Búvárszemüveget fel! (NOWmagazin)

Létezik egy sztereotípia, miszerint az írók, költők, tarisznyás emberek a távolba révedve érzik át meg nem értettségük teljes súlyát, írnak egymásnak, a szakmának, maguknak, és különben is. Hogy ez mennyire megalapozott, abba most inkább ne menjünk bele. Én magam is rendesen elcsodálkoztam, mikor belecsöppentem ilyen körökbe, hogy ez azért nem mindig van így. Aztán tavaly decemberben a kezembe került a Hévíz folyóirat 2014/6-os száma, és rádöbbentem arra, hogy az irodalom nem csak “fasza” és “menő”, de mindez irgalmatlanul nagy rock and rollba csomagolva is tálalható. Márpedig ha valamiben ott a rock and roll, abból rossz nem sülhet ki, és a NOWmagazinon a helye.

 

A már említett számot nagyon gyorsan kiolvastam, és szerencsére sikerült megszerezni az egész 2014-es évet visszamenőleg, és előfizetni az idei évre is. Elkapott a Hévíz-kór, nincs mit tenni, olvasni kell. De kezdjük a borítókkal, mert már önmagában a kiadvány messziről hirdeti, ez bizony nem az az unalmas irodalmi folyóirat, amit legjobb esetben is ötven év felett a fotelben, kockás pléddel betakarva vesz kezébe egy nyugdíjazott magyartanár. Mondom, ott van benne a rock and roll. Fiatalos, lendületes, figyelemfelkeltő, nem utolsósorban bohó dizájn, és nagyon kellemes tapintású papír kívül-belül. Kell ennél több?

Igen, kell. Jó írások. Az 1990-ben alapított folyóirat kezdetben csak Hévíz és környékén volt elérhető, 2012-ben azonban óriási változás történt. A lap szerkesztését Cserna-Szabó András író és Szálinger Balázs költő vették át, országossá bővítették, kéthavira sűrítették a megjelenést, és nem utolsó sorban bográcsozással egybekötött lapszámbemutató bulikat tartanak az Élesztő sörözőben. Tehát a jó körítés tökéletesen megvan, de ugye az írások. A lap öt részre tagolódik: Nyílt víz, ahol ismert és akár ismeretlen írók és költők novelláit és verseit találjuk, Vízibicikli, ez az interjúrovat, Hajószakács, ebben gasztro-történeti érdekességek vannak, Hullámverés, ez a recenziófélék és a irodalmi munkásságok boncolgatásának helye, a végére pedig az Öböl, Magyarország legszebb tájához, Hévízhez és a Balaton-felvidékhez kapcsolódó helytörténeti áttekintések, “kulisszatitkok” olvashatók.

Végigolvasva a tavalyi hat számot két dologra jöttem rá. Először is, ez a lap nekem szól. De nem csak nekem, hanem nekünk, fiataloknak, nekünk, akik csak úgy szeretünk olvasni az olvasás kedvéért, és nem a jambusokat számolgatjuk egy verslábban, nekünk, akik csak úgy élvezik a mondatokat és a belőlük kikerekedő történeteket. A másik pedig, hogy meglepően egyenletesen magas színvonalú írásokat jelentetnek meg. És pont. Alig vártam, hogy megkapjam a válogatásukat, ami februárban jelent meg a Magvetőnél Hévíz Irodalmi Antológia 2012-2014 címmel.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Décsy Eszter, NOWmagazin.hu, 2015. március 3.

2015-03-03 17:58:44
A 2022-es Petri-díjas kötet
,,Egész úton azt nézed, / mi mindent hagytál magad mögött" - szólítja meg az Utószezon című vers beszélője Rékai Anett első kötetének olvasóját is. Mintha az elszakadás és a felszabadulás...
Magzatpróza a szülésről és a születésről
Mit jelent életet adni, és mit jelent a világra jönni? Kiss Noémi különleges könyve magzatpróza. Az elbeszélések, monológok, jegyzetek és töprengések ritmikus sorozata a szülés-születés...
Fordította: Scholz László
García Márquez eddig sosem publikált kisregénye
Gabriel García Márquez sosem publikált kisregénye a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul Scholz László fordításában. Az öt rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól,...
Fordította: Szávai János
Két rendhagyó szerelem története
Kötetünk a Nobel-díjas író két kisregényét tartalmazza, amelyeket harminc év választ el egymástól. Mindkettő egy-egy szerelem története: Az Egyszerű szenvedély narrátora az ötvenegy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ