Bolyongás a gépezetben (Kortárs Online)
(kiadvány: Óraverzum)

Lakatos István második regénye a fülszövegbeli állítás ellenére sem gyermekkönyv. Ahogy a szerző az Óraverzumot és az azt körülölelő világot ábrázolja, az feledhetetlen társadalomkritika, amely saját univerzumunkat képezi le, kidolgozott történelemmel, hagyományokkal, világképpel, és mikroszkopikus jellemrajzokkal. Az ebben a különös fantasztikumban hemzsegő obszcén kifejezések és horrorjelenetek azonban jelentőségük ellenére sem lehetnek jó hatással a gyermeki pszichére. Az Év Gyermekkönyve-díjat nyert Dobozváros szerzőjének legújabb regénye voltaképpen az intellektuális felnőtteket szólítja meg.

A Fellegvárban kitömött nyakorjánok között bolyongó Mirkó ereiben királyi vér csordogál. A világot egykor veszélyeztető Bogumil uralkodó unokája és a jelenlegi Pongrác király félárva gyermeke ő, akit édesapja látni sem akar, mert elhunyt feleségére, Lénára emlékezteti. Mirkó egyedül a gyermeklelkű Szaffi nénjére, a kezdetben ridegnek tűnő komornyikra és a titokzatos Ludvik bácsira támaszkodhat. A regény tétje látszólag a Holdra utazás és ezzel egy időben a világ megmentése, de voltaképpen Mirkó felnőtté válását és vívódásait követhetjük nyomon. Habár a történetvezetés egyszerű, a sokrétűen kidolgozott hagyományok, a térben és időben aprólékosan felvázolt képzeletbeli világ, valamint a képzeletbeli lényektől, nevektől nyüzsgő sorok teszik izgalmassá és elgondolkodtatóvá Lakatos István regényét. Ebben a tudatosan felépített dimenzióban segít eligazodni az Óraverzumot ábrázoló borító és az azt körülvevő világegyetem térképe az első oldalon.

A gépies világ sok szempontból tekinthető univerzumunk leképezésének. A regény  alcíme (Tisztítótűz), a Jelenések könyvéből vett mottó és a Világgép mint istenség titokzatossága a világ keresztény nézőpont szerinti állapotát idézi. Létezik a könyvben természetfölötti erő ugyanis, amely elrendezi a bolygókat, és fentről figyel. És léteznek olyanok, akik ebben különbözőképpen hisznek (Organikusok és Tengelyesek). A regény egyébként izgalmas nyelvezete is rájátszik a vallásos szemléletmódra. Erre hajaz a visszatérő „gépiek szerelmére” és a „gépiek úgy akarják” szófordulat, de a hagyományvilágban is tetten érhető ez az utalás. A temetési jelenetben ugyanis rozsdás csavart helyeznek el a hanton, amely arra emlékeztet, hogy porból vétettünk. A saját világunkkal párhuzamba állítható gépies kozmoszban ott rejlenek a horrorba illő szenvedések és kegyetlenségek is. A belét kívül hordó alak, Szaffi apja által korábban megsebzett arca, a testekbe forrasztott gépezetek, a láb nélküli felsőtestek, a szakállas asszonyság, Mirkó látomásának naturalisztikus részletezése az emberi történelem kegyetlenségeinek alternatívája lehet ebben a mesét és száraz valóságot keményen ötvöző regényben. A meseszerűség felé ível a történetek erőteljes abszurditása, az ok-okozati kapcsolatok álomszerű összefüggése, mint például a nyulak elszaporodásának jelenetében, ahol arra a nem mindennapi képre, hogy „ekkor a hatalmas jószág temérdek apró nyúllá robbant szét”, Szaffi természetes módon reagál: „Most megint nyúlpörköltet fogunk enni hónapokig.”

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Gláser Diána, KortársOnline.hu, 2015. március 26.

2015-03-26 18:45:17
Apa és fia közös története
Kardos András ebben a könyvben apjának, a száz éve született Pándi Pál irodalomtörténésznek állít emléket. A sok műfajú kötet gerincét az apjához írt hatvan (fiktív) levele alkotja:...
Egy sosem fakuló klasszikus
Sosem fakuló regényében Kosztolányi Dezső a poros bácskai kisváros szürkülő életeit éles fénybe helyezve tárja elénk. Az öregedő házaspár féltett kincse, csúnya, vénecske lányuk,...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ