Irodalmi rock and roll, avagy a Hévíz folyóirat válogatása (Bárka Online)

Amikor először került a kezembe a Hévíz irodalmi folyóirat egyik száma, az jutott eszembe, végre egy kis rock and roll! Egy pillanatig el se hittem, hogy valóban szépirodalmi folyóiratról van szó, nem csak valami humbug. Az utóbbi ellen szólt egyébként a kiadvány igényessége; a jó minőségű papír és az iszonyatosan eltalált borító. Belelapoztam, és pillanatok alatt el is olvastam. Aztán jöttek az új számok, az előfizetés, nemrég pedig egy jó válogatás: Hévíz Irodalmi Antológia 2012-2014.

Ahogy már az előbb is írtam, a címlapok és az antológia dizájnja is jelzi, hogy egyáltalán nem egy unalmas irodalmi folyóiratról van szó. Meggyőződésem volt, hogy újszerű a kezdeményezés, aztán egy kis utánajárással kiderítettem, hogy a folyóirat alapítása jóval korábbra, 1990-re datálható. Az akkor még csak Hévíz és környékén terjesztett lap útja egyenetlen volt, megjelenése pedig ritka. Aztán óriási változás történt, 2012-ben a lap megnyerte magának Cserna-Szabó András írót és Szálinger Balázs költőt, hogy átvegyék a szerkesztést, illetve bővítsék ki országossá a terjesztést, és sűrítsék kéthavira a megjelenést. Saját korukból adódóan is közelebb állnak a mai fiatalokhoz, pályájuk elején járó kortárs írókhoz, költőkhöz, és jó érzékkel nyitottak feléjük. Az átlag fiatalok felé is. Dicséretreméltó húzás ugyanis a részükről, hogy a kéthavi lapszámbemutatókat a budapesti Élesztő kézműves sörözőben tartják, bográcsozással, italozással egybekötve, amiről természetesen a felolvasások, beszélgetések sem maradhatnak el.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Décsy Eszter, BárkaOnline.hu, 2015. szept. 29.

2015-09-29 14:20:05
Istenes versek embereknek
Erdős Virág új könyvében semmi sem az, aminek látszik: a cím istenes verseket ígér, a kötet mégis sokkal inkább az emberről szól. A hol zavarbaejtő, hol felemelő szövegek kíméletlen...
400 négysoros
Szijj Ferenc verseskönyve az esendőség enciklopédiája. A négyszáz darab négysoros vers törékeny metaforák és rejtélyes allegóriák sora furcsahelyzetekkel, álomszerű történetekkel és...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ