Wahrheit und Dichtung (Litera)

Az Évek iszkolása időszerű könyv, egy ember élete, mint közlekedő edény, ide-oda csorog, pulzál az a bizonyos anyag, nincsenek alvadt vérrögök, nincs trombózis, a truamákat a legfőbb oldószer, a humor (együttérzés és játék) finom olaja járja át. – Jánossy Lajos kritikája Esterházy Péter és Marianna D. Birnbaum beszélgető könyvéről.

 

„A visszatérő vendégszövegek leginkább a Bevezetés-ben tűnnek fel. Akarja, hogy felismerjék őket? Fontos ez a teljes szöveg számára?” „Mi az első emléke (vagy emlékfoszlány), amely megjelenik az agyában, ha rákérdez? Mi az első emléke a szüleiről?” Marianna D. Birnbaum első kérdése az 1991-es Esterházy-kalauzt indítja, a második a 2014-es Az évek iszkolását. Két beszélgető könyv, két év, két felütés. Azonos szereplők. 

Az olvasó fülében cseng: komolyabban kéne venni a kurva időt! Mint minden nagyszabású prózaíró, Esterházy is ezen dolgozik.” „ … tehát az időt valamiféle anyagként fogom fel, amelyik ide-oda csorog – és akkor ezt képnek is fel lehet gondolni, a különböző időket különböző színekkel … és akkor persze egymásba csorognak, mint rajzórán az isiben.”, mondja a Kalauzban. A könyvekben könnyed, légnemű és nehéz, cseppfolyós anyag, lélegzik és kering. Nyelvet ölt a hely, ahol vagyunk, az idő teste. A két megszólalás: 1991-ben Esterházy háta mögött a Bevezetés, éppen a Hrabal könyve. És háta mögött 1989, kimennek az orosz csapatok, a fegyveresek, akik lefegyverezték, kiutasították az időt. Magyarország felszabadul. Egy évvel később lezajlanak a parlamenti választások. A száműzött emigráns, a fent nevezett, azaz valóság nevű nagybátyánk megérkezik. Jöttét egyre mérséklődő taps kíséri, mert kiderült, nem rá vártunk. Mióta tovatűnt becses személye, csupán a fényképe maradt nekünk, amiről kifakult alakja; kontúrtalan, hűlő helyére legalábbis egy Jávor Pált, avagy egy Roger Moort álmodott az itthon maradt, társtalan képzelet. Mindez, látjuk utólag, pontosan látszott, mégsem akartuk észrevenni.

A láthatatlanban bíztunk, a magának végre medret teremtő időben. Képletesen és az elsők között Esterházyban bíztunk, az ő valóságos (!) mondataiban, a szabadság enyhe (t adó) mámorában. Sokan voltunk kevesen, akik a magyar irodalomban hittünk, abban, hogy az a mára untig emlegetett, haza, ott a magasban, az a mi közös otthonunk, együtt őrzött titkunk és becsvágyunk. Minden másképp lett, mondhatni, csak Esterházyban nem csalódtunk.

A Kalauz bizakodó könyv. Nem, rosszul megválasztott a szó, túlságos a terjedelme, nincs határa; üres. A Kalauzban személytelenebb a hang. Nem, nem jó; a hang személyes, de inkább ars poétikus. Az évek iszkolásában a hang ugyanaz, de erőteljesebben arc (sic!) poétikus. Ha a kissé túlhajtott nyelvjátékot forszírozzuk: a harc (sic!) poétikussá lett korszakban az arc vonásai, vulgo: állításai hangsúlyosabbá lettek. A csoportképző hisztériák nem kedveznek a karaktereknek, az egyneműségben azonban az egyedüliség élesebb árnyékot hasít.

1991-ben az indító kérdés Esterházy regényei életének világát, 2014-ben Esterházy életének regényes világát invokálja. Ha kísérletképpen a Harmonia két osztatú, rafinált belső címválasztásának nyomába eredünk, az Esterházy-kalauz: mondatok az Esterházy Péterről, Az évek iszkolása: egy Esterházy Péter vallomásai. Az elsőben az író konkrét műveinek költőiségéből nyer alakot, a regények felől látható, a másodikban a konkrét személy teremti meg önnön epikus voltát, a művek felőle láthatók „Ehhez jön még az a processzus, amit minden író érez, hogy a könyveik fölélik őt, innét, ebből a valóságos tapasztalásból származik az a túlzó, hogy ne mondjam kokett mondat, hogy „ő” (én) nincs is, csak a könyvek. […] … vagyok én, naná, elkezdek csinálni egy teret, és ebbe a térbe teszem bele, amim van, magamat, ez az én örökségem – de valójában azt gondolom, hogy énrólam, vagyis nem erről az énről tudunk meg valamit, hanem erről az énről ebben a helyzetben.”, mondja Esterházy a Kalauzban. „[E]z úgy igaz, (szerintem), hogy az életem anyagát a regény anyagát a regények anyagának tekintem. De azt nem gondolom, hogy ez személyes volna. Itt most más a helyzet, itt én én vagyok –feltehetően. És eltekintve, hogy nem tudjuk, mi, ki az a én. De azért tényleg más helyzet: személyesen személyes.”, írja Az évek iszkolásában. A Kalauzban a beszélgetés fő sodrában az írás, az elbeszélés nehézségei állnak (a kötet párhuzamos oldalain Esterházy-könyvekből vett, tematikusan rímelő idézetek), Az évek iszkolásában a nehézségek elbeszélése a tét (az idézetek a szövegtest részei). A perspektíva eltolódása feltűnő. Ahogyan a Harmóniában, önéletrajziság és vallomásosság, az alanyiság önalkotó hangja szól, a két könyvet emlegetett példáját véve az utóbbi javára. Jóllehet Esterházy az önéletrajz formára hagyatkozik egy passzusban – a gyónás ellenében …

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Jánossy Lajos, Litera.hu , 2015. április 26.

2015-04-26 16:41:31
A Hős utcában található Budapest legnagyobb, jelenleg felszámolás alatt álló szegregátuma. Erdős Virág az utóbbi néhány évben sok időt töltött az itt élő gyerekek és felnőttek között,...
Mindannyian ismerjük azokat a pillanatokat, amelyekben egyedül vagyunk: az elalvás, az ébredés előtti perceket, amikor már tudjuk, hogy valamit épp elfelejtünk, de már nem tudjuk, hogy mit. Krusovszky...
Fordította: Morcsányi Géza, Kántor Péter
Ljudmila Ulickaja új elbeszéléseiben a hétköznapi és a megmagyarázhatatlan fonódik egymásba elválaszthatatlanul. Hősei idősödő, magányos figurák, akik megpróbálják rendezni a konfliktusaikat...
Fordította: Patat Bence
Utolsó előtti kötetéhez érkezett Knausgard nagyszabású regényfolyama, a Harcom.
Az Álmokban a fiatal felnőtt Karl Ove Bergenbe költözik, hogy a helyi íróakadémiára járjon, és teljesen...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ