(kiadvány: Sömmi.)

Veszelka Imre, Rózsa Sándor, a legendás betyárvezér egyik legjobb embere állítólag konokul ellenállt Lautsik Máté, a főperzekútor vallatási módszereinek, miután elfogták, ám amikor az aduászt, melyet tulajdon felesége adott a hatóság kezébe, azaz halálos beteg fiát játszották ki ellene, megtört, és mindent töredelmesen bevallott. Mindez Nagy Czirok László Betyárélet a Kiskunságban című, alapvetően helytörténeti, néprajzi művéből tudható, de Cserna-Szabó András új (kis)regényének, vagy, ahogy az alcím írja: kisrománjának is ez az alapja: Veszelka Imre, Rózsa Sándor kebelbéli betyártársa mesél, a fikció szerint 1900-ban, a szegedi Páva vendéglő előtt. Vak koldusként mondja valakinek (talán az írás lejegyzőjének, aki nem tudjuk kicsoda), hogy mi esett, hogy esett a betyárkirállyal, születésétől haláláig.

Az Ördög maga látogatta meg Rózsa Andrást, Sándor apját, mint megtudjuk az első fejezetből, s aztán bizarr, ám annál plasztikusabb jelenetekben kiderül, hogyan is keresztelte végül ő Sándornak a Sándort, hogyan vált a patás játszi könnyedséggel alakot, s hogy bosszút esküszik, és még visszatér a fiú lelkéért. Mindez a Kegyelmes Parasztnak (merthogy ki nem állhatta, ha a nevén szólítják) kedves története volt, előszeretettel osztotta meg a csárdában italozás közben - tudjuk meg Veszelka nyomán. A felütés tehát azonnal démoni, véres és vérmes is, az akció pedig rögvest a poros Alföld origópontjába robban belé: miféle népiesch regény kezdődik így?

És hogyan folytatódik? Veszelka Imre saját (és ikerbátyja) születésének körülményeit is megismerjük, betyárnak állását, árulásokat, furcsábbnál furcsább mellékszereplőket. Folyamatos szökések, egy betyárvarázstárgy beszerzése, nők, titkok, az apokalipszis lovasaként őrjöngő Sándor, miegymás. Különösen érdekes az a nem túl hosszúra nyúlt, ám annál megmozgatóbb alternatíva, ahogyan Görgey Világosnál nem tette le a fegyvert, ahogyan a Duna-menti Köztársaság despotájává válik Kossuth, majd Veszelka Imre további főúrrá válását (nem nobilitásként, hanem különféle kávéházakban), majd az utolsó (ál)sándor halálát Szamosújvár börtönében.

Mindez száraz, s Pruska doktort észben tartva azt mondhatom, herélt szüzséje a könyvnek. Viszont a helyzet az, hogy egy elképesztően élvezetes, kalandos és pikáns kis kötet a Sömmi. Cserna a lehető legjobb formában van: tarantinósan vérfröcskölős akciók, jól eltalált, szögedies dikció, mely nincs túlhajtva, köszönhetően a jól megmagyarázott beszédhibának, mellyel Veszelka együtt élni kénytelen, de következetesen végigszőve az öszves, a pediglen vagy a perzekútor használatával. S persze a kulinária: a jóféle értelek a csárdákban, a Jókai-bableves receptje és eredete, valamint Rézi néni nyálcsurgató díszebédje mind szerves részét képezik a szövegnek, egy különösen fontos problémával: a halpaprikás, és a paprikás hal nem ugyanaz, legalábbis Andrikó halász szerint.

    Mégis, hol a legjobb a Sömmi? Az epizódokban bizonyosan: a rengeteg, színes mellékszereplő s azok kis történetei, mely származásukat, jellegzetes tuladjonságuk megszerzését, vagy csak pusztán habitusukat és szerepüket járja körül. Mindezt hosszú, olvasmányos és stílszerűen ízletes mondatokban, nagyban rájátszva például a már említett Nagy Czirok-kötet néprajzos szakkifejezéssel élve adatközlőkkel dolgozó (aki esetünkben Veszelka), vagy az idézettek között is említett Veszelkáné Gémes Eszter módszerére, mely kisebb, jellegzetes, anekdotikus történetek füzérét jelenti, persze azzal a hatalmas különbséggel, hogy Csernánál minden egyben van, Veszelka dikciója és Sándor alakja az élesztő ebben a tésztában. 

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Prozanostra.com, 2016. febr. 16.