A költészet lényegét tekintve normaszegés (Kortárs Online)

Bognár Péter nevére 2011-ben figyelhetett fel a versolvasó közönség, amikor másodikként megkapta a Petri-díjat. A következő évben a Magvető kiadó gondozásában látott napvilágot Bulvár című kötete. Legújabb verseskönyve, A rodológia rövid története ugyancsak izgalmas kísérlet.

Ért némi támadás az említett elismerés miatt, ugyanis néhány évvel korábban már közreadtál egy versfüzetet, az elismerés viszont kötettel nem rendelkező költőknek jár. Mit szóltál ehhez, és hogyan fogadtad a díjat?

Nagyon örültem neki, és rögtön megírtam a kuratóriumnak, hogy nem felelek meg a kiírásban megfogalmazott feltételeknek. A kuratórium azonban úgy döntött, hogy a 2005-ben megjelent és lényegében visszhangtalanul maradt első kötetem ellenére sem változtat eredeti elhatározásán. A támadások, ahogy fogalmazol, megleptek, az az igazság, hogy én addig nem is tudtam, hogy létezik ez a díj, erre kiderült, hogy olyik kolléga embert ölne érte.

Petri költészete mennyire volt számodra meghatározó?

Volt egy időszak, úgy a húszas éveim elején, amikor nagyon szerettem. Tetszett a romantika által kidolgozott poétikai hagyománnyal való tudatos szembefordulása, a testi és lelki téren egyaránt megfigyelhető rossz középpontba állítása. Ezt – vagyis radikalizmusát – a mai napig szeretem. A másik, amit fontosnak találok Petri költészetében, az a humor. A tragikum nála sosem vegytiszta, a megszólaló ritkán merevedik bele a maga teremtette világba, nem abszolutizálja saját nézőpontját.

Rajta kívül kik hatottak rád erősen?

Felsorolni sem tudom a neveket. Válasz helyett inkább két friss könyvélményemről beszélek. Az egyik Nemes Z. Márió A hercegprímás elsírja magát című kötete (ezt a Rodológiában használom is). Gyönyörű, letisztult, végiggondolt világot kap az olvasó, olyan káoszt, hogy hasonlót el se tudott korábban képzelni. De! Ebben a káoszban kiigazodunk, és ezt nagyon élvezzük. Folyamatosan az ember-, az állat- és a növényvilág körvonalainak feloldásával játszik (humor!), de a megbontott világrend fogalmi készletével az emberi psziché mélyrétegeihez képes közel férkőzni. A másik Grecsó Krisztián Megyek utánad című regénye. Kénytelenek vagyunk együtt élni, de az együttélés egyikünknek sem könnyű, meg kell tanulnunk, hogyan kell csinálni. Miközben tanuljuk, hibát hibára halmozunk, és elveszítjük azt a lényt, akik voltunk. Mássá válunk. De a könyv nemcsak azért szuper, mert ezen a folyamaton képes végigvezetni a befogadót (nem kis vállalás pedig!), hanem azért is, mert az elbeszélő lépten-nyomon olyan esetlegességekkel bontja meg az anyagot, amelyek kibillentik az olvasást. A szöveg teherbírása ettől hihetetlenül megnő.

Hogyan telt első versválogatásod közreadása után az a hat-hét év, amíg a díjat megkaptad, és annak folyományaként megjelenhetett Bulvár című köteted?

Elvégeztem az ELTE magyar szakját, aztán ugyanott az Európai és magyar reneszánsz doktori programot, és megírtam a disszertációmat. Közben formálódott egy kötettervem, reggelenként azon dolgoztam.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Ménesi Gábor, Kortárs Online, 2015. június 9.

2015-06-09 14:31:18
A kapunyitási pánik regénye
Keömley-Horváth Boglárka Petri György-díjas bemutatkozó könyve a kapunyitási pánik regénye. Főszereplője egy multinál dolgozó harmincas nő, az ő elbeszéléséből ismerjük meg családi...
Trapiti legújabb kalandjai
Sok év béke és boldogság után Kavicsvár újra veszélybe kerül. A várost megkaparintani igyekvő Kukta Gerozán varázscukorkákkal mérgezi meg a kavicsváriakat, akik mindahányan kisgyerekké...
Történetek a vágyról
A szerelemről és a biztonság vágyáról szól az Erősebb nálam, Szabó T. Anna új novelláskötete. Hosszabb-rövidebb történetei sokféleképpen beszélnek a hirtelen feltörő vagy éppen élethosszig...
Fordította: Lőrinszky Ildikó
Szembenézés a gyerekkorral
,,Apám egy júniusi vasárnap kora délutánján meg akarta ölni az anyámat." Ezzel a mondattal kezdődik ez a megrázó történet egy tizenkét éves lányról, és egy emlékről, amely örökös...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ