Kollár-Klemencz László zenész, a Kistehén frontembere, dalszerző-szövegírója, a Budapest Bár és a Rájátszás vendégszereplője. Kollár-Klemencz László azonban író is. Olyannyira, hogy első kötete, a Miért távolodnak a dolgok?, a Margó-díjra jelölt tíz prózakötet között volt.

Új természetírások – olvashatjuk a borítón, melyen a szerző látható, amint egy rakás fán ül, meztelenül. Különleges gesztus ez a kép, ami ellene megy annak a bevett irodalmi szokásnak, hogy ne azonosítsuk az epikai ént a szerzővel. A könyv bevallottan életrajzi, Toszka mint a szerző alteregója jelenik meg. Másrészt eszünkbe juthatnak József Attila Eszméletének sorai is: „halom hasított fa, / hever egymáson a világ, / szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát”. Valahol nagyon hasonló a vers lírai énje, mint regényünk főhőse, Toszka. Az ember, aki érti, hallja, figyeli a tájat, és benne él; Toszka esetében pedig: vele és általa. „Amikor minden össze van kötve, az a végtelen” (177.) – mondja egy ízben. Toszka szeretettel viseltetik az őt körülvevő világ iránt. Ez pedig főleg abban nyilvánul meg, hogy hagyja, hogy csak történjenek a dolgok.

Éppen emiatt a passzív, befogadói attitűd és világszemlélet miatt különleges tempójú kötet a Miért távolodnak a dolgok?. Kollár-Klemencz lassú novellákkal dolgozik, melyek átfolynak egymásba. A vidék jelenik meg bennük, szemben az Eszmélet városával: Szentendre, Tahitótfalu, Leányfalu – de a várostól – ahova a főhősnek bejárása van zenészként – nem is olyan távoli vidék, sok esetben ez maga a feszültség forrása. Toszka szemén keresztül látunk, akinek figurája valami elemi nyugodtságot, belenyugvást hordoz magában, mintha tudna valami titkot. Mondjuk, hogy mi az élet értelme. Vagy mintha inkább azt tudná, hogy ezt a kérdést nem kell feltenni, ennek ellenére néha még ő is kibillen ebből az egyensúlyból. Toszka közösséget érez az állatokkal és a tájjal. A kötet talán legerősebb novellájában, a címadó Miért távolodnak a dolgok?-ban Matyi kutyáról a következőt olvashatjuk: „[Toszka] Megköszönt magában mindent, amit tőle kapott. Ahogy szeretni tudta őt, és mindenkit maga körül, ahogy elfogadta a sok rossz pillanatát és dühét, amilyen alázatos volt emberrel, állattal.” (102.) Toszka állatainak emberi neveket ad (Ágika, Matyi – a név, amelyet ő szeretett volna magának), és bajtársiassággal viseltetik sorsuk iránt. Világészlelését is a környezet határozza meg, nagytermetű barátját, Kristófot hegynek látja, magát pedig dombnak mellette. A lánynak, aki megtetszik neki a forrásnál, a lábai: „végtelenül hosszúak voltak, amik a lány derekánál eredtek, és belehatoltak mélyen az erdei kiszáradt földbe, le, a hegyek aljára, valami eret keresve.” (47.) A kötet esetében a nyelviség is mintha tükre lenne Toszka életelvének. Egyszerű mondatok jellemzik a Miért távolodnak a dolgok?-at, egy-egy olyan, rendkívül eltalált, sűrítő képpel megtűzdelve, mint a következő: „mesék, amiket a tanyasiak mormolnak magukban esténként, ha rájuk jön a sötét.” (146.)

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Murzsa Tímea, Tiszatájonline.hu, 2015. nov. 23.