„Nem hiszem, hogy létezik gonoszság” - Beszélgetés Szvoren Edinával (Nullahategy)

Szvoren Edina zenetanár, József Attila díjas író. Nincs, és ne is legyen című kötetéért nemrégiben Európa-díjat kapott. Az idei könyvhétre Az ország legjobb hóhéra címmel jelent meg új könyve a Magvető Kiadó gondozásában. Az íróval a novelláiban gyakran megrajzolt kiszolgáltatottságról, az író hallgatásáról, a véletlen aktualitásról, és arról beszélgettünk, miért lenne jó, ha minden irodalmi mű különböző álnéven jelenne meg.

VARGA KLÁRA - nullahategy

Miért fontos az ön számára, hogy azokról az emberekről írjon, akik áldozatok, kiszolgáltatottak, illetve, hogy apró részletre lajstromozva legyen, ki kit mivel, hogyan bánt, vagy bántott, ki hogyan áldozata a helyzetnek, vagy a másik embernek?
Visszakérdezhetek? Miből gondolja, hogy én a kiszolgáltatottakról, és nem a tettesekről írok? Fontosnak csak azt tartom, hogy az olvasónak legyen olvasata. Ezek szerint ez az öné. Gyakori olvasói reflex, hogy egy hangsúlytalan fikciós helyzetben írói állásfoglalást látnak, vagy igénylik, hogy legyen ilyen. Azt hiszem, én sokkal inkább a kiszolgáltatottságról írok, mintsem a kiszolgáltatottakról.

A hétköznapi életében mit érez, ha azt látja, valaki áldozattá vált?
Attól függ, milyen közel áll hozzám az illető. Szégyenletesen érzéketlen vagyok, amikor nem állok személyes kapcsolatban valakivel, aki nehéz helyzetbe került. Azzal szoktam vádolni magam, hogy az empátiám, a szolidaritásom tisztán intellektuális gyökerű, és csak ha érdekemben áll, vagyok képes átérezni zsigerileg a másik kiszolgáltatottságát. Az altruizmusom száz százalék önzés, az empátiám voltaképp szimpátia.

Ön szerint miért ilyenek az emberek, hogy bántják, megnyomorítják magukat, egymást?
Jót akarnak. Maguknak vagy másoknak. Ha nem lennének érdekeik, talán kevésbé bántanák egymást vagy magukat. Sok minden van, ami változik, de ezt speciel kétezer évvel ezelőtt is ugyanúgy csináltuk. Nem az „emberek”, hanem mi.

Van-e kiút, más változat, vagy az ember "ilyen", és mindig is ilyen volt?
Kiút talán nincs, de vigasz azért akad: az emberek sokfélék egyidejűleg. A húspultos nő, akit gonosznak és ridegnek látunk a közértben, otthon csillag alakúra vágja reggel a paradicsomot a férjének. A postai alkalmazott, aki egy tíz órás műszak végén is kedves az ügyfelekkel, otthon, amíg a férje a napját meséli, semmi másra nem képes figyelni, mint az elhullajtott morzsákra a szőnyegen. Nincsenek jó meg rossz emberek. Helyzetek és – elnézést az önismétlésért – érdekek vannak.

Mi élteti az emberekben azt a hiedelmet, hogy megtehetik a másikkal, amit megtesznek?
Ez hiedelem volna? Nem inkább szükség vagy a választási lehetőségek hiánya? Nem tudom. Az általános szintjén erről butaság volna beszélni. Nem hiszem, hogy létezik gonoszság. Butaság van, sarokba szorítottság, rossz beidegződések, félelem a lelepleződéstől, esetleg bosszú. Még a bosszú sem gonoszság, azt hiszem.

Amikor végigolvastam a legújabb novelláskötetét, átjárt a hideg, és azon gondolkoztam, minek a hidege ez? Azé az emberé, aki bánt valakit? Vagy azé, aki azt gondolja, nem lehet  másképpen? Vagy azé, aki nézi, és befogadja mindezt? A hazugságot, a bántást, a nem tudást, az öngyűlöletet.
Azért írok, hogy ezt az olvasó döntse el. Az olvasói reakciókat az író csak annyiban befolyásolhatja, hogy a tárgyat megadja, csatornázza a figyelmet, irányítja a fókuszt. Szerencsére egy fikciós munka nem alkalmas arra, hogy önmaga elemzését adja. Az olvasó értelmez, ő vonhat le következtetéseket. Makacsul remélem, hogy az irodalom ábrázol, nem világmagyarázatot ad, nem tanulságot vagy receptet az élethez, még csak bölcs gondolatokat sem. Az olvasó okoskodhat, az író nem, legfeljebb már csak egy interjúban – bár jobban tenné, ha akkor is csöndben maradna. Ugyanakkor tudnék mondani jó pár óriási regényt, ami megpróbálja, megpróbálta ezt, mármint világmagyarázatot adni, okos mondatokat mondani. Időről időre megkísérti az írókat az a kísérteties alaki hasonlóság, ami a hétköznapi nyelv és a fikciós nyelv elemei között van. Ön például engem a kiszolgáltatottakról kérdezett. Pedig én nem róluk írtam, hanem konkrét, bár csupán a képzeletünkben létező emberekről. Ha valaki ezeket az embereket kiszolgáltatottnak látja, azok már az ő gondolatai. Szerintem én sehol nem írtam le azt a szót, hogy „kiszolgáltatott”. Az irodalom erre képes, ezáltal hat: miközben nem mond ki bizonyos szavakat, amiket a hétköznapi nyelvi realitás szerint saját jól felfogott érdekében ki kellene mondania, ha azt szeretné, hogy megértsék, mégis, nagyon is szól valamiről. Amiről beszél (a tematika, a cselekmény), és amiről hallgat (némiképp leegyszerűsítve, amiről maga az írás szól), az talán épp ezen a módon válik ketté.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Varga Klára, Nullahategy.hu, 2015. július 27.

2015-07-27 14:42:26
A Hős utcában található Budapest legnagyobb, jelenleg felszámolás alatt álló szegregátuma. Erdős Virág az utóbbi néhány évben sok időt töltött az itt élő gyerekek és felnőttek között,...
Mindannyian ismerjük azokat a pillanatokat, amelyekben egyedül vagyunk: az elalvás, az ébredés előtti perceket, amikor már tudjuk, hogy valamit épp elfelejtünk, de már nem tudjuk, hogy mit. Krusovszky...
Fordította: Morcsányi Géza, Kántor Péter
Ljudmila Ulickaja új elbeszéléseiben a hétköznapi és a megmagyarázhatatlan fonódik egymásba elválaszthatatlanul. Hősei idősödő, magányos figurák, akik megpróbálják rendezni a konfliktusaikat...
Fordította: Patat Bence
Utolsó előtti kötetéhez érkezett Knausgard nagyszabású regényfolyama, a Harcom.
Az Álmokban a fiatal felnőtt Karl Ove Bergenbe költözik, hogy a helyi íróakadémiára járjon, és teljesen...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ