Tovább menni, avagy mimózák, bogáncsok és mindennemű virágok (Litera)

A homoszexualitást övező, köztudottan létező és közösen elhallgatott vonzó, és ezért tiltással illetett titok nem más, mint a tabu. - Nádasdy Ádám A vastagbőrű mimóza című könyve kapcsán Hetényi Zsuzsa írt esszét.

 

A hetvenes években a Felszab téren volt egy sötét presszó, a bölcsészkari fáma szerint a melegek helye. A nőnemű ember előre meredve, fejforgatás nélkül haladt el a hely előtt, és be biztosan nem ment, egyrészt tapintatból, hogy ne hozza őket zavarba, másrészt mert biztos kinézték volna. Egyszer azonban a nagy nyári melegben rosszul lett egy néni a buszmegállóban, sürgősen víz kellett. Némi habozás után berohantam ebbe a presszóba, ahol adtak vizet, és nem történt semmi érdekes. Nagy csalódásomra. Később túlzásnak bizonyult a híre: csak este sötétült el a belső helyiség, és bőven járt ide akárki. De a történet talán éppen ezzel a túlzással teljes és jellemző.

Ahova nem nézünk, az nem létezik. Ahogy Nádasdy Ádám írja: olyan, mintha a lakás közepén lenne egy lezárt szoba, és hiába tud róla mindenki , közmegegyezéssel az nem téma. A könyv mottója is erről szól – titok az, amiről mindenki tudja, hogy titok. A homoszexualitást övező, köztudottan létező és közösen elhallgatott vonzó, és ezért tiltással illetett titok nem más, mint a tabu.

Korántsem az egyetlen tabu volt a mostani ötven fölöttiek fiatalkorában – hozzászoktunk. A politikai kettős beszédben tabuval védett dolgok és a testre vonatkozó tabuk annyiban nem különböztek, hogy elvileg mindkettőről azt állították, lehet róluk nyíltan beszélni, de jól kellett tudni, hogy ez hazugság, van egy határ, mire vonatkozik a tiltás, és mire nem. Nádasdy könyve arról a nemzedékről szól, amelynek bevezették a szexuális felvilágosítást az osztályfőnöki órán. Nekem egy megfáradt, idős tanárnő tartott előadást a gyermekáldás biológiájáról. Magyarországon a nőknek ez a nemzedéke szedett először fogamzásgátlót, vetette le és el a melltartót. A hippihajas fiúkkal Woodstockot másolva bújtak egymás hálózsákjába a Balaton partján vagy tartottak Lánchíd-brandys csoportszex-szeánszokat lakásokon. Ez volt a létező szocializmus idején a passzív ellenállás, a személyes szabadság kiteljesítésének terepe. Mint Andrej Platonov írja, akitől mindent elvettek, annak csak a saját teste marad az utolsó, egyetlen tulajdona – ennyi marad a szabadság. A szabadsághiány összefügghet a szexuális szabadossággal, mint Georg Simmel leírta, nem is manapság. Arra viszont nem emlékszem, hogy a homoszexualitás gyakorlása hasonló szabadság-szelep lett volna, és ezt a könyvet olvasva felmerült bennem, vajon nem azért-e, mert a szexuális másság követése a tudomány mai állása szerint nem egészen választott szabadság, hanem „genetikai adottság és környezeti hatások összjátéka okozza”, mint írja Nádasdy (70) , szóval csak a felismerése és nyílt vállalása függvénye a szabadságfoknak.

Nádasdy Ádám könyvében két részre osztja esszéit, és csak a második rész darabjai tekinthetők valamiféle ciklusnak, mert ezek felkérésre születtek – hónapról hónapra az Élet és Irodalomban jelentek meg. Meglehet, más benyomást keltettek a hetilapban, mint itt: a könyvben, miközben megtartják könnyed esszé-jellegüket, a kérdések súlyossága ambivalens ellenpontot ad, és a váltakozóan külső és belső nézőpont szintén vibráló feszültséget tükröz. Éppen ezek a feszültségek adnak lehetőséget arra, hogy a pólusok közötti résekbe beférkőzzön az olvasó saját gondolata, véleménye és főleg a szerzőt kívülről is látni képes nézőpontja.

„Fuj, de érdekes” – idézi Nádasdy nagyapja mondását, de ez a kettősség nem specifikusan a homoszexualitásra, hanem általában a szexualitásra is jellemző: mintha más lenne a dolgok gyakorlása, és más a kimondása. A testi közelség vagy aktus intimitása összekapcsol két embert, akik az állatokkal ellentétben nem védekezésből, hanem közmegegyezéssel történetileg kialakított illemből bújnak el, néha még egymás elől is, a sötétség leple alá. Az illem azonban változik, és a szokásokat a gyakorlat mellett a közbeszéd is formálja. A mai ötvenesek szabályos szóforradalomnak lehettek tanúi, mert Nádasdy még tíz éve sem írhatott volna le egyes, az írásaiban használt szavakat. A szerző költő és nyelvész-énjének jelenléte mindvégig érezhető a háttérben, azonban felmerül egy régi kérdés is: vajon miért nincsen, vagy nem lenne-e szükség kedvesebb, izgalmasabb vagy legalább neutrálisan használható szavakra a szexben használatosakra. Egyéni szóalkotásokon túlmenően nem lenne semmi a túlságosan gyermeteg és cuki kuki és punci, illetve az orvosi hímvessző vagy a durva szavak között a stilisztika senkiföldjén? Legfeljebb a metonimikus farok? A bahtyini karneváli végletek uralják még mindig gondolkodásunkat, hiszen nem sokkal jobbak ebben más nyelvek sem, bár akad azért gazdagabb lexika, például a francia.

Ha a melegek vastagbőrű mimózák (vajon mind egyformán azok?), ebből nem következik, hogy a heterók finombőrű bogáncsok – és egész biztosan nem egyformák ők sem, és főleg olyan sokféleképpen élik meg saját heteroszexualitásukat, a macsótól az agglegényig, a szinglitől a frigidig, ahányan vannak. De ez a könyv korántsem a mimózáknak szól, hanem majdhogynem elsősorban azoknak a többségi nem-másoknak, akik minden másban egymáshoz képest mások. Akik, miközben a másokról elmélkednek, magukról állítanak ki világnézeti és identitási bizonyítványt. Nádasdy szerint ez a többség 94–96%-ra tehető. Ő azt szeretné, hogy ne figyeljenek oda a melegekre, hanem hagyják őket élni, és azt taglalja a Pride megnyitójában, hogy nem arra büszke, hogy meleg, hanem, hogy ezt meg meri mutatni, ki meri mondani – az erkölcsi kiállásra, a kimondás és vállalás aktusára. Ez a gondolat minden Pride megnyitóban feltűnik azóta, ilyen vagy olyan formában mások beszédeiben is (idén Alföldi Róbert mondta ki). Nádasdy könyvéből persze jobban meg lehet érteni a melegek mindennapi életét, de az egész társadalomét is. Nádasdy számtalan olyan anekdotikus esetet mesél el esszéiben, amelyekben egy heteró egy paradox szituációban hirtelen megérti, miben is más a melegek szemlélete, vagy éppen miben ugyanolyan, csak másképp. Egy külföldi úton egy heteróval betért egy üzletbe, hogy ajándékot vásároljanak. A női osztályra tévedve azt mondja: menjünk innen, ez itt csupa női cucc. Már indulnának is, amikor a heteró megáll: te, várj csak, az én feleségem nő.

Nekem is van ilyen aha!-történetem. Hatan mentünk vacsorázni, köztünk egy meleg pár. Új közös lakásukról meséltek. Közben véletlen megláttam, hogy egyikük finoman a másik combjára tette a kezét, és láthatóan elpirult, szeretet és vágy ült ki az arcára. Gyönyörű pillanat volt – és nekem leesett, hogy nincs másról szó, hanem ugyanarról van szó.

A Pride felvonulás egy világszerte egyre extenzívebben megjelenített esemény, amely vízválasztónak tűnik. Politikai korrektségből támadhatatlan, mert a toleranciáról és a büszkeségről szól, bár mintha egyre inkább az elfogadást kérné, sőt követelné? Az első Pride-ok Budapesten elég óvatosak voltak, aztán a 2000-es években megérkezett hozzánk is a tagadhatatlanul provokáló nemzetközi kellékhalmaz, tele van hangos, túl rikító, ízlést botránkoztató tarka külsőségekkel, orrunk elé dugott meztelenséggel. Ezt csakis a már említett karnevál iránti ősi igény felől lehet megérteni, és a megértés általában az egyetlen elfogadható viszonyulás a mássághoz. Nem arra gondolok, hogy a megértés máris egyenlő az elfogadással, és az elfogadás sem jóváhagyás – ez három lépcső –, de a motívumok, az okok, a körülmények megértése az első lépés köztük ebben az irányban. Karnevál a Pride felvonulás a javából, hiszen ugyanezek a felvonulók az év többi napján hétköznapi öltözékben és szerepekben teszik a dolgukat és élik életüket, ilyenkor azonban fellépnek a vaskalaposság, álszentség, intolerancia ellen, kigúnyolják azt és polgárt pukkasztanak egy csomó színházi kellékkel. Teszik ezt azok helyett is, akik nem melegek, leszbikusok és transzneműek, de az emberiség sokszínűsége mellett állnak ki. Ezek egy része velük is vonul, szolidaritásból. Biztos vagyok benne, hogy nem is kevesen szívesen vonulnának ki velük, ha nem aggódnának, hogy őket is melegnek vagy leszbikusnak nézik. A Pride idei résztvevői talán maguk is meglepve konstatálhatták, hogy a kamionok elmaradásával és egy-két tütübe öltözött fiútól eltekintve  egészében egy konszolidált vidám séta lett belőle.

Nádasdy könyve érzékenyít, mégpedig általában véve, nem csak a férfi homoszexuálisok iránt. Miközben a társadalmak és államok lassan hajlanak arra, hogy jogilag is elismerjék a hasonneműek szerelmét, az emberfők beláthatatlan tekervényeiben nagy harc dúl a másság elfogadása és elutasítása közötti számtalan pozíció meghatározásáért. Ez a viaskodás azonban, ismétlem, nem gondolataink tárgyáról szól, hanem önmagunkról.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Hetényi Zsuzsa. Litera.hu, 2015. augusztus 8.

2015-08-08 15:38:23
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Kovács András Ferenc
"Örömzene darabokban"
Kovács András Ferenc hatvanadik születésnapjára maga válogatott verseket eddigi életművéből, így a zenei témákban és motívumokban gazdag kötet tekinthető a formabravúrjairól híres költő lírai önarcképének,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ