Ezt igazán nem gondoltuk volna... Interjú Toroczkay Andrással (Prae.hu)
(kiadvány: Búcsú Éhestől)
Toroczkay András költő írt már a versek mellett filmkritikákat, tanított és tanít is gitárt, s most a Magvető Kiadónál megjelent első, nem is akármilyen novelláskötete, Búcsú Éhestől címen. Erről, a novellák történetéről és a következő verseskötetről is beszélgettünk vele. 

PRAE.HU: Nemrég jelent meg novellásköteted Búcsú Éhestől címmel a Magvető Kiadónál. Mikor kezdted el írni a könyvben szereplő novellákat, hogyan állt össze az anyag, mikor alakult ki az a terv, hogy a szövegekből könyv lesz?

Ha jól emlékszem, 2006 körül kezdtem el őket írni. A versek mellett folyamatosan, természetesen születtek ezek is. Maga az Éhes-anyag úgy állt össze, hogy egyszer csak 2012 körül bemásoltam a novelláimat egy közös fájlba, aztán megnéztem, milyen kölcsönhatásba kerültek a szövegek egymással. Egy kisváros rajzolódott ki előttem, meg egy narrátor, Éhes. Illetve egy barátság, meg egy szemléletmód, világnézet. Aztán elkezdtem megfigyelni, hogy bizonyos szereplők itt is, ott is felbukkannak. Ez később tudatos lett, igyekeztem szereplőket összevonni például. Volt persze egy pár előképem, kedvenc novellásköteteim, az Esti Kornél, nyilván, A mi utcánk Tar Sándortól, meg Fehér Béla, Cserna-Szabó András és Stephen King életműve. Nem csak irodalom, a sorozatok is hatottak, főleg a Louie, a Family Guy, meg a Breaking Bad. Talán ebből is látszik, mennyire nem Borbély Szilárd-féle próza volt a cél, mint azt egyesek vizionálják. Egyébként elég sokáig tartott az egész, mert ugye egyrészt nekem ez hobbi, nem ebből élek, másfelől a számítógépek, amiket használtam, sorra elromlottak. Nem akartam feleslegesen dolgozni. Aztán rátaláltam az online tárhelyekre, és onnantól fogva már biztonságban tudtam magam, ment minden, mint a karikacsapás.

PRAE.HU: Könnyű volt kiadót találni, vagy amint elküldted a Magvető Kiadónak a kötetet, a kiadó rögtön ráharapott az anyagra? Simán ment a közös szerkesztési munka?

Engem is meglepett, de könnyű volt kiadót találni a szövegnek, rögtön ráharapott kettő is, a szerkesztési munka pedig szintén simán ment. Király Leventének, a kötet szerkesztőjének csak hálás lehetek, nagyon sokat tanultam megjegyzéseiből, húzásaiból.

PRAE.HU: Hogyan reagáltál, amikor a Magvető elfogadta a könyvet? Mi volt az első gondolatod? Fel tudod idézni?

Nemrég került elő megint az a levél, amelyben Kertész Imre Sorstalanságát visszautasítja egy kiadó (történetesen épp – nevében legalábbis – ugyanaz a Magvető, amely később viszont kiadta Kertész műveit). A kudarcban így ír a bűntudatáról: „Nem tudtam eldönteni, honnan ered: azért érzek-e bűntudatot, mert a regényemet visszautasították, vagy pedig egyáltalában, mert regényt írtam; vagyis, hogy pontosabb legyek, hogy vajon akkor is bűntudatot éreznék-e, ha a kiadó történetesen a regényem elfogadásáról értesít?” Én a magam részéről azt hiszem, a válasz: igen. Habár én nem írtam meg egy fél Sorstalanságot sem, tény, hogy szörnyen rosszul lettem ettől a kis sikeremtől is; fuldokoltam a bűntudattól és a szégyentől. Attól féltem, szinte már-már reméltem, hogy ez valami tréfa. Nem tudom, miért, akkoriban ezt a korszakomat éltem, remélem, már elmúlt. Mindenesetre azt hiszem, Kertésszel rokon lelkek vagyunk.

PRAE.HU: A könyveladási listák alapján a novella nincs valami jó helyen, inkább a regény a kelendő. Regényt még nem szerettél volna írni, vagy ezekhez a történetekhez a novella az ideálisabb választás?

Nem az alapján választottam műfajt, hogy hogyan tudnék minél sikeresebb lenni, minél több példányszámban elkelő könyvet írni. Akkor valószínűleg valami szadomazo-hajlamú kamaszról szóló regényt írtam volna, aki az elején még nem tudja, de valójában kiválasztott, aztán jön az apja, aki egy habókos régész és kiszabadítja az unalmas álcsaládjából egy varázskarddal, amiről kiderül, hogy valójában lézerkard, csak rejtőmágiát használtak, aztán később együtt nyomoznak a Vatikán pincéjében egy dögös ötvenes háziasszonnyal, aki indokolatlanul sokszor beszélne süteményreceptekről, amiket amúgy valóban meg lehetne sütni. Később kiderülne, hogy ő ölte meg a fiú anyját egy eldurvult sátánista telekvita során, a könyv felénél pedig találnának egy szekrényt, amin keresztül eljutnának egy sárkányoktól és dinoszauruszoktól hemzsegő, mesebeli birodalomba, aminek a gonosz uralkodója a II. világháborút fekete mágusai segítségével túlélő, a kellő pillanatban dimenzióugrást végrehajtó Adolf Hitler lenne, ki más.

Nem tudom... A történetek, helyzetek, témák, a hang nekem ezt a formát adták most. De tervezem, hogy írok regényt. Meg drámát, meg novellás-, meg verseskötetet. Zongorázni is meg akarok tanulni. 

PRAE.HU: Nekem egyre jobban tetszik az előbb felvázolt történet is! Térjünk vissza Éheshez. Éhes Miklós néven publikáltál verseket. Ezzel a novelláskötettel végképp leszámolsz a teremtett figuráddal?

Kabai Lórántnak küldtem egy-két verset a Műútnak kíváncsiságból. Az akkori albérlőtársam és barátom, Lakatos István pedig, aki azóta szép és komoly sikereket ért el, mint tudjuk, mikor együtt söröztek, és Lóri odaadta neki az aktuális számot, hogy nézze meg az abban megjelenő első képregényét, véletlenül elszólta magát, látva az Éhes Miklós nevet, hogy jé, ez meg a Tocó, vagyis én. Így buktatott le. Akkor már pár hónapja leveleztem Lórival, szombathelyi pszichológushallgatónak adtam ki magam, ha jól emlékszem. Ő jót derült a dolgon végül, pláne, hogy ráadásul igazi álneves sztár, tudniillik a Spiegelmann Laura név őt takarja. Mondjuk az albérlőtársam, Lakatos István, Lórit meg előttem buktatta le, miután kifülelt egy telefonbeszélgetést, amely során Lóri egy Nők lapjának adandó interjút beszélt meg. Sherlock Holmes-i logikával rájött, hogy ez csak úgy lehetséges, ha Lóri álneves szerző, innen pedig csak egy ugrás volt, hogy rájöjjön: Laura valójában Lóri. Az is vicces volt, hogy azok a versek annyira megtetszettek egy másik szerkesztőnek, Pollágh Péternek, hogy Lóritól elkérte Éhes elérhetőségét. Egyik legnagyobb sikerem, hogy végül a Prae-ben így lehozta Éhest Péter is, habár azt hiszem, akkoriban éppen haragban voltunk amúgy (most már nem). Azt persze sajnálom, hogy hazudtam a kilétemet illetően. Remélem senki nem neheztel ezért.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »


Forrás: Ayhan Gökhan, Prae.hu, 2015. május 10.

2015-05-10 17:21:29
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ