Nem tudom, mik a föltételei a jó beszélgetésnek. Bizalom kell hozzá, még inkább remény. Adni, kapni. De nem okvetlenül a barátoddal, ha van. Ott könnyebben lehet egy hallgatásos, szó nélküli (jó, fontos) beszélgetés. Strangers in the night is működhet. Azt írtam majdnem, hogy ez korfüggő is, öregedve kisebb az esély – de ez sem igaz. Bármikor megszomjazhat az ember.

Vannak az emlékezetében konzerválódott, örökidejű beszélgetések? Akár az édesapjával, amit pontosan fel tudna idézni? Beszélgetések, amikből az élete válságosabb pillanataiban erőt tudott meríteni?

Kicsit hazudnom kellene egy határozott igen-hez. Nagy együttléteket föl tudok idézni, de azoknak csak egy része volt a beszélgetés, hol fontosabb, hol kevésbé. Volt, van erőmerítés, de mintha nem ezekből a padödőkből, inkább abból az általánosabból, amely ezeket az együttléteket lehetővé teszi. Vagy egy intenzív pillanat, apámmal több ilyenem is volt, egy grimasz, egy szó, egy nevetés, egy elkomolyodás, egy szomorúság, egy kicsi kérés - ezekre fontos gondolhatnom.

A könyvben az unokájával látható fényképen az unokája félig visszanéz, félig látszik az arca is, míg Ön teljesen háttal áll. Mintha az unokája nézne az ön múltjába, s Ön ennek a múltnak fordítana hátat. Most, hogy megjelent ez a nagyobbrészt múltidéző könyv, megváltozott a múlthoz való hozzáállása?

Nem hinném. Miközben szép ez a kép-értelmezés, és tényleg olyan, mintha ballagnék el a múltamtól, mintegy hátat fordítva. Inkább csak a könyvnek fordítok hátat: kész vagy, már nem érdekelsz. Ami ott van, az már nem érdekel. Ha szerencsém van, azt a lánykát mellettem érdekli.

Marianna D. Birnbaum vetett-e fel olyan témát, amire rég nem gondolt? Feltárt valami újat Esterházy Péternek az Esterházy Péterről szóló beszélgetés?

Igen is meg nem is. Nem okvetlenül úgy gondolok a fölvetett témákra, ahogy föl lettek vetve, ahogy össze lettek fűzve. Ez volt az érdekes a munkában. Hogy föltárt-e valami újat nekem rólam? A szokásosnak mondható Beckett-válasz szerint: Ilyen messzi azért nem mennék el.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Ayhan Gökhan, Kulturpart.hu, 2015. június 28.