Az foglalkoztat, hogyan emlékezünk. Interjú Hevesi Judittal (Prae.hu)
Hevesi Judit első verseskötete a napokban jelenik meg a Magvető Kiadó gondozásában. A verseket meghatározó súlyos problémákról, esélyekről, a traumák jelenidejűségéről beszélgettünk vele, egyéb, nem épp pehelykönnyű kérdések mellett. 

PRAE.HU: Első versesköteted Hálátlanok búcsúja címmel most jelenik meg a Magvető Kiadónál. Mennyi idő után jutottál el a kötetig, milyen elvárásaid vannak a kötettel szemben? Mitől lennél elégedett, ha jó kritikák születnének róla, vagy ha a megjelenése után több hónappal is nyugodt szívvel nézel majd a könyvedre?

Négy éve kezdtem el írni. Pontosabban négy éve írtam meg az első verset, amit valamilyen módon nem semmisítettem meg. Persze a kötetből végül kimaradt. Elégedett akkor lennék, ha – akár a kritikák, akár az idő hatására – nem gondolnám azt, hogy tévedtem. Vagy, hogy az egész tévedés volt.

PRAE.HU: Hogyan találtál rá a verseidben érintőlegesen-finoman jelenlévő témákra, súlyos traumákra? Miért tartottad fontosnak ezek versben szerepeltetését?

Nem találtam, inkább kaptam őket. Egy embert nem lehet a múltja nélkül elképzelni. Úgy hiszem, hogy mindenkinek van egy csomagja, amit szemérmességből, esetleg tapintatból, és értelemszerűen félelemből nem mutat meg, és jobb napokon azt gondolom, ugyanezek vezérelnek mindannyiunkat abban, hogy ne is lássuk meg ezeket. De talán túlságosan is leköt mindenkit a saját csomagjának súlya, rosszabb napokon pedig egyenesen attól tartok, túl érdektelenek és cinikusak vagyunk egymással. A következmény mindenesetre ugyanaz: érintőleges, felszínes és egymást a végletekig félreértő kapcsolatok. Mechanizmusokat, gesztusokat látunk, szavakat hallunk a másik emberből, amiknek sorrendje mögött számtalan el nem mondott történet van. Én ezekre vagyok kíváncsi. Nem arra feltétlenül, hogy ki mit cipel, hanem hogy hogyan teszi, és hogyan nem mondja el.

PRAE.HU: A kötet versei közt külön-külön is találni megrázó darabokat, de egyben olvasva az igazán hatásos. Az olvasó az egészet egyben elolvasva találhatja meg a fogódzókat a jobb megértéshez. A szerkesztésnél sok verset ki kellett hagynod, hogy csak az egymással felelgető, egymásra reagáló, így többletjelentéssel felruházott darabok maradjanak?

Ezek a szövegek a fejemben nagyon hamar elkezdtek összeállni egy egésszé. Tudtam, mit szeretnék elmondani, és azt is sejteni kezdtem, hogyan nem sikerülhet. Így mindenekelőtt a szikárságot, redukáltságot tartottam szem előtt, és azt, hogy olyan sorrendbe helyezzem el őket a könyvben, hogy egyfajta hálózatot, struktúrát mutassanak. A versek pedig ebben a rendszerben egymásra utalnak és reményeim szerint jórészt összefüggnek, magyarázzák is egymást. Éppen ezért már a kéziratból is kimaradtak azok a darabok, amik ebbe a koncepcióba nem illettek bele – de Szegő Jánost is bármikor, bármiről megkérdezhettem a kötettel kapcsolatban. Ő nem csupán dolgozott ezzel a kötettel, hanem a legmélyebben vele és velem érzett, gondolkodott. Nélküle nem lenne az, ami.

PRAE.HU: Letisztult, az érzelmekkel óvatosan bánó versekből építkezik a kötet. A női témák, a dallamosság sose vonzott? Nem kísérleteztél ilyenekkel?

Nem gondolom, hogy a női témák és az érzelmek, azok intenzitása vagy kifejezése feltétlenül összefüggő, összetartozó fogalmak volnának. De valójában persze értem is, mire gondolsz: nem. A kötetben van azért női háttér. A holokauszt női túlélőinek memoárjait, visszaemlékezéseit kutattam, olvastam, többek között a Yad Vashemben is. Emberi terhekről, traumákról szerettem volna beszélni, amit én nem tudnék játékosan, könnyedén kezelni, és aminek szerintem csak egy nagyon pici százaléka lehet gender-specifikus.

PRAE.HU: A mai húszas-harmincas éveikben járók egy trauma nélküli, a demokrácia keretei között felnőtt nemzedék. A traumákat írásos emlékekből, családtörténetekből, történelmi tényekből ismerhetik legfeljebb. A te verseidben a holokauszt traumája egy tőled nyilván nem független, de távoli trauma, amit csak elbeszélésekből ismerhetsz. Az elbeszélés, elmondás nem veszi-e el szerinted a traumák mélységét, megértheted-e, mások történetei válhatnak-e a te történeteddé, s elegendő-e ehhez az irodalom?

Mutass egy trauma nélküli embert, és én azonnal elhallgatok! A könyv valóban olvasható a holokausztra való emlékezésként, de semmi esetre sem csak akként. Nem vagyok olyan bátor, hogy ennél konkrétabbat, biztosabbat merjek mondani róla. Az foglalkoztat, hogyan emlékezünk, sőt, még inkább az, hogyan felejtünk mikro- és makroszinteken. Amit írsz, ugyanakkor pontos: nem független tőlem a holokauszt emléke, mégis, valamilyen módon távoli. Időben például épp annyira van távol, hogy az emlékezés és felejtés kérdései a legaktuálisabbá váltak, például azért, mert nagyon kevés túlélő van már közöttünk. Azt a mélységet, ami az ő történeteiknek sajátja, nem lehet megérteni, de megérezni, ha csak felszínesen is, igen. Nem az ő történetük lesz egészen, de legalább valami belőle. Azt hiszem, ehhez empátiára és a hallgatásra való képességre van szükség.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Ayhan Gökhan, Prae.hu, 2015. április 2.

2015-04-02 12:01:10
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Kovács András Ferenc
"Örömzene darabokban"
Kovács András Ferenc hatvanadik születésnapjára maga válogatott verseket eddigi életművéből, így a zenei témákban és motívumokban gazdag kötet tekinthető a formabravúrjairól híres költő lírai önarcképének,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ