Közép-Kelet-Európa univerzalitása. Interjú Potozky Lászlóval (Magyar Szó)
(kiadvány: Éles)

A Magvetőnél megjelent Éles című regényedet egy helyen 21. századi fejlődésregényként határozzák meg. Számomra a könyvben hajszálpontosan kirajzolódó folyamat – meglovagolva a szóhasználat nyújtotta hullámokat – sokkal inkább alakulásnak tűnik. Lehet-e fejlődésről beszélni a könyvben kirajzolódó szövegtérben, a düh és a magány terepén, a sokak által Y-generációnak nevezett fiatalok világában?

– Nagyon találó és pontos az, amit mondasz, hogy alakulás. A főszereplőnek megállás nélkül gyúródik a jelleme, noha nem pozitív irányba, ezért a fejlődés megnevezés erre a folyamatra nem annyira találó. Inkább erózió zajlik le benne, amúgy sem túlságosan szilárd alapokon álló jellemvilága és személyisége még jobban lebomlik, mígnem csak a csupasz betonpadló marad, meg az azon koppanó fej. Ez a karakter(d)evolúciós görbe viszont egyáltalán nem középarányost, egy szinte mindenkire érvényes kórképet mutat be, sokkal inkább egy szélsőséges és valóságszagú esetet. Ugyanolyan sokszínű a generációnk, mint bármelyik másik, vannak, akik a sárban kúszva kezdik, és egészen a fellegekig jutnak, van, aki jó ideig csak felülnézetből pillant néha a világra, aztán hirtelen a gödör aljáról próbál kilesni, és van persze, akinek semmi változó nincs és nem is lesz az életében, ugyanazon a szinten marad, ahonnan indult. Evolúció, visszafejlődés és stagnálás: ezek egymás mellett léteznek az Y-ok világában.

Néhány értelmező párhuzamot von az Éles világa és Tarkovszkij Zónája között – nem volna lehetetlen, csak erőltetett és fölösleges feladat elhelyezni őket a térképen. És talán annak is van valami hozadéka, hogy a főszerelő énelbeszélődnek nincs neve. Mi vonz a megnevezés negációja irányába?

– Érdekes párhuzam, bár eléggé kézenfekvő, hisz a Sztalker az az univerzális jellegű mű, amit szinte minden egyes valaha létezett és létező művészeti alkotásban meg lehet találni vagy bele lehet szuszakolni. Pejoratív felhang nélkül: nagyot mond és mindent mindenről. Az Éles helyszínei viszont tényleg olyanok kicsit, mint a Zóna: mindenkinek mások, mégis mindenki ismeri őket, képes azonosítani velük a saját életéből valamit. És ahogy a Sztalker zónáját az ukrán videojáték-készítők Csernobilben és Pripjatyban látták meg, úgy egyes olvasóknak a regény játszódhat a IX. kerületben vagy Újvidéken, míg másoknak éppen Kolozsváron. Azzal, hogy elhallgatom a helyszínek neveit, egyrészt szabadságot biztosítok magamnak, mert úgy rakosgatom a díszleteket, ahogy akarom. Ugyanakkor az is fontos, hogy a szövegnek legyen valami univerzális jellege, azaz ha a világon bárhol nem is, legalább Közép-Kelet Európában akárhol elképzelhető legyen egy hasonló történet. Az énelbeszélő nevének elhallgatása pedig nem írói hepp, sokkal inkább olvasói: szeretem, ha az egyes szám első személyű narrátor neve nem derül ki, mert így könnyebben tudok azonosulni vele, jobban behelyettesíthető a saját énem egy más által megírt cselekménybe és szereplőbe.

Végigfutva a műveiden és interjúidon egy furcsa állatszimbolikára lettem figyelmes: az Éles egyik szereplője Katje (hollandul cica), számos helyen pedig nem kellemes, de csodálatos állatoknak tartod a patkányokat. De megemlíthetném itt a regényed talán egyik legerősebb szimbólumát, a körömollóval a combba vésett tigriscsíkokat is, amely egyszerre stigma, a kiváltság jelzője, de akár utalhat az alvilági figurák tetoválásaira is. Felfedezhetünk-e e mögött egy macska-egér harcot, vagy mindez pusztán a véletlen műve, és ezek a motívumok csupán a kortárs társadalom szerepeinek hozadékai?

– Az az érdekes, hogy előbb volt meg Katje neve, és csak utána gugliztam meg, hogy vajon szerepel-e ez a szó a világhálón. Így tudtam meg, hogy (nagyon szerencsésen) hollandul kiscicát jelent. Ez az általad vont párhuzam elég érdekes, eddig eszembe se jutott ilyesmi. A macskaszimbolikát és patkányokat külön, teljesen más jellegű szövegekben, mondhatni egymástól távol álló dimenziókban használtam, mert előbbi a regényben bukkan fel, míg utóbbi nem is irodalmi, hanem sajtóműfajú szövegben, egy interjúban szerepel. A tigriscsíkok viszont tényleg stigmák az én értelmezésemben is, fizikai megnyilvánulásai azoknak a sérüléseknek, amelyeket a különféle traumák okoznak az elbeszélő lelkivilágában. A patkány-metafora mögött igazából nem volt különösebb elgondolás, egyszerűen csak az történt, hogy az interjú hevében eszembe jutott az ismert Tankcsapda-dalszöveg, hangzatosnak és vagánynak tűnt, és épp passzolt abba, amit mondtam.

 A hvg.hu tárcasorozatában néhány héttel ezelőtt jelent meg egy írásod. Ennek a sorozatnak a „jó, hát akkor itt fogunk élni” gondolat a hívószava. Hol élünk mi és hogyan? Van-e ebből a létezésből kiút, illetve ki kell-e találnunk belőle?

– Szürkécskésen: ez a nem létező szó jut eszembe arról, hogy hol élünk és hogyan. Jó volna kitalálni ebből a létállapotból, de nem mindenkinek jön össze, és van, aki nem is akar felszínre jutni. De túl nagy kérdések ezek, hogy érdemi választ tudjak adni rá, mindenki a saját keresztjét hordozza, nem akarok általános igazságokat és verdiktumokat köpködni.

Napjainkban is dívik az Erdélyre mint Tündérországra, egy bájos idilli szférára történő hivatkozás hagyománya. Mi ebből a valóság? Számodra is idillikus töltettel bír az otthon képzete, Csíkszereda, Marosvásárhely, Kolozsvár világa?

[...]

A válasz és a teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Patócs László, Magyarszo.com, 2016. jan. 22.

2016-01-22 12:58:40
Hirvonen, Elina
Fordította: Szécsi Noémi
,,Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell gondolnia. Milyen szörnyű lenne az egyiküknek lenni. Milyen...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ