban, ám a vers kérlelhetetlenül továbbgördül tőle. Szijj új verseiben úgy tűnik, nem annyira a látott tárgyi világ (ami a korábbi kötetekben jelentős volt), hanem a látás maga válik elsődlegessé — nem mellékes tehát, hogy a könyv alcíme Fényleírás lett.

Az Utazás nem tesz egyebet, rögzíti csak azt a látványt, ami a (valószínűleg) vonatablakon kitekintő utazó elé tárul: „Feleslegessé vált / rakodórámpák. Egy állatkoponya. Eldobott / diplomatatáska, kiszóródott iratokkal. / Ócska lakókocsi egy vasúti ház udvarán, / az oldalán BÜF felirat. Földszintes irodaépület, / elhagyatva, egyik ablaka be van fóliázva.” És így tovább, erős sodrással, és hasonlóan erős monotonitással egészen a lezárásig: „Egy busz, világító hernyó. Lidl-telihold. / Autók hajlatain tükröződő fények. Egy villamos / nyitott ajtókkal világítja meg a járdát, egy óriásplakátról / a kavicsra verődik vissza a fény az üres utcasarkon.” Egyfelől letaglózó a szöveg szikársága, másfelől zavarba ejtő a ready made jellege. Mintha a szerző radikális munkával a humanisztikusan elképzelt emberi jelenlét utolsó cseppjeit is kiszivattyúzta volna mondataiból, hogy a leíráshelyzet mint versszituáció csontvázáig eljutva csak két elemet tartson meg: a látványt rögzítő tekintet tényét, s a látást feltételező fényt (illetve más versekben épp annak hiányát: a sötétet).

Szijj korai kötetei kapcsán jegyezte meg Valastyán Tamás: „mintha egy légtelenített óriási fehér porcelángömbben kapkodna szüntelenül levegő után a mindenkori vers- vagy prózahős”. Ez a levegőtlenség kétségtelenül jellemző az új kötet verseire is, de mintha már nem lenne a „vershős” porcelángömbbe zárva, épp ellenkezőleg, szabadon járna-kelne a különféle helyszínek között, mintha örömét is lelné az utazásban, miközben — s ebben állna új tapasztalata — folyton kétkedéssel kezelné, hogy valóban azt látja-e mindeközben, s úgy, amit látni vél. „A látás gyanakvás” — állítja a Folyékony sötét című záróversben, míg a Sötétség című szöveg hosszú, és „zsugorodva burjánzó”, aprólékos leírását azzal fejezi be, hogy: „A szememben is sötétség van […] ezeket mind / nem én láttam, mégis láttam, más szemével, / más fényben, nem tűrtek meg maguk körül olyat, / akinek árnyéka van.” Hasonló ez a passzus ahhoz, amivel a Kenyércédulák indult: „Nem én voltam. Azt mondod, / én, de nem én, hanem / más volt, vagy más voltam / én is, egy tárgyilagos valaki, / hogy neked segítsek, / bár akkor én már hiába.” A képlékennyé vált, összezavarodott szubjektum végső attribútumává tehát a látványként felfogott, egybegyűjtött imaginárius elemek halmaza válik, melyek ugyanolyan jogon lehetnek a külvilág reáliáinak elkapott pillanatfelvételei (mint az Utazásban), ahogy a belső, mentális működés titokzatos sötétkamrájából származó projekciók is. Innen nézve válik világossá, hogy milyen jelentősége van a kötet több pontján is felbukkanó lyukkamerának. Ez a szerkezet, mely tulajdonképpen egy egyszerű fa- vagy kartondoboz, egyetlen kis tűhegynyi lyukkal csupán, mégis képes arra, hogy mindenféle mechanikai vagy optikai segítség nélkül rögzítse a külvilág kiválasztott képeit. Egy lezárt doboz sötétjébe egyetlen apró résen át betörő, megtermékenyítő fény. Hasonlóképpen képzelhető el Szijj lírai szubjektumának és az őt körülvevő világnak a viszonya is: a versbeli én camera obscuraként nyitja meg valamiképp belső sötétjét a rögzíteni kívánt képek sora előtt.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Krusovszky Dénes, Műút.hu, 2015. január 30.

Megjelent a Műút 2014048-as számában

2015-01-30 15:04:32
BECKETT, SAMUEL
Samuel Beckett Watt című regénye különös olvasmány, cselekményét leírni szinte lehetetlen. Watt-tal történnek bizonyos dolgok, tesz bizonyos dolgokat, részt vesz bizonyos beszélgetésekben, majd a történet...
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ