Bertók László Kossuth-díjas költőt Ayhan Gökhan kérdezte

Amikor három éve nyáron, egy kórházi ágyon, tizenegy hónapos versszünet után az első kétsorosok rám köszöntek, nagyszerű érzés volt, de eszembe se jutott, hogy lesz-e több is, s mennyi lesz. Pláne, hogy könyvvé lesznek… Valami ösztönös dac, életerő(?), csak azért is(?) kapott ölbe, s ringatott, dolgoztatott aztán otthon is. Beleíratva, kevertetve velem a kórház utáni kezelések élményeit, s a mindennapi külső, a világi történéseket, ingereket is. Már ami belefért a két-két sorba.

 
Bertók László a kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb költője, élő klasszikusa.  Mindegyik kötetét nagy várakozás előzi meg és általában majdnem mindegyik kötet komoly meglepetés is. A múlt decemberben nyolcvan éves költővel beszélgettünk többek között legújabb, Firkák a szalmaszálra című verseskötetéről, és természetesen nem maradhatott el, hogy Pécsről is essék néhány szó.

Ayhan Gökhan: Mikuláskor töltötte be nyolcvanadik életévét. Hogy érzi magát?

Bertók László: Ha arra gondolok, hogy mennyien megköszöntöttek, mennyi helyre meghívtak, mi több, hogy kötetem is megjelent a születésnapomra, azt kell mondanom, hogy jól.  De ha nem tagadom le, hogy közben néha nagyon elfáradtam, s hogy „kötelező” orvosi vizsgálatokra is járkáltam, akkor nem annyira jól. Maradjunk annyiban, hogy közepesen…, talán annál egy kicsit jobban.

A.G.: Hetvenedik születésnapja alkalmából a Hazulról haza című, személyesebb írásokat tartalmazó gyűjteményes kötete jelent meg, a nyolcvanadikra pedig a Firkák a szalmaszálra című verseskötet, a Magvető Kiadó gondozásában. Az új kötet hasonlóan tartalmaz magánjellegű utalásokat, (köz)állapotverseket. Mennyire érzi személyesnek ezt a kötetet, ami, meglátásom szerint, jó befogadó közege a kívülről érkező zavaroknak, a nem mindig kellemes tényezőknek.

B.L.: Igen, a hetvenedikemre jelent meg a Hazulról haza, az önéletrajzi prózát, interjúkat, emlékezéseket tartalmazó kötetem a Pro Pannoniánál, de ugyanakkor adta ki a Magvető az „összes” verseimet, a Platón benéz az ablakon-t is. A Firkák a szalmaszálra mindkét könyv folytatásának tekinthető, hiszen sok személyes, életrajzi vonatkozású, emlékező kétsoros, s ugyanakkor a „kívülről érkező zavarokra”, a tágabb világ dolgaira, eseményeire reagáló firka is van benne, amilyen a régi köteteimben is előfordult. Talán a sajátos két-két sorokból keményebben, nyersebben, egyértelműbben kilátszik a vélemény, mint régebben a hosszabb, áttételesebb verseimből. Mert mi történik? „Májusban megint nőtt … a sikerpropaganda. / X már a készülő gyár füstjét is fölavatta.” Vagy: „Öndicséret büdös. Vágtad oda ifjan. / Hogy bírja a orrod a bűzt, ami most van?”: Aztán: „Ne más mondja meg, hogy jól érzem magam. / Nekem legyen végre jó napom, ha van.”   

A.G.: „Amikor a verset elkezdem, sohase tudom, mi lesz az eredmény”. Nyilatkozta évekkel ezelőtt. Ugyanez a „megfigyelés” változatlanul érvényes a jelenlegi kötet verseire is? Hogy jött létre az új kötet, a kezdetén már érezte, hogy könyv lesz belőle, vagy a hébe-hóba lejegyzésekből állította saját magát össze a sok „firka” könyvvé, az Ön tudatos szándékain kívül?

B.L.: Érdekes módon itt az „eredmény”, a „mondanivaló”, a „vélemény”, az „igazság” van meg előbb, s a szavakat, a nyelvet, a feszültséget kell megkeresni, megtalálni hozzá, beleillesztgetni a két sorba. Amikor három éve nyáron, egy kórházi ágyon, tizenegy hónapos versszünet után az első kétsorosok rám köszöntek, nagyszerű érzés volt, de eszembe se jutott, hogy lesz-e több is, s mennyi lesz. Pláne, hogy könyvvé lesznek… Valami ösztönös dac, életerő(?), csak azért is(?) kapott ölbe, s ringatott, dolgoztatott aztán otthon is. Beleíratva, kevertetve velem a kórház utáni kezelések élményeit, s a mindennapi külső, a világi történéseket, ingereket is. Már ami belefért a két-két sorba. Több tucat született már, amikor a valahai háromkáim mintájára kilencesével összeválogattam-szerkesztgettem, „csokorba kötöttem” őket, s elküldtem a Holminak és a Jelenkornak, ahol aztán az első csokrok 2012 decemberében megjelentek. Egy év alatt összejött annyi, hogy belőlük lett a 2014-es könyvhétre kiadott Ott mi van? című kötetem harmadik ciklusa. S mivel azután sem írtam mást, sőt, meg se próbáltam, akkor már igencsak szándékosan, 2015 májusára elkészült a 405 kétsorosból álló Firkák a szalmaszálra kézirata. S köszönet a Magvető Kiadónak, hogy november végére napvilágot látott a könyv is.      

A.G.: A forma határainak, lehetőségeinek szűkítő módon való feszítése, a forma tudatos kijátszása mindig jellemzője volt az Ön költészetének, kezdve a szonettektől a haikukon át a mostani firkákig. A témák nagysága nem törpül el ebben a tömörségben. Ez komoly bravúr! Az új kötetben szintén hatalmas témákat – élet, halál, politika, közélet, morál etc. – dolgoz fel kétsorosokban. Most is a forma-tartalom játéka, a forma, mint jelenség izgatta? Már-már előbbre valóbb volt a versanyagnál?

[...]

A válasz és a teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Ayhan Gökhan, Szifonline.hu, 2016. jan. 14.