Az öt legígéretesebb elsőkönyves: Totth Benedek (Könyves Blog)
(kiadvány: Holtverseny)

A Könyves Magazin februári számában exkluzív fotósorozatban mutattuk be az öt, általunk legígéretesebbnek tartott írót, aki tavaly jelentette meg első prózakötetét. A következő öt napban a blogon is bemutatjuk őket (tegnap Mán-Várhegyi Réka volt soron). Mindenkinek ugyanazt a néhány kérdést tettük fel, és mindenkit próbáltunk a könyvéhez illő környezetben lefotózni. Totth Benedeket évekig műfordítóként ismertük (itt podcastoltunk vele), és tavaly jelent meg első regénye, a nihlista kamaszokról szóló Holtverseny, amely 2014 egyik legnagyobb könyves meglepetése volt. Nálunk a hét könyve lett, a Top50-es listánkon a negyedik helyig jutott, és a jelek szerint film is készül belőle.

Ha íróként egyetlen mondattal kellene jellemezned magad, és eggyel a regényedet, mit mondanál?

Most ismerkedem ezzel az íróval, egyelőre még olyan, mintha másvalaki lenne.

Háborús regény a kamaszkorról.

Ha egy írót választhatnál a magyar és/vagy világirodalomból, akitől tanácsot kérhetnél az írásról, ki lenne az, és miért?

A kedvenc szerzőimmel készült interjúkból, beszélgetésekből általában mindent megtudok, ami érdekel. Ez alól talán csak Cormac McCarthy jelent kivételt, ő nagyon ritkán áll szóba újságírókkal. Szívesen megkérdezném tőle, hogyan élte túl az Átkelést.

Mi volt a legfontosabb dolog, amit írás közben, illetve a könyve publikálásáért küzdő íróként megtanultál?

Azt hiszem, egy regényt csak abbahagyni lehet, befejezni sosem. És abban is egyre biztosabb vagyok, hogy kizárólag olyasmivel érdemes foglalkozni, amit akkor is megírnál, ha biztosan nem jelenne meg.

Elsőkönyvesként mi volt a legnagyobb sokk, ami ért?

Ez az egész elsőkönyvesség kisebb-nagyobb sokkok sorozata. Az első sokkot akkor kaptam, amikor elolvastam a nevemet a borítón, de az is elég ütős volt, amikor a metrón először láttam egy vadidegen ember kezében a könyvet.

Rögtön tudtad, hogy ezt a sztorit akarod megírni, vagy sok ötleted volt?

Sok mindenbe belekezdtem, de mindig ennél a történetnél kötöttem ki.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Könyves.blog.hu, 2015. április 1.

2015-04-01 16:56:53
Kortárs klasszikus
Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ