Kiss Noémi: Az áldozatok nem beszélnek. Interjú (Litera)
(kiadvány: Sovány angyalok)

Gyakran azt gondoljuk, a szegénység, a munkanélküliség, az alkoholizmus szüli az erőszakot, de ez nem igaz. Az értelmiségi családokban, vagy éppen az elit versenysportban ez éppúgy jelen van. Az erőszakos beszéd, az elnyomó, megfélemlítő magatartás a mindennapok természetes része. Senki nem teszi szóvá – mert a félelem a kísérője. – Kiss Noémit könyvhétre megjelent, Sovány angyalok című regényéről kérdeztük.

 

Ismerve téged, eddigi írásaidat, a könyveidet, 2013-as, Ikeranya című novelláskötetedet, nem meglepő, hogy egy olyan könyvvel álltál most elő, amely a család és a nők problémáiról szól, közelebbről egy bántalmazó kapcsolatról s benne egy gyermektelen házaspárról. Hogyan, mikor született meg benned a döntés, hogy ezt akarod megírni, és voltak-e nehézségei a kezdésnek?

Hat évvel ezelőtt kezdtem el, amikor Gödöllőn jártam. Írtam valamit a városról és gyerekkori emlékeimről. Karádi Évával volt a Lettre folyóiratban egy közös projektünk. Az volt a feladatunk, hogy írjunk és készítsünk képeket a gyerekkorunkról. Khoór Lilla fotógráfussal jártam húsz év után először abban az iskolában, ahol a nagymamám negyven évig tanított. Később rövid ideig anyukám is dolgozott itt, sőt, óvodás koromban, ha nem tudtak rám vigyázni, gyakran elvittek engem is. Ez a gödöllői Hajós Alfréd általános iskola. A regényem valódi iskolája, egy panel, amit két angol munkás húzott fel „ideiglenesen” 1974-ben. 

Megérintettek a régi, sárga macskaköves, konzerválódott helyek - elkezdtem kutatni a nagymamám életét. Szomszédaink, családi barátaink és az ő kollégáinak, tanítványainak a sorsa érdekelt. Az iskola, ahol tanított, a Kádár-rendszer „fénykorában épült”. Amikor ebbe a kisvárosba beköltözött a panel, egy csapásra minden megváltozott, az utcák, az emberek, a privát életek. Szerettem volna regényt írni, egy tanárnőt a fókuszba állítani, az ő személyes sorsán keresztül elbeszélni ezt az időszakot. Olyasvalakit képzeltem elbeszélőnek, aki gyerekek között éli le az életét, de neki magának nem lehet gyereke. Meddő – ez volt a hívó szó, a többi majd rárakódik. Tanáraim, anyukám és nagymamám sorsa érdekelt, a szocialista iskola és ennek az eszménynek a végórái, amiben én magam is felnőttem. Részben belőlük gyúrtam össze a hősnőmet, Líviát.

Tudjuk, de te is nyilatkozod egy interjúdban: ez nem a te történeted. Milyen anyaggyűjtő munka előzte meg az írást, miből merítettél, készítettél-e mélyinterjút hozzá?

Megkapó, megrendítő sorsokat láttam magam körül. Már gyerekkoromban is vonzódtam ehhez a világhoz, például szerettem elmenni családlátogatásra a nagymamámmal. De csak felnőtt fejjel értettem meg, amit akkor tátott szájjal, kíváncsian figyeltem. Akkoriban nekem ez a világ természetes volt, jó emlékeim vannak. Földszintes, polgári, majd szűk falusi utcák – gyakran száll a por, aztán trágya vagy esőszag van. Kocák, birka, kecske, minden udvarban, rút pulyka, lúd, kacsa. Kerestem a formát, a hangot. Azt is tudtam, hogy egy naplót fogok összerakni, közvetlen, szabad beszédet képzeltem el. Memoárt, ahol a tabukról nyíltan lehet beszélni. Arról szerettem volna írni, ami az udvarokon sosem látszik, vagy nem annak látszik. Szépen, lassan kiraktam évek alatt a fejezeteket.
Így készült a Sovány angyalok. Először az utolsó részeket írtam meg. Aztán megszülettek a gyerekeink, pár hónapig szünetet tartottam. Több fejezetet kidobtam. Ez a regény éveken át ért bennem, szavakat, képeket, helyszíneket kerestem fel újra és újra.

A könyved váza, hogy egy negyvenéves nő férje megölése után a kórházban meséli el az életét, és fejti fel, hogyan jutott az életük a tragédiáig. Idáig egy hollywoodi (?) film (?), egy krimi (?) forgatókönyve is lehetne. Miért tartottad szükségesnek ebbe a keretbe vonni a történetet? És miért volt fontos a gyilkosság?

Ez nem keret és nem is váz, ez egy olyan meghatározott cselekedete Líviának, ami cezúra az életében. Sorsának, szenvedéseinek következménye, ugyanakkor egy feldolgozhatatlan élmény és megkönnyebbülés számára. Leszámolás a bántalmazó kapcsolattal, felszabadulás és önfelszabadítás. Ezért a cselekedetéért emelhető fel, ez különbözteti meg őt a tehetetlen szenvedőktől. Azoktól a nőktől és házaspároktól, akik nap, mint nap megélik ezt, és nem cselekednek. A néma nők birodalmában él ő is, de nem bírja tovább a teste. Számomra az volt a tét, hogyan lehet erről beszélni egyáltalán. Milyen szavakkal lehet elmondani és leírni ezt az érzést.

Az elbeszélő hangjának megtalálása nem lehetett egyszerű. Lívia egyes szám első személyben beszél, de olyan sok nyelvi regiszteren mozog, hogy nehéz egy konkrét, valódi emberként elképzelni. Mintha többen laknának benne. Hogy volt ez, hogyan született meg a fejedben és formálódott a hősöd karaktere? És hogyan élted meg ezt az egyes szám első személyt?

Ha valaki skizofréniát érez olvasás közben, teljesen jogos – egy személyben sokan laknak, éppen erről szerettem volna szólni, kitolni a határt. Lívia kizökken. Ennek komoly tétje van, vagy legalábbis én így éreztem írás közben. A beszéd és az elbeszélhetőség amúgy is a legfontosabb problémám, amit, mint mondtam, nem nehézségnek, inkább felszabadulásnak, sőt, néha kiabáló örömnek éltem meg írás közben. Máskor meg levert voltam, nem ment, nem sikerült úgy, és ez újra feszített, vajon miért nem megy? Közben ez is természetes lett, mert éppen erről szól a könyvem.

Ilyenkor újra elindultam, bejártam a helyszíneket, klinikát, kórházat, üres sportpályát, a mátyásföldi repülőteret, az Isaszegi utat, a Bazilikát és a temetés helyszínét, a kriptát. Újra és újra visszatértem – hogy megint elővegyem ezeket a tereket a regényben is. A séták inspiráltak, a visszatérés, a helyek emlékezete.

Mintha feltörne épp valami az emberekből, lassan elárasztanak bennünket a traumákról, azok feldolgozásáról szóló szövegek. Végre, de nem érezted annak veszélyét, hogy olyan dologról beszélsz, amiről egyre többen? Hogyan lehet a sok erős, végsőkig menő, a végsőkről beszélő szöveg közegében elmondani valami olyat, aminek kimondása számodra is reveláció?

Amikor hat éve elkezdtem a regényt, a meddőség és a bántalmazás is komoly tabunak számított. Feneketlen kút, kellemetlen a jelenléte, mindenki kerüli. Vagy inkább hazudik róla valamit. Szerintem ezekről társadalmi léptékben ma sem beszélünk sokkal többen vagy nyíltabban, a nőszervezetek szava áldozatos munkájuk ellenére még mindig viszonylag kevesekhez ér el, és akkor is gyakran ellenszenvvel találkozik. Sok indulat, tagadás és meg nem értés veszi körül a bántalmazást, a megerőszakolt feleségek történetét. Ahogy az iskolai erőszakot, a tanári bántalmazást. Ha a nőket éri az erőszak, ők tehetnek róla – ez egy teljesen általános, átlagos komment. Jól emlékszem, amikor már ott tartottam, szerettem volna magyar nyelven is mélyinterjúkat olvasni bántalmazott nőkkel, férj- és feleséggyilkosságok szereplőivel, de nem tudtam. Magyar nyelven nem találtam elegendő és könnyen hozzáférhető anyagot erről. Az áldozatok nem beszélnek. Végül holland, német és angol nyelvű könyveket néztem át. Pedig engem éppen a magyar nyelven elbeszélt történetek, az erről való beszéd mikéntje foglalkoztatott.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Nagy Gabriella, Litera.hu, 2015. június 22.

2015-06-22 15:11:02
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ