Végtelenített horrorfilm (Magyar Szó)
(kiadvány: St. Euphemia)

Sirbik Attila St. Euphemiája generációs kulcsregény, írja fülszövegében Nemes Z. Márió. Annak a nemzedéknek az emblematikus szövege, amelynek számára a káosz az otthonosság, a trauma a nosztalgia tapasztalatával kecsegtet. Ők azok a Jugoszlávia széthullása idején szocializálódott, ezért a hétköznapok abszurditását normalitásként elfogadó kilencvenes évekbeli kamaszok, akik az egyetlen kivonulási lehetőséget a bandázásban mint alternatív valóságban, valamint az ezzel együtt járó alkohol- és drogfogyasztással, alkalmankénti rendőrségi látogatásokkal tarkított életformában lelik meg. Java részük nem kényszerül arra, hogy a frontvonalban harcoljon, de a háborús hátország a lakótelepi menekültek által halántékra szorított pisztollyal, a benzincsempészéssel és az üres polcokkal mégis traumatizálttá teszi őket. Ez a traumáról való tudás traumája, amit a regény első egységének narrátora akkor él át a legintenzívebben, amikor egy Pécshez közeli szőlészetben neurotikus rohamot kap a fölötte elrepülő NATO-bombázók láttán, holott tudja, nincs joga rosszul éreznie magát, hiszen biztonságban van, ellentétben Jenki barátjával, aki kiskatonaként éppen kóbor kutyát nyúz Koszovóban, hogy legyen mit ennie.

Ez az ambivalencia a meghatározója a struktúra egészének, rávilágít az első olvasásra széttartónak, a szerkezet szempontjából egyenetlennek tűnő egységek közötti párhuzamokra. Az elbeszélői szólamok közti hasonlóság abból fakad, hogy a bűntudat mindkét oldalt érinti, azt is, aki albánokra lő, és azt is, aki ezt a tévében nézi. A belül és a kívül rekedtséggel való szembenézés ugyanazokat az érzelmeket indukálja: a tehetetlenség-érzést, a szorongást és a lelkiismeret-furdalást. „Itt kering bennem a pokol” (180) – mondja ki Jenki. Hiába tehát az anya részéről elhangzó „az Úr nevében távozz, démon” (106) felszólítás, az ördög minden túlélőben ott lappang. Bennünk is. Az az ismerőssége miatt iszonyatos ebben a nagyon is reflexív univerzumban, hogy lelepleződik, mennyire értelmetlen az álcázására használt közöny és látszólagos nihilizmus.

Ezek a történelem „alulnézetéből” megalkotott, oral history-típusú én-elbeszélések felfoghatóak lennének terápiaként is, a szakirodalom ugyanis a kimondást a kulturális emlékezet externalizációjának, a detraumatizációs gyászmunka alapjának tekinti. A szerző azonban azzal, hogy két fejezet, a nulladik és az ötödik elé is ugyanazt a mottót helyezi, biztosít arról, hogy ebben a regényben szó sem lehet gyógyulásról. Az elhallgatás és a kimondás egyaránt permanens magánnyal fenyeget, mindkettő krónikus egyedüllétet okoz, ami elől nem lehet elmenekülni, hiszen ebben az esetben a nem választás is választás.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Berényi Emőke, Magyarszo.com, 2015. nov. 2.

2015-11-02 14:00:09
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ