Lebukni a felejtésbe (Litera)
(kiadvány: Wünsch híd)

A lemur-történetek kontemplációja a Garaczi-próza eddig kevéssé ismert tónusait emeli ki. A fragmentumok metafizikai térbe kerülnek, s mivel adott az átjáró a korábbi lemur-történetek világába, az újraírás a korábbi történetek kereteit is átrajzolja. - Mészáros Gábor kritikája Garaczi László Wünsch híd című könyvéről.

 

„So I’m sailin’, well I’m sailin’ on.
I’m movin’, hey I’m movin’ on.
Sail on, sail on, sail on, sail on.”
Bad Brains: Sailin’ On

 

A Wünsch híd az egy lemur vallomásai című emlékezés- és felejtésfolyam (Mintha élnél, Pompásan buszozunk, Arc és hátraarc) negyedik darabja. Garaczi László új művében a lemur emlékképei felcímkézett, tömbönként egyenletes lüktetésű, formáikban uniformizált szövegegységekbe rendeződnek. A Wünsch híd narrációja közelebb áll az első rész (Mintha élnél) asszociatív emlékkép-olvasásához, mint a Pompásan buszozunk vagy az Arc és hátraarc című kötetek szövegeihez, amelyeknek elbeszélésmódja inkább a történetek lineáris cselekménykibomlását segíti. A képeket felvillantó narratíva más szabályrendszerbe illeszkedik, s a Wünsch híd elbeszélői stílusa alaposan kirojtozza a műfaji szegélyezést. Az előbbi darabok szövegfolyamától eltérően a könyv töredékei olyan ontológiai jegyzőkönyvek, a megismerésnek olyan asszociatív széljegyzetei, amelyek az emlékképeket egységesített formában mutatják meg, s amelyben a hasonló hosszúságú bekezdések a felvillantott képeknek – formailag – állandó lüktetést biztosítanak. Az elbeszélés nem az ok-okozatiság elve alapján szerveződik, s a szöveg párhuzamos világai nem logikai rendszerek alapján épülnek. Az elbeszélői szólamok áthatják egymást, de asszociatív módon kapcsolódnak egymásba: e megkülönböztetett elbeszélésmódok ugyanazon emlékképeket szemlélik újra és újra.

Az emlékképek újraolvasását az elbeszélői oda- és visszautalások követelik meg. Mivel a linearitás felszámolódik a narrációban, így kevés értelme lenne a lemur történetei kapcsán előre- vagy visszautalásról beszélni – maradok az utalás vagy a ráutalás fogalmainál. Ahogy a Mintha élnél szövegéből körülrajzolható az Arc és hátraarc története, úgy villannak fel a Wünsch hídban az előző részekben már körülírt emlékdarabok, s íródnak újjá más kontextusban, más időben vagy valaki más által.

Azzal, hogy a lemur leírja vallomásait, emlékezetét és képzeletét hosszabbítja meg, mondaná Borges (1). De a lemur felejt. Mi mást csinálna egy halott szelleme? Átszeli a Léthét széltében-hosszában, s a felejtés a megismerés olyan megszokott módjává válik, mint az emlékezet.

Úgy tűnik, az emlékek újraírása, az újraírói alkotás sem lesz más, mint az emlékek újraolvasásának és az emlékek felejtésének a keveréke – vagyis ugyanaz, mint az írói alkotás. Az emlékek, ahogy a történetek, melyeket újraolvasunk, változnak. Hiszen nem ugyanaz olvas újra, aki olvasott. A lemur vallomásai esetében az újraírás az újraolvasásban oldódik fel, hiszen azáltal, hogy a lemur újraír, újra is olvas: emlékezik, felejt. Az újraírás topográfiája szédítőbb, mint az újraolvasásé, olyan, mint belegondolni a végtelenbe, maga az örök visszatérés.

Jóllehet a sötét Léthé vize minden földi tudást kioltott az emlékezetből, az elfeledett akkor is tovább él, ha nem nevezem nevén. Az elfeledett, amelytől eltávolodott az elbeszélő az egykori elbeszélői énhez tartozott, s nem bírhat kevesebb jelentőséggel, mint azok az emlékképek, azok a narrációs elemek, amelyek alapján egy identitás tudatosan komponálódik: „Nem ellenkezel, az vagy, ami leválva rólad mást csinál belőled.” (Wh 129.) Nem kizárható, hogy a legfontosabb az, amire öntudatlanul emlékezem, illetve amire nem emlékezem.

Ha a lemur vallomásait emlékképek (és azok darabjainak) újraolvasásaként és újraírásaként fogom fel, akkor az újraírás ritmikáját a nyelv szabályrendszere és ritmusa alakítja. Ez az értelmezési horizont elkerülhetetlenül vezet azon kérdésekre (s a lemur sem kerüli ki e kérdéseket), hogy ki beszél, időtlen-e, öntudatlan-e, aki beszél, miért beszél, és mit mond?

Az első rész kezdődarabja a Közeledik, eltűnik című szöveg az emlékezést és a felejtést mint egyféle megismerési módot exponálja: „Eszembe jut egy szó, és azonnal el is felejtem. Kipárolog a fejemből, csak a formája, az árnyéka, a zenéje marad. Ahogy a szavakat szoktam ízlelgetni, úgy ízlelgetem a hiányát.” (Wh 9.) Egy nyelvi elem, egy szó az, amire a lemur emlékezik, majd amit elfelejt. Mintha szétszálazná az elbeszélő összevarrt érzékeit, s a jelentésből (már ha volt) egy vizuális jel, egy forma, egy árnyék, valami zeneiség marad; egy nyom, egy hiány, amelyet ízlelget. A szó az ismételgetés által a végtelenbe folyik el, értelmét veszíti, és önmagában kezd vibrálni – kiragadva környezetéből szubjektív jelentéssel telítődik. A szógyűjtés az Arc és hátraarc lemurjának fő foglalatossága. A szavak hangulata szubjektív asszociációkat bont ki, s az elbeszélő az asszociációk által idézi fel történeteit. Ezek a történetek a Wünsch hídban is előjönnek, s az emléktöredékek címkézése, címadása is kapcsolatban állhat a szógyűjtő hóborttal. A címadással a töredékeket dinamizáló szavak válnak kiemelté, s a címszavak is párbeszédbe kezdenek a korábbi lemur-sztorikkal. A címkézésen kívül a töredékek szerkesztettségét a szimmetrikus kompozíció erősíti. A fragmentumok kilenc – szintén címmel ellátott – nagy egységbe rendeződnek, s minden egység hét szöveget tartalmaz. Amellett, hogy az idősebb kor perspektívájából elbeszélt történetek a kötet második felében kapnak helyet, az újraolvasás esetlegességének látszatát a lezáró szakasz, a kilencedik, Megváltozott forgásirány című töredék is cáfolni látszik. Ekképpen az asszociatív, s ezáltal esetleges emlékképek mégiscsak komponált formába rendeződnek.

A töredékek a régi lemur-sztorikkal éppúgy dialógust kezdenek, ahogy a Wünsch híd a saját szövegtestén belül dialogizál. Az újraíráshoz számos példa idézhető. Főként azokkal a szöveghelyekkel foglalkoznék, amelyek az újraolvasás, újraírás narrációs kísérletei kapcsán érdekesek lehetnek.

Az elbeszéléssel, az emlék újraolvasásával és újraírásával kikerülhetetlenné válik a kérdés, hogy ki az, aki újraolvas. A lemur újra és újra hozzáír a már leírt történetekhez, újraolvassa és -írja azokat más helyzetből, de azáltal, hogy más helyzetből emlékezik vissza, már nem ugyanaz emlékezik vissza. A harmadik Félcédulában (a Wünsch híd második szakaszának címe Félcédulák: hét cím nélküli számozott textus, ahogy a kötet utolsó előtti egysége, a Búcsúcédulák) az elbeszélő E/1-ben beszél egy E/3-ban megidézett szereplőről, egy múltbéli énről, akivel azáltal válik eggyé, hogy játékosan idézi meg: „Nincs itt, én vagyok ő, mégis félek tőle.” (Wh. 29.) „Nem emlékszel, mikor felejtettek el. Nem tudod, hogy mondtad-e, amit mondasz.” (Wh 130.) Úgy tűnik, az elbeszélő, hol azáltal írja körül magát, hogy a fiatalabb én bőrébe bújik, hol azáltal, hogy valaki más bőrébe (pl. anya, Dixi, Attila vagy a sokat emlegetett halott), hol egy fogalomként vagy érzésként teszi ezt (pl. hiány). A Nem te című fragmentumban a kérdés, hogy egy ő vagy egy te olvas-e újra. „Nem volt ott, hazudik, konfabulál. A te emlékeid. Vissza kell őket kapnod, bármi áron. … Az eredeti tudás vagy a tudás emlékének akarása.” (Wh 123.) Az elbeszélhetőség lehetségességén vagy lehetetlenségén kívül a szöveg az elbeszélő és az én hitelességét kezdi ki, rákérdez az én önazonosságára. Ugyanaz az én emlékezik-e vissza, mint aki átél, aki megismer?

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Mészáros Gábor, Litera.hu, 2016. január 8.

2016-01-08 15:14:16
BECKETT, SAMUEL
Samuel Beckett Watt című regénye különös olvasmány, cselekményét leírni szinte lehetetlen. Watt-tal történnek bizonyos dolgok, tesz bizonyos dolgokat, részt vesz bizonyos beszélgetésekben, majd a történet...
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ