Dobszó, túlélőknek (Jelenkor)
(kiadvány: Isten. Haza. Csal.)

A „világ legboldogabb zenekara” helyett egyetlen vérző fülű dobos a színpadon. Az együttes többi tagja az autópályán, darabokban. Persze a fellépés az fellépés, és egy ütőhangszeren is el lehet játszani mindent, még a Himnuszt is. A közönség tapsol. – Palojtay Kinga recenziója.

Darvasi László írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

A fenti, meglehetősen groteszk jelenet – amely annál abszurdabb, hogy ez a bizonyos közönség egy elmegyógyintézet lakóiból áll – a Dobszó, ápoltaknak című novellából való, amely túl azon, hogy a maga fekete humorával, bizarr érzékiségével és finom iróniájával hamisítatlan Darvasi-opusz, bizonyos szempontból az új kötet prózapoétikai váltásának metaforájaként is tekinthető.

Az író ugyanis, akinek közel huszadik könyvét veheti kézbe az olvasó, szembetűnően újszerű hangon szólal meg az Isten. Haza. Csal. elbeszéléseiben – hozzátéve, hogy a Cornelia Vlad és a Zuhanás már korábban, más kötetben is szerepelt, valamint az Egy templom kitakarítása című novella is kilóg a sorból: stíluselemeit, motivikáját és nyelvezetét tekintve mintha az egyik nagyregény apokrif fejezete volna. Lényegében azonban elmondható, hogy a Darvasi Lászlótól megszokott erősen stilizált, barokkosan burjánzó, retorikai alakzatokban tobzódó szövegek helyett köznapibb, egyszerűbb, majdhogynem szikár mondatokból felépített novellákkal van dolgunk. Mintha a nagyzenekari művek után egyetlen szólistára hangszerelt etűdökkel állna elő a szerző.

A Darvasi-féle jellegzetes prózanyelv átalakulása nyilvánvalóan nem független a témaválasztás terén mutatkozó irányváltástól: a térben és/vagy időben távoli események, történetek után az új kötet harminchárom elbeszélése szinte kivétel nélkül hazai tájakon, napjainkban játszódik. Míg mondjuk a török hódoltság korát (A könnymutatványosok legendája) vagy a ’48-as szabadságharc idejét (Virágzabálók) megelevenítő regények éppúgy megkívánták a művi, stilizált beszédmódot, mint a kínai novellák (A lojangi kutyavadászok), ezzel szemben a jelen-való ábrázolása kevésbé indokolja az elemelt verbalitást. Egyszerűen megfoghatóbb és hitelesebb, ha azok az emberek – tudniillik a novellákat benépesítő szereplők –, akik közt naponta járunk-kelünk, mi több, akikben esetenként magunkra ismerhetünk, nem valamilyen irodalmias, lirizált hangon szólalnak meg.

Az Isten. Haza. Csal. három, a kötetcímben felsorolt fogalmakkal jelölt ciklusra tagolódik, azonban ez a felosztás nem jelenti az elbeszélések szigorú, tematikus elv szerinti szétválogatását: családi viszonyokat, közelebbről szülő-gyerek kapcsolatot boncolgató novellát például mindhárom szövegegységben olvashatunk. Mint ahogy a „haza” fogalma is mondatról mondatra, történetről történetre épül fel, válik jelentésessé és egyre árnyaltabbá a könyv oldalain, anélkül, hogy explicit meghatározására sor kerülne. A szembesülés mégis elkerülhetetlen – ahogy a fülszöveg is írja: ez „a mi országunk”.

A hazával ellentétben Isten több helyütt is néven van nevezve – de nem is lesz nagyon több, mint puszta név, kiüresedett fogalom. A kötet Virág című nyitódarabjában az értelmi sérült fiát egyedül nevelő apa szájából hangzik el: „És nem szabad elfelejteni, hogy Isten.” – mire a válasz: „Isten. – mondta a fiú. – Nem tudom. Nem emlékszem – vonogatta a vállát.”

Nem ő az egyetlen szereplő, akinek ez a szó csak egy jelentés nélküli hangsor vagy homályba vesző emlékfoszlány – csak van, aki másként közelít: a Zuhanás én-elbeszélője például így vélekedik monológja bevezetőjében: „Magamnak mondom. Meg az Istennek mondom. Más úgyse hallja. Isten a leghűségesebb hallgató. Neki akkor is meg kell hallgatnia mindent, ha nincsen, ha csak kitalálták.”

Valójában a kötet utolsó, talán rendhagyó ars poeticának szánt, cikluson kívüli novellájában egy odavetettnek tűnő megjegyzés világít rá legélesebben arra, hogy miért nem valóságos entitásként, hitélményként vagy transzcendens kapcsolódási pontként jelenik meg Isten a szereplők életében, illetőleg a mindenkori elbeszélő tudatában: „Az ember azzal foglalkozik, hogyan élje túl, hogyan bírja ki, viselje el, és mégis mennyi minden más az eszébe jut. Hogy juthat az eszébe ennyi lom között az Isten. Tulajdonképpen csodálatra méltó dolog.”

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Palojtay Kinga, Jelenkor.net, 2016. jan. 5.

2016-01-05 17:33:56
BECKETT, SAMUEL
Samuel Beckett Watt című regénye különös olvasmány, cselekményét leírni szinte lehetetlen. Watt-tal történnek bizonyos dolgok, tesz bizonyos dolgokat, részt vesz bizonyos beszélgetésekben, majd a történet...
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ