A családok önmagukat fojtják meg (Könyves Blog)
(kiadvány: Jelmezbál)

Első mondat: Lágy dunai szél lebegteti a Lehel piac utcafrontján, a Nemzeti Dohánybolt előtt a muskátlit.

A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az - így kezdte Lev Tolsztoj az Anna Kareninát. A hét könyvének választott Jelmezbál egyfelől nagyszerűen bizonyítja ezt a tételmondatot, másfelől bemutatja, hogy egyáltalán nincsenek már boldog családok, amelyeket vírusként fertőz a rengeteg titok és elhallgatás. Egy családba viszont mindenki beviszi a saját életét, és vele titkait is. Hogyan menekülhetünk az emlékek és az elhallgatások elől egy jobb élet reményében? Sehogy.

Újlipótvárosból indul Grecsó Krisztián izgalmas családi detektívtörténete, amelyben a detektív szerepét nemcsak a saját családtörténetét kutató Vera, hanem az olvasó is betölti. Előre-hátra lapozok a könyvben olvasás közben, jegyzetelem a szereplőket, a kapcsolati viszonyokat, próbálom előbb megfejteni a megoldást, mint ahogy a regény teszi, illetve vissza-visszalapozok, hogy lássam a 17. és 5. fejezetben megírt Vera történetének változását, vagy ugyanazt csináljam Bernát Árpival, akit már a 3. fejezetben megismerünk, de a 8. és 10. fejezet is újraírja ezt a képet. A Jelmezbálról rengeteg dolgot el lehet spoilerezni, de ellenállok a kísértésnek, ígérem, így csak annyit írok ide, ami a fülszövegből is kiderül: két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra.

Grecsó megteremtette a Szegedtől hatvan kilométerre lévő Sáraságot, ami olyan szimbolikus hellyé vált, ahol minden megtörténhet, és a maga sűrűségében ábrázolja az ún. életet. A Jelmezbál nagyszerűsége abban rejlik, hogy őszintén szembenéz a különböző szereplők történetével, és nem a család fogalmából vezeti le az egyéneket, hanem pont fordítva, a személyek felől igyekszik megérteni, hogyan is működnek a családok. Általában rosszul, mert ha a család tagjai felől közelítünk, akkor titkokat, az emlékek eltörlését, valamint rengeteg elvárást találunk, amelyek szinte láthatatlanul határozzák meg életünket. A család fogalma ugyanis felszámolja az egyén személyes vágyait, céljait és természetesen lehetőségeit is, ugyanis a családba rengeteg olyan történetet viszünk, amiről mások semmit sem tudnak, miközben az én saját történetem elbeszélhetetlen a családtagjaim története nélkül. Az elhallgatás egyszerre működteti és rombolja a családokat, nem csak a Jelmezbálban.

Látszólag roppant egyszerű dolgok vannak ebben a regényben, valaki húsz éve nem mozdul ki a lakásából, más külföldre megy tanítani, valaki visszaköltözik a Sáraságba, de vannak szerelmesek, magányosak, diákok és tanárok is. A hétköznapi problémáknál fojtogatóbbat el sem tudok képzelni, és a Jelmezbál nem sok reményt ad arra, hogy az emberek élete nem borzasztó magányos és reménytelen, mert lehetetlen lerázni a családokkal együtt járó elvárásokat.

A regény alcímében a szerző a mozaikos jelzőt használja, mert ez a könyv bátran szakít a lineáris elbeszélői szerkezettel, ide-oda ugrálunk az időben, így egy-egy fejezet novellaként is megállja a helyét, de csak addig, amíg egy következő fejezet át nem írja. Sok-sok nézőpontból mesélik a regény történetét, és a sok nézőpont át-átírja egymást. Nincs egy történet, hanem végtelen számú van, még pontosabban annyi, ahányan elmesélik. A sok nézőpontból az is következik, hogy nincs egy igazság, ami alá minden történetelemet nyugodtan elrendezhetünk, ettől lesz nyomasztó és borzongató ez a regény. Bonyolódnak a családtörténetek, a jelentéktelennek látszó utalások értékelődnek fel később, miközben kiderül, milyen rohadt és reménytelen ez a világ, amiben mindenkit csak a hagyományokból és közösségekből következő elvárások és beskatulyázások működtetnek. A korábbi, nagy ívű, kerek családregények után Grecsó a családtörténet műfaját írja szét, nincsenek családok, csak olyan személyek, akik családokhoz akarnak tartozni, és ez végtelenül szomorú.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Könyves.blog.hu, 2016. május 8.

2016-05-08 17:28:56
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ