Széttükrözött madár (Kortárs Online)

Hevesi Judit komplett, koherens költői univerzumot épít kövekből, madarakból, ki nem mondott, lappangó családi emlékekből. Öntudatosan vállalja a dadogást, az elakadó szavakat, és ezzel elkülöníti magát a fehér inges, egyenes háttal emlékező tömegtől.

A búcsúzva érkező fiatal költő debütálása ritka jelenség a kortárs irodalomban: megjelenése eseménnyé lett. És ezt nem magyarázza a neves kiadó és a rendhagyó kötetbemutató sem (ahol a versekből – felolvasás helyett – monodrámát láthattunk). Sokkal inkább az a lírai karakter, amely alapján a fülszöveget jegyző Tóth Krisztina nemzedékében társtalannak nevezi Hevesi költészetét, és – ugyan jelen sorok írójának olykor eszébe jutott Deres Kornélia Szőrapája – tény, hogy a Hálátlanok búcsúja a fiatal líra minden domináns (testközpontú és közéleti) irányától markánsan elkülöníthető. A kötet középpontjában a személyes és családi traumaemlékezet, az ehhez való hozzáférés és ezek közölhetőségének kérdései állnak. Mindezek úgy, hogy a versek számolnak a testtapasztalatokkal, reflektálnak rájuk, és a bennük foglalt kérdéseknek komoly közéleti következményei is vannak – a kötet súlyát mégis a személyes téttel bíró kérdésfelvetés adja.

A traumaelméletek egyik legfontosabb kiindulópontja szerint a traumatizált szubjektum tapasztalata nem illeszkedik a múlt folyamatába, de a jelenben sem hozzáférhető. Így az élmény egy sajátos, időn és nyelven kívüli, testi tapasztalatba kerül. A tudás és a nemtudás, azaz a jelenlevő, meghatározó érvénnyel bíró, de nem artikulált tudás sajátos kettős állapota és az ennek megértésére való törekvés adja Hevesi verseinek alaphangját.

Ezek a traumák szakadások és hézagok az emlékezet folyamatában, akár a „csendes télikabátok” és „lyukacsos történetek” (címkék), amelyeket a versek betölteni igyekeznek. Hogy ez az igyekezet mennyire problematikus, azt a kötetnyitó, szokás című szöveg indirekt ars poeticája teszi egyértelművé. Itt a vers alanya egy kudarcot, a közösségi emlékezet őszinte beszédre való képtelenségét deklarálja, miközben kiáltvány jelleggel szembe is helyezkedik az emlékezetet megszelídítő fehér inges tömeggel. Ezzel a radikális gesztussal összeköti a gyász személyes és közösségi, nemzeti dimenzióit, és provokálja annak kényelmes, tét nélküli heroizmusát. „Elakadó szavakkal beszélni mifelénk / nem szokás. / Idehazudok hát valami megfoghatót / hogy még éppen kibírható legyen / és bizonygatom majd / képesek vagyunk a gyászra. / Aztán megvárom, míg búcsúzáskor / eltűnik az összes távozó. / Végül talán nem is mondok semmit / mert ünnepélyes pillanatokban / nem illik a dadogás / és mifelénk emlékezni különben is / egyenes háttal / szépen vasalt ingekben szokás.”

[...]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Molnár Illés, KortársOnline.hu , 2015. június 15.

2015-06-15 12:27:49
Történetek a szabadságról
Dragomán György sok év terméséből válogatta az Igazat kérdezni nyolcvanöt történetét. Vakmerő gyerekek, különös anyák és eltűnő apák, fergeteges energiájú nagymamák és nagyapák...
Szabó T. Anna szenvedélyes olvasó, az írott szó átjárja a mindennapjait. Új könyvében az élet elválaszthatatlan a művészettől, a személyesség az irodalomtól és a történelmi tapasztalattól....
Történetek a szabadságról
Dragomán György sok év terméséből válogatta az Igazat kérdezni nyolcvanöt történetét. Vakmerő gyerekek, különös anyák és eltűnő apák, fergeteges energiájú nagymamák és nagyapák...
Önportré és vallomás
,,Ebben a könyvben oda is nézek, ahol az látszik, ami nincs már, mert elmúlt, de van, mert emlékszem rá." Mácsai Pál önéletrajzi könyve számvetés,visszatekintés, emlékpróba. Portré. A...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ