What the FAQ - Dragomán György. Interjú (Recorder)
(kiadvány: Oroszlánkórus)

Dragomán György író 2005-ös, harminc nyelvre lefordított A fehér király című sikerregényéből készül éppen film brit alkotópáros rendezésében, most pedig megjelenik új novelláskötete, az Oroszlánkórus, amelyben minden írás kapcsolódik a zenéhez. A Recorder 35. lapszámában nekiszegeztük hát gyakran ismételt kérdéseinket, miközben ma, október 27-én délután négykor a Rózsavölgyi Szalonban mutatja be a friss kötetet.

Mi a legkorábbi emléked?

Kétévesen a román tengerparton vagyok, forró a homok, égeti a talpam. Kagylókat szedek a homokból, nézem a vízen a csónakokat. Nem biztos, hogy ez a legkorábbi, de az utazás miatt ez időben azonosítható.


Mi volt a gyerekként elkövetett legnagyobb hülyeséged?

Elhittem a többieknek, hogyha igazán akarok, akkor tudok repülni, és fejjel előre leugrottam egy nagy vaslétra tetejéről. Nagy pofára esés lett belőle, szerencsére nem lett maradandó sérülésem. Öt éves voltam akkor.


Ha visszamehetnél az időben, milyen tanácsot adnál a tinédzserkori önmagadnak?

Olvass kevesebb Hegelt!


Mit jelent számodra a testvér fogalma?

Az öcsémre mindig számíthatok. Igazi kalandor, járja a világot, a legváratlanabb dolgokkal tud meglepni. Most például saját termelésű millió scoville-os csiliport kaptam tőle, fehér-királyos kulcstartóban, hogyha esetleg nem lenne elég paprikás a hangulatom, azonnal fel tudjam húzni magam.


Mit jelent számodra az újrakezdés?

Felnézni az égre, kitárt karokkal leszaladni egy dombról, és tudni, hogy élek, hogy túléltem valami sötétet és súlyosat, és itt állok mégis szabadon, az ég alatt és csak azért is meg fogom tudni csinálni.


Te miben hiszel?

Hogy a világ egy csodás rend szerint működő irdatlan elme. Ez az oka, annak, hogy van egyáltalán valami és nem csak a semmi.


Mit tekintesz küldetésednek?

Regényeket kell írnom. Lehetőleg felejthetetleneket.


Mi motivál a legjobban az életben?

Az üres képernyő.


A magyar nép nem politikára termett, igaz vagy hamis?

[...]

A válasz és a teljes interjú itt olvasható »


Forrás: Recorder.blog.hu , 2015. okt. 27.

2015-10-27 13:33:54
Nem forradalmi versek
Még sosem volt ilyen vidám az illúzióvesztés, mint Vida Kamilla verseskötetének lapjain! Aki ezekben a szövegekben beszél, már nem pályakezdő, de még nem középkorú: tudja, hogy amit másokon...
A hosszú utazások könyve
Ha nem is tudunk ott lenni, ahol éppen vagyunk, elvágyódásaink talán többet mondanak el rólunk, mint gondolnánk. Purosz Leonidasz könyvében a honvágy számtalan formája megnyilvánul: legyen...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ