Ha kinyitjuk a könyvet, csupa zöldbe botlunk. Jó sokféle zöldbe, szépek is mind, a felhők, a szitakötő potroha. A füvek, a fák, a mezők, a virágok. És eztán a különös álmok, képen, versben, szép szavak, mind jöhet. De a nyitóoldal bizony nem készít fel arra a hullámvasútra, amiben részünk lesz. Kissé gülüszemű, de jópofa macska és sün, félrebillentett fejű madár, a háttérből határozott körvonallal kihasított lombok. Nyugodt mezei életkép. Majd lapozunk, és dűl-borul minden.

Keresztesi József alaposan belekezd, a Mit eszik a micsoda? a legfantáziadúsabb szókészletű vers, amit az utóbbi időben olvastam: „grenadírmarsot a foltos petymeg, / krumplikrokettet a krumplibogár”. S ha azt mondom, hogy a ritmus hibátlan, akkor alulfogalmaztam: remek érzékkel választ ütemet a szerző, magabiztosan lassít-gyorsít, pontosan ül rá a félrímre szusz. A választott szavak (például a cselekvő igék) hangzóssága és ritmikája – a jelentéstartományon túl – gyakran kölcsönviszonyban van az adott állatnévvel: „vattacukorra pattan a bolha, / szereti a vapiti a döner kebabot”. De ne feledkezzünk meg a jelentésről sem, mert nagyon szórakoztató helyzetekbe keveredünk: a vicces és felvillanyozó hatást nem kis részben a jól ismert/sztereotipikus („[s]zereti a mézet a bundás mackó”) és a teljesen valószínűtlen előfordulások dinamikája adja: „szójafasírtot a nílusi víziló, / a sün meg a sört (ez egy furcsa eset)”. A különös gasztropárosítások hol motiváltak (leginkább a hangzósság miatt), hol jólesően esetlegesek, de utóbbi a ritkább. Az illusztráció egyrészt folytatása a beköszönő oldalon látható idilli szcénának (a hasonlóan formált, minimálstílusukban karakteres fák itt is, és a későbbiekben is motívumfolytonosságot jelentenek a rajzokban, s újra feltűnik a bamba kócsag is), másrészt viszont hárommal nagyobb sebességi fokba kapcsolt Adonyi Gábor, kifejezetten zsúfolt, fogyasztókkal és táplálékokkal zsúfolt képen legeltethetjük (stílszerűen) a szemünket.

A rajzokra alapvetően jellemző a kerek geometriai formák sűrű használata, kifejezetten sok a különböző testrész és tárgy-funkcióban feltűnő szabályos kör vagy ellipszis. Érdemes kiemelni még, hogy Adonyi Gábor előszeretettel használja a felcímkézést – nemcsak a konzerv és a befőtt van (utóbbi joggal „befőtt”-ként) feliratozva, hanem stilizált papírdarabok lógnak időnként erről-arról. Ennek funkcióját illetően nem mernék javaslatokat tenni, de a betűkkel már ismerkedő gyerekek bizonnyal elbíbelődhetnek vele, mint a (felismerhető, bár meg nem nevezett) gyöngyösi múzeum csontmamutján szereplő táblákkal: „mamut eleje”, „mamut közepe”, „mamut vége”. Hovatovább ez az elem is, mint ahogyan a képi világ összkaraktere is remekül illik a szövegek badar jellegéhez. Mondhatni, akkor működnek együtt legjobban, ha egymást múlják felül bolondságban (s akkor kevésbé, ha egyenes, túlzottan sallangmentes illusztrálásról van szó).

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Lapis József, Jelenkor.net, 2016. jan. 28.