„Tudtam, hogy nehéz lesz rajtam átlépni” – Interjú a 80 éves Bodor Ádámmal (Hvg.hu)

„Egykori politikai elítéltként már nem kellett szerepet játszanom, a rendszer pontosan tudta rólam, hogy ki vagyok" – állítja a Kossuth-díjas író, aki az elnyomás évtizedeiben is tudta szabadnak érezni magát Romániában. Nem zavarja, hogy mindig is kilógott a sorból: nincsenek elődei a magyar irodalomban, és a kor divatjaihoz sem alkalmazkodott soha. A világ mai átrendeződéséről úgy véli, az ember hajlamos minden változást végzetszerűen látni, és nem kizárt, most az egyszer okkal.

hvg.hu: Amikor megbeszéltük, hogy egy interjúval köszöntenénk fel nyolcvanadik születésnapja alkalmából, azt mondta, hogy semmi ünnepeli való nincs ebben a „kellemetlen évfordulóban”. Ezt miért gondolja így?

Bodor Ádám: Tárgyilagosan, kellő higgadtsággal tekintve, egy ilyen évforduló inkább szerény megemlékezésre, nem pedig zajos ünneplésre ad okot, mivel az ünnepelt ebben a korban olyan sok mindenre már nem számíthat. Némi elismerésre ilyenkor legföljebb az adhat okot, hogy az eltelt hosszú évtizedek során nem tette teljesen tönkre magát. De ez is inkább alkat kérdése, a legritkább esetben az ünnepelt érdeme. Azon kívül már nem is igazi alkalom a visszatekintésre sem – számot vetni 55-60 évesen érdemes: addigra egy író, egy művész már túl van az alkotói pálya delén, említésre méltó eredményein, teljesítményét, egész szakmai múltját higgadtan, érett fejjel meg tudja ítélni. Az én esetemben furcsán venné ki magát, ha visszatekintve most valamiféle mérlegelésbe kezdenék. Egy aránylag magas életkor eléréséhez pedig, mint mondtam, ritkán fűzhetők személyes érdemek. Legjobb hát a még lehetséges örömökkel élve rezignáltan tudomásul venni.

 

 

hvg.hu: Egy ilyen kerek jubileum mégis a nagy laudációk, méltatások időszaka. Viszont ha jól tudom, nehezen viseli a sikert, és nem bírja a dicséretet. Mi az oka ennek a szokatlan működésnek?

B. A.: Tényleg nem bírom, zavarba hoz. A siker inkább beképzelt ökölvívóknak, nem pedig íróknak való. Kellemetlen, amikor az embert szembedicsérik, gyaníthatóan nem is mindig őszintén. Bizonyos fokig tudás és emberi magatartás része, hogy az ember tisztában legyen azzal, hol van a helye, egyáltalán mire érdemes. Akkor pedig nincs szüksége különösebb bókokra, netán további ösztönzésekre. Ilyesmi hallatán illik belepirulni.

hvg.hu: Önnél mikor jött el a tudás ideje, amikor már tisztában volt azzal, hogy a művei mennyit érnek? Már az írás pillanatában tudta, hogy mennyit ér a mű, vagy mindez csak jóval később került a helyére?

B. A.: Írás közben, amint kirajzolódik előttem a munka eszményi képe, már tudom, mennyit ér, amin épp dolgozom. Ritkán is rontom el. Lehet, kissé nagyképűen hangzik, de már a kezdetek kezdetén, amikor a szükséges önbizalommal, ugyanakkor egy politikailag igen szigorú, rám nézve kritikus időszakban írni kezdtem, tudtam, hogy nehéz lesz rajtam átlépni. Így is történt. Az írásaim nagyobbik fele a kommunizmus alatt, látszólag vesztett pozícióban, rendkívül szigorú román cenzurális viszonyok között jelent meg. Utólag is úgy látom, kellett bennük lennie annyi erőnek, hogy áthatoltak a szigor ugyancsak szigorú szűrőin, és eljutottak a nyilvánosságig. Esztétikai szempontból most sem érzek komoly különbséget, legfeljebb némi letisztultságot a pályám kezdetén és a később keletkezett műveim között.

hvg.hu: Miközben a művei értékével pontosan tisztában van, attól mindig is idegenkedett, hogy a nagy elődökhöz hasonlítsák, vagy bármiféle skatulyába, kategóriába sorolják az írásait. Miért fontos ez?

B. A.: Nemcsak idegenkedtem, hanem írásaim eleve alkalmatlanok voltak bármiféle besorolásra. Ha végiggondolom, hogy a magyar írók közül kit tarthatnék elődömnek, példaképemnek, akkor azt kell mondanom, hogy tulajdonképpen senkit. Nem hasonlítok neves elődökre. Természetesen vannak írók, akiket kedvelek, szóba kerülhet akár Mikszáth, Krúdy vagy Örkény, és még sorolhatnám, de ha valaki ismeri a műveinket, rögtön látja, hogy semmiféle művészi rokonságot nem lehet közöttünk felfedezni. Az írók, akiket kedvvel olvasok, nem az irodalmi rokonaim, mindössze olyan olvasmányokkal ajándékoztak meg, amelyekben örömömet lelem.

hvg.hu: A kortársaihoz a pályatársaihoz és az aktuális irodalmi trendekhez sem idomult soha.

[...]

A válasz és a teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Hercsel Adél, Hvg.hu, 2016. márc. 1.

2016-03-01 15:39:46
Hirvonen, Elina
Fordította: Szécsi Noémi
,,Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell gondolnia. Milyen szörnyű lenne az egyiküknek lenni. Milyen...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ