A kortárs amerikai irodalom élő legendájának regénye a hippikorszak alkonyáról. A Beépített hiba szokás szerint behúz a csőbe, a többi Pynchon-műnél mégis könnyedebb és optimistább olvasmány – nem csoda, hogy Paul Thomas Andersont megfilmesítésre csábította. 

Pynchonnál általában értelmetlen feltenni a kérdést, miről szólnak a művei – lényegük éppen az, hogy olyan tömegben zúdítják az információt, az össze (nem) illő történetdarabkákat az olvasóra, hogy az előbb-utóbb sarokba szorul és feladja a semmiből felbukkanó mellékszereplők, nyomok, fiktív és valós referenciák (köztük számos filmes) követését. A Beépített hiba a korábbi műveknél kicsit egyszerűbb: a Súlyszivárvány hatalmas időn és téren átívelő monstrumával vagy a 49-es tétel kiáltásának paranoid labirintusával szemben megkísérelhetjük összefoglalni a regény tartalmát.

De mire megyünk vele? Doki, a narkós, hippi magándetektív sötétben tapogatózó nyomozástörténete a hatvanas-hetvenes évek fordulójának Los Angelesében – csakhogy a regény lényegét még nem ragadtuk meg. Igaz, a kutatás célja reálisabb, mint a 49-es tétel esetében, a korábbiaknál kevesebb jelentésszintet különíthetünk el, a posztmodern detektívregény utánozhatatlan humora és hangulata mégis csak olvasás közben tárul fel teljes egészében.

Mivel a főhős, Doki Sportello folyamatosan drogozik, őt követve azonnal a totális káosz közepén találjuk magunkat: így Pynchon célja, hogy az olvasó elvesszen a rengeteg szál, szereplő, kapcsolat, indíték és mendemonda közt, könnyen teljesül. Miután gyors egymásutánban felbukkan, segítséget kér, majd eltűnik Doki exe, hirtelen rengeteg rejtélyes apróság kezd egy irányba mutatni – de pontosan merre is? Pynchon trükkje, hogy észrevétlenül vezeti bele az olvasót az események sűrűjébe, az in medias res kezdés után pedig csak kapkodjuk a fejünket, hiszen teljesen kiszámíthatatlan, mi fog történni a következő oldalon. Olyan nyomozás veszi kezdetét, ahol a tettes, az áldozat, az indíték és a szembenálló oldalak egyformán kérdésesek – sőt, a folyton kába nyomozónak (akinek a szemével látunk, agyával érzékelünk) gyakran arról sincs fogalma, hol van és mi történik körülötte.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Gyöngyösi Lilla, Filmtekercs.hu, 2015. február 16.