"Mennyi jól fésült, nagyreményű, szapora beszédű bunkó!" Interjú Darvasi Lászlóval (HVG.hu)
(kiadvány: Isten. Haza. Csal.)

Magyarnak lenni nem érdem, nem is kiváltság, nem kitüntetés, hanem egy nem feltétlenül megoldható probléma – mondja a nemrég huszonharmadik kötetével jelentkező Darvasi László. Úgy véli, a világ, amiben élünk szép, de szépsége inkább a reménytelenségéből fakad. Szerinte, ha Ady ma Magyarországon körülnézne, azt dünnyögné maga elé, hogy "ilyen sokáig nem lehet igazam". Interjú.

hvg.hu: Isten.Haza.Csal. című legújabb, huszonharmadik kötetének novellái napjainkban játszódnak, és tele vannak gyilkos indulattal, halálvággyal: a szereplők vagy magukat vagy egymást akarják elpusztítani. A mai közhangulatból merített írás közben?

Darvasi László: Nem annyira a közhangulat, hanem a saját tapasztalataim vezéreltek. Kevesebb fantázia, és több a híradás arról, hogy ma milyen országban élünk. Arról például, a magyar vidék hogyan van tönkretéve, leszegényítve és kifosztva. Törökszentmiklósról származom, ott éltem tizennyolc éves koromig. A mai napig visszajárok, és figyelek, mert érdemes. Jó, most már szinte pesti vagyok, de az igazi otthonom az Alföld és a vidék marad. Mondjuk, ebből programot, vagy írói problémát soha nem csináltam. El tudtam jönni, elég messze tudtam menni, viszont bármikor vissza is tudok menni úgy, hogy nem érzem magam idegennek.

hvg.hu: Pedig talán mégis az valahol, nem?

D. L.: Hát igen. De a gyerekkorom odaköt mégis. Termékeny vidék: az ember betéved a kocsmába, és biztosan történettel, novellával lép ki a sűrű, hangtalan estbe. Bent találkoztál egy helyi földesúrral, aki lelőtte az egyik vizsláját, mert nem fogadott neki szót, és aki szerint minden ötödik ember felesleges. Meghallgatod a történeteket, amik panaszok, fájdalmak, vádak. Nem vitatkozol, amikor cigányoznak. És amikor kilépsz az ajtón, még megkérdezik, mi vagy te, kommunista? Ez a puszta realitás. Illetve a realitás valamiféle őrülete, hogy már mi magunk, úgy értem, az ország is egy szögesdróton belül van. És azok hirtelenjében fölhúzott szögesdrótok nem a semmiből jöttek. Azok bentről jöttek, a magyarok mentalitásából és szocializációjából, hogy ezzel a képzavargyanús megfogalmazással éljek, csak ki kellett hordani onnan. Nem leépítették, elbontották őket, hanem odahordták a határra.

hvg.hu: Novellái voltaképpen, ahogy a kötet címe is utal rá, jelentések erről a „csonka” Magyarországról. A címet provokációnak szánta?

D. L.: A címet, vagyis az Isten, haza, család jelmondatot előszeretettel használják ideológia és politikai eszközként. Ehhez a szentháromsághoz véletlenül sem akartam politikai módon hozzányúlni. Megcsonkítottam ugyan, végül is egy csonka, sebesült világot csináltam belőle, de ez inkább esztétikai, dramaturgiai csonkítás volt. Úgy alakult, hogy most már sokszor akkor is világnézeti tettet viszünk véghez, amikor csak egyszerűen az illúziók ellen beszélünk. Vagyis csak arról beszélünk, ami van, azt árnyaljuk, bonyolítjuk. Egyébként pedig a szép természete szerint alapvetően provokáció.

hvg.hu: De ez nem egy szép világ. Hogy is van ez pontosan?

D. L.: De bizony szép. Csak nem úgy szép. Ez egy gyönyörű világ, gyönyörű a reménytelensége, a megátalkodottsága, a mozdíthatatlansága, a konoksága, a butasága és a túlélési képessége. Állítsuk oda Adyt a sarokra, dőljön a falnak, nézelődjön, végül csak azt hallanánk, hogy maga elé dörmögi, hát ilyen sokáig nem lehet igazam, és hogy Mohács, Mohács.

hvg.hu: A valóságot megírni önmagában politikai állásfoglalás. Jól gondolom, hogy felértékelődik ennek a kijelentésnek az igazságtartalma, amikor egyre nagyobb torzítást látunk a médiában, a politikában, sokszor még az irodalomban is?

D. L.: Óhatatlanul, önhibáján és célján kívül mindenképpen fölértékelődik, ha valami valójában fekete, feketének látom, ezért azt állítom róla, hogy fekete. Járunk színházba, ugye? És egyre inkább azt látjuk, hogy, például a színház is egyre konkrétabb metaforákkal dolgozik. Kikacsint, kócosan, elnagyoltan, de megfeleltethetően ábrázol, az alakokat, a figurákat, a rendszert be tudod helyettesíteni. Ez inkább nem jó. A kérdés a művészet számára mindig az, hogyan használod a szabadságodat, ami eredendően van, mert azzal születsz, és a szabadságtalanság különböző formáit csak később tanulod. Marad szabad. Miért? Mert az nehezebb.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Hercsel Adél, HVG.hu, 2015. okt. 12.

2015-10-12 15:49:46
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ