(kiadvány: Óraverzum)

A népszerű Lencsilány képregényekről, a 2012-ben az Év Gyermekkönyvének választott Dobozváros meseregényről sokan ismerhetik Lakatos István írót, illusztrátort. Könyvei egyszerre építkeznek a mesék, sci-fik, fantasyk elemeiből, így alkotnak sajátos, a gyerekek és a felnőttek számára egyszerre érdekes világokat.

Legfrissebb kötete az Óraverzum -trilógia első kötete, a Tisztítótűz . A Seon bolygón játszódó történet hőse az ötéves Mirkó, akinek a végtelenül unalmas napjai hirtelen rothadásnak indulnak. 

Meddig mehet el a durvaság ábrázolásában egy meseregény, hol húzódik az őszinteség határa és mik a legfélelmetesebb lények? Többek között erről kérdeztük Lakatos Istvánt.

A Dobozváros egy korai változatában kinyírtál egy mosómedvét, de ezt végül átírtad. Az Óraverzum ban viszont most hullanak a cuki állatok, a pónik, mókusok, nyulak. Vártad már a véres leszámolást?

Nem, csak tudom, hová akarom kifuttatni a sztorit. Amik miatt az Óraverzum közönségesnek, durvának tűnhet, azoknak később mind-mind funkciója lesz. Mirkó részben azért műveli azokat az ordenáré dolgokat, hogy a nagy semmiben lefoglalja magát, részben meg azért, hogy felhívja magára a figyelmet. A második részben állatok már nem, inkább csak emberek fognak hullani, nyilván durvább lesz, mint ez, de abban Mirkó is 16 éves lesz már.

Az Óraverzum tulajdonképpen egy meseregény és egy felnőtt fantasy összerakva. A felnőtt nézőpont elhagyhatatlan, mert a gyerekek még nem feltétlenül érthetik azt a világot, ami Mirkót körülveszi. Az első kötetben talán annyira nem nyilvánvaló, de az Óraverzumban szempontfejezetek vannak, mint a Trónok harcában.

Többen is mondták, hogy ilyen könyvet még soha az életben nem olvastak. Ez számomra baromi nagy dicséret, mert ez azt jelenti, hogy eredeti lett, függetlenül attól, hogy alapvetően tetszik-e vagy sem.

A meseregény tehát a kísérletezgetés terepe?

Nem a kísérletezgetésé, hanem az őszinteségé. Ami azért tűnhet idegennek, mert nálunk a gyerek- és ifjúsági irodalomban még csak alakulgat.

Ahogy annak idején a Dobozváros , most az Óraverzum is megkapta, hogy túl kemény. Szerinted mit jelent a gyerekkel szembeni őszinteség? Már a kifejezés is fura, azt sugallhatja, hogy az őszinteség a gyerekkel szemben, ellen intézett támadás.

Úgy gondolom, van a féltve óvott gyerekkor, de aztán csak eljön egy pillanat, amikor fel kell készíteni őket arra, mi vár rájuk. Ezt nálunk szeretik elodázni. Így az a vicces helyzet áll elő, hogy megjelennek a gyerek- és ifjúsági könyvek, miközben a célközönségük, a valódi gyerekek egy párhuzamos univerzumban élnek. Szerencsére azért már nálunk is beszivárognak a szexualitással, családi és egyéni problémákkal foglalkozó könyvek, és ez tök jó. A gyerekeknek látniuk kell, hogy basszus, van családon belüli erőszak, van nyomor, van kiszolgáltatottság. Persze nem kizárólag erről, de erről is kell hallaniuk.

Nekem most is ugyanazok a vesszőparipáim. Az elcseszett családokról, a magányról írok, de később bele fog kerülni az istenről való elképzelésem is. Arra azért igyekeztem figyelni, hogy a bölcselkedés ne telepedjen rá a regényre.

Egyetlenegy gyerek szerepel a regényben. Mirkó egy olyan bolygón él, ahová hirtelen rengeteg turista érkezik, de ők sem hoznak magukkal gyerekeket. Olyan, mintha az utolsó reménysugár lenne egy elgyerektelenedő világban.

Majd a leg-leg-legvégső részben tényleg olyasmi lesz. Nem tudom, mekkora spoiler, de kicsit mintha a Dűnéből venném Paul Atreidesnek az ellentettjét. Minden rohad, minden esik szét, és maga a világ is elég nyomasztó. A hőseim be vannak zárva, egy olyan bolygón élnek, ami bármikor megsemmisülhet, alattuk egy a Pokolra emlékeztető világ létezik. A szerkesztőm teljesen belebetegedett a végére.

Talán éppen azért olvasható sokféleképpen, mert azt, hogy mennyire is nyomasztó ez a világ, csak a felnőtt olvasó érzékeli. Szerinted mi az, ami nem fér bele mondjuk egy 12 éves gyerekeknek szóló meseregénybe?

A gyerekkönyvben talán azt kell elkerülni, amit egyszerűen rossz olvasni, amitől nagyon szarul érezhetjük magunkat. Vonneguttól az Éj anyánk volt ilyen, ahogy befejeztem, másnap teljesen befordultam. Ez persze a katarzissal rokon fájdalmas érzés, de ez talán tényleg korai lenne. Úgy próbáltam meg ellensúlyozni a világ komorságát, hogy hülyeségekkel pakoltam tele a könyvet. Szerintem az Óraverzum tele van viccekkel, és kerültek bele klasszikus kalandregényes szakaszok is, de ettől még nyomasztó is a szó borongós értelmében.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Varga Betti, Dívány.hu, 2015. április 12.