A nyolcvanas évek diszkrét bája (Magyar Szó)
(kiadvány: A fehér király)

Furcsa dolog az emlékezet. Negyed évszázados távlatból figyelve a volt Jugoszlávia utódállamaiban ma a legtöbben a boldog békeidőkként tekintenek a nyolcvanas évekre. Ehhez a (tév)képzethez sokban hozzájárulnak a politikai szorítás enyhülésével a társadalom pluralizálódása érdekében értelmiségi körökben megfogalmazott elképzelések, a művészeti téren tapasztalt nyitás, a tömegkultúra (mindenekelőtt a film, a popzene és a képregény) beszivárgása mindennapjainkba. A nyolcvanas évek megítélését a fiatalság(unk)ra vonatkozó nosztalgia mellett befolyásolja a biztos munkahely, a szabad utazási lehetőség, a viszonylagos jólét emléke, a volt kommunista rezsimek bukása az évtized végén, és nem utolsósorban a volt jugoszláv térségben a kilencvenes évek elején kezdődő véres háborúk sorozata és egy évtizedig tartó társadalmi, politikai és erkölcsi mélyrepülés. A valóság azért ennél valamivel árnyaltabb. Mint tudjuk, egyetlen regény vagy film sem tud hatást gyakorolni a széles néprétegekre, a nyitásról jól árulkodik az 1983-as Új Symposion-botrány, az ellenzéki érzületű értelmiségiek célkitűzéseinek (részbeni) megvalósulásához (jó esetben is) időre van szükség, a bőségről meg csak annyit, hogy sokszor, amikor meghallottuk, hogy kávé vagy mosópor érkezett a sarki önkiszolgálóba, azon nyomban rohantunk, hátha még a pillanatok alatt feltorlódó sor elejére kerülünk.

Az akkori általános helyzetről sokban árulkodik az oktatási program. A hetvenes évek első felében születettek nemzedékének tagjaként a nyolcvanas években jártam általános iskolába (1980–1988). Ezekben az években azt taníttatták velünk, hogy jelenleg szocialista társadalomban élünk, ami átmenet a tökéletes állapot felé: a kommunizmusba; gyenge osztályzat járt azért, ha valaki „a falu szocialista ünnepe” téma kapcsán készült rajzán az egyik körhintára azt írta: „Búcsú”; kétoldalt az út szélére sorakozva, a szokásos fehér-sötétkék szerelésben, pionírkendőt és pionírsapkát viselve vártuk minden év májusában a stafétát; kötelező iskolaprogramnak számított partizánfilmeket nézni a moziban; tanfolyamszerűen politikai iskolát működtettek a számunkra; ha pedig valaki netán felkészületlenül ment órára, nem ritkán hallotta azt, hogy „tán azért nem tudtál tanulni, mert hittanon voltál?!”. A csernobili atomkatasztrófával fémjelzett 1986-os évben még nem lehetett tudni, mi lesz 1988-ban. Aki 1987-ben ledorongolt bennünket azért, mert templomba járunk, 1990-ben már ugyanott előadásokat tartott a nemzeti történelemről. Dinamikus évek voltak ezek – a korszellemhez alkalmazkodó szereplőkkel, nem csoda tehát, hogy mai szemszögből nézve, úgy tűnik, teljesen nyitott társadalomban éltünk, hiszen – mint utólag kiderült – senki sem tartozott igazából ahhoz a másik táborhoz.

A bevezető eszmefuttatás a nyolcvanas évekről annyiban kapcsolódik Dragomán György A fehér király című regényéhez, hogy az adott mű betekintést nyújt a nyolcvanas évekbeli romániai állapotokba, még akkor is, ha talán nem kell minden regénybeli mozzanat megfelelőjét Romániában keresni, a cselekmény más volt kommunista országra is egyaránt vonatkozható. A regényben egyetlenegyszer sem hangzik el, hol és mikor játszódik a történet, de könnyen következtetni lehet, ha tudjuk, hogy az említett használati tárgyak és kulturális morzsák mind-mind az adott kort jellemzik, „Egonkának az apja […] átúszta a Dunát és Jugoszláviába ment” és „az ezredes azt mondta, hogy éjszaka baleset történt a Nagyszovjetunió egyik atomerőművében, és a szél idehozta a rádióaktivitást”.

A mű kerettörténetét az adja, hogy államellenes szervezkedés miatt a belbiztonságiak letartóztatják az apát, aki a Duna-csatornára kerül munkatáborba. Fia és felesége egyedül maradnak. Az asszony férje vélt bűne miatt elveszíti pedagógusi munkahelyét és kénytelen takarítónőként dolgozni. A fiú is a maga módján bűnhődik apja miatt. Annak ellenére, hogy kiváló céllövő, a Haza Védelme versenyre felkészítő tanár kénytelen őt kihagyni a csapatból, mint mondja: „nem volt más választása, külön szólt neki az igazgató elvtárs, hogy engem nem szabad betenni, amiatt, ami apámmal történt, mert én is megbízhatatlanná váltam politikai szempontból”.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Sándor Zoltán, Magyar Szó Online, 2015. nov. 26.

2015-11-26 13:21:21
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ