Szarvas Melinda (University of Jyväskylä) kritikasorozatában a kisebbségiséggel kapcsolatos kötetekről ír recenziót, olyanokról, melyek a kisebbségi identitást és létet, valamint a kisebbség-többség viszonyt tárgyalják. A kritikasorozat kiemelt figyelmet fordít a Vajdaságban most induló fiatal író- és fordítógeneráció munkáira, az ott zajló irodalmi hagyománykeresés folyamatára, és nem utolsó sorban a magyarországi irodalmi közeggel való érdekes kapcsolatra. Ezúttal Nádasdy Ádám A vastagbőrű mimóza című esszékötete kerül terítékre. 

Az Újvidéki Színház Neoplanta című előadásának utolsó képében (mely már ellép az alapot jelentő, azonos című Végel László-regény szövegétől és világától) a szereplők egy hosszú asztalnál ülve a kisebbségi lét különböző lehetséges tapasztalatairól beszélgetnek, arról a vélt-valós diszkriminációról, ami a Vajdaság területén élő magyarokat ér(het)i. A beszélgetés egyik résztvevője meleg. Ő veti fel: „jobb-e a helyzete a Vajdaságban egy szerb, mint egy magyar buzinak?”  Tovább gondolva mindezt, felmerül a kérdés, fokozható-e a kisebbségiség, egyáltalán mennyire mérhetők össze ezek a tapasztalatok? Mennyire homogenizálható ez a kategória? Már az újvidéki előadás idézett kérdése is arra mutat, hogy a többség és a kisebbség között könnyebb lehet az átjárás, mint ahogy azt első pillanatban gondolná az ember.

A Nádasdy Ádám Írások melegekről, melegségről alcímű esszékötetéhez írt fülszövegében Esterházy Péter úgy fogalmaz: „Nádasdy írásai nem egy részhalmazról szólnak, mondjuk, bátran, ez sem volna kevés, ez az emancipációs harc, de nem okvetlenül az irodalomra tartozó ügy […], hanem rólunk, mindenkiről szólnak.” Nádasdy Ádám valóban nem végez semmiféle missziót a szövegeivel, noha „sok tévhitet kellene a melegséggel kapcsolatban eloszlatni,” (143.) erre ilyen típusú írásokban a szerző nem vállalkozhat. Ahogy Esterházy is írja, Nádasdy nem kreál egy ügyet, amely mellett kiáll. Az esszéista nem kezeli különleges, esetleg egzotikus témaként a melegséget, s így az erről való beszéd során nem mutatja heroikusnak saját szerepét sem. A vastagbőrű mimóza szövegei ennél sokkal okosabbak és izgalmasabbak. A könyv zömét az Élet és Irodalomban 2014 folyamán megjelent tárcák alkotják, de egyéb, a témához kapcsolódó korábbi írások is helyet kaptak. Nem lehet mondani, hogy a Magvető kiadványa egyszerű újraközlés lenne, s ez nemcsak a pár plusz szövegnek köszönhető: a kötet olyan új kontextust teremt az ÉS-ben közölt esszék számára is, amely a téma puszta kiemelése helyett (vagy amellett) értelmezési szempontokat és lehetőségeket tesz láthatóvá.

„Meg kell jegyeznem, hogy az alábbi gondolatok főleg a férfi-homoszexualitásról szólnak; […] a férfi-homoszexualitás sokkal feltűnőbb, kihívóbb, a társadalom is őket tartja problematikusabbnak.” (65.) Noha Esterházy azt írta, Nádasdy szövegei mindenkiről szólnak, az imént az egyik esszéből idézett rész szerint mégis főleg a férfi homoszexualitásról. A szerző erre vonatkozó legpontosabb megállapítása, hogy ezek „egy magánember feljegyzései.” (10.) Ennek ellenére A vastagbőrű mimózát olvasva nem a „civil” Nádasdy Ádám hangja hallható, sokkal inkább az íróé. A legtöbb szövegben Nádasdy a saját életéből merítve mesél könnyed stílusban, ugyanakkor érezhetően nem a sztorikon van a hangsúly.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szarvas Melinda, Apokrifonline.wordpress.com, 2015. okt. 11.