Legalább két okból. Az egyik, hogy a lehengerlő nyelvi, stílusbeli magabiztosság már az első mondatokkal megteremti az elbeszélés személyességének illúzióját. Más szóval azt az erős jelenlétet, amely önkéntelenül is bizalmat kelt az olvasóban, involválttá teszi őt az első személyű elbeszélő világának, gondolatainak megismerésében. A másik ok, hogy mivel az elbeszélővel való azonosulás vagy legalább a motivációja megértésének lehetőségei nem adódnak evidens módon az elbeszélésben, a stílussal megnyert olvasó hosszan kitartó izgalommal várhatja, hogy a regény kibomlásával láthatóvá váljanak ezek a kapcsolódási pontok is.

Kimondatlanul lebeg a regény fölött a közhely, hogy a pszichológiahallgatót jó eséllyel a saját problémái terelték a szakra. Az elbeszélő személyes pályaválasztási indíttatására ugyan nem derül fény, de egy helyen megjegyzi, számára nem jelent különösebb gondot a borderline szindrómás páciensek körében boldogulni, hiszen egy vérből van velük. Egy odavetett, hanyag kifejezés alapján persze nem jelenthetjük ki, hogy öndiagnózis, azonban megközelítőleg jól írja le az ellentmondásos személyiséget. A karakter önazonosságát leginkább az egész regényen végigvitt erős önreflexivitás kölcsönzi, ami utólagos kommentárjaiban éles megfigyelőképességű, magabiztos, de önkritikus személyiségnek mutatja. Ugyanakkor cselekvőként gyenge idegrendszere határozza meg. Szorongó, lobbanékony természet, aki abban az értelemben is hajlamos az önboncolásra, hogy lelki egyensúlya fenntartásához szüksége van a fizikai fájdalomra, ezért körömvágó ollóval, tűvel, mikor mi adódik, vágja és karcolja magát. Az agresszió olyan alapvonása a karakternek, amely a környezetéhez fűződő viszonyát ugyancsak meghatározza. A kommunikáció jó része a másik test autonómiájának megsértésén keresztül zajlik férfiak és nők között egyaránt. Ez a párkapcsolatban a fogva tartás, a kvázi szexuális erőszak formáját ölti, de az erőszak jellegét jól példázza az is, amikor a főszereplő barátnője testéről lekönyörgi, lezsarolja a korábbi kapcsolatából nyomként hátramaradt tetoválást és testékszert.

Az elbeszélő karakterével való azonosulást illetően komolyabb kihívást jelent a jórészt reflektálatlan ideológiai pozíciót értelmezni. Alapvetően megnehezíti ezt, hogy szándékosan leplezettek azok a referenciális utalások, amelyek a fiktív világot elhelyezhetővé tennék a valóság koordinátarendszerében. Például nemcsak megnevezve, hanem még kigondolva sincs, hogy hol játszódik a történet (nincs vidéki magyar város, ahol lenne IKEA áruház). Egy újabb csavar, hogy olykor mintegy véletlenszerűen mégis áttetszik a regény valóságszövetén a történeti valóság. A regény végén van egy fejezet, amely közéleti prózára hajaz, miközben éppen az őrület határán lévő elbeszélő politikai és eszmei kérdésekkel való párhuzamosságát fejezi ki: „tüntettem a […] gyűlölet ellen, a politikusok ellen, az egésznek a kurva anyja volt én meg szidtam őket, szaladtam a flaszteren és féltem és ordítottam, közben meg azt kerestem egyfolytában, hol vannak az ugyanolyan ordítók, mint én, a zaj, a hangzavar, az kellett nekem mindennél jobban, teljesen kitöltött, beteltem vele.” (217.)

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Inzsöl Kata, Jelenkor.net , 2015. aug. 3.