Első mondat: Lágy dunai szél lebegteti a Lehel piac utcafrontján, a Nemzeti Dohánybolt előtt a muskátlit.

A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az - így kezdte Lev Tolsztoj az Anna Kareninát. A hét könyvének választott Jelmezbál egyfelől nagyszerűen bizonyítja ezt a tételmondatot, másfelől bemutatja, hogy egyáltalán nincsenek már boldog családok, amelyeket vírusként fertőz a rengeteg titok és elhallgatás. Egy családba viszont mindenki beviszi a saját életét, és vele titkait is. Hogyan menekülhetünk az emlékek és az elhallgatások elől egy jobb élet reményében? Sehogy.

Újlipótvárosból indul Grecsó Krisztián izgalmas családi detektívtörténete, amelyben a detektív szerepét nemcsak a saját családtörténetét kutató Vera, hanem az olvasó is betölti. Előre-hátra lapozok a könyvben olvasás közben, jegyzetelem a szereplőket, a kapcsolati viszonyokat, próbálom előbb megfejteni a megoldást, mint ahogy a regény teszi, illetve vissza-visszalapozok, hogy lássam a 17. és 5. fejezetben megírt Vera történetének változását, vagy ugyanazt csináljam Bernát Árpival, akit már a 3. fejezetben megismerünk, de a 8. és 10. fejezet is újraírja ezt a képet. A Jelmezbálról rengeteg dolgot el lehet spoilerezni, de ellenállok a kísértésnek, ígérem, így csak annyit írok ide, ami a fülszövegből is kiderül: két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra.

Grecsó megteremtette a Szegedtől hatvan kilométerre lévő Sáraságot, ami olyan szimbolikus hellyé vált, ahol minden megtörténhet, és a maga sűrűségében ábrázolja az ún. életet. A Jelmezbál nagyszerűsége abban rejlik, hogy őszintén szembenéz a különböző szereplők történetével, és nem a család fogalmából vezeti le az egyéneket, hanem pont fordítva, a személyek felől igyekszik megérteni, hogyan is működnek a családok. Általában rosszul, mert ha a család tagjai felől közelítünk, akkor titkokat, az emlékek eltörlését, valamint rengeteg elvárást találunk, amelyek szinte láthatatlanul határozzák meg életünket. A család fogalma ugyanis felszámolja az egyén személyes vágyait, céljait és természetesen lehetőségeit is, ugyanis a családba rengeteg olyan történetet viszünk, amiről mások semmit sem tudnak, miközben az én saját történetem elbeszélhetetlen a családtagjaim története nélkül. Az elhallgatás egyszerre működteti és rombolja a családokat, nem csak a Jelmezbálban.

Látszólag roppant egyszerű dolgok vannak ebben a regényben, valaki húsz éve nem mozdul ki a lakásából, más külföldre megy tanítani, valaki visszaköltözik a Sáraságba, de vannak szerelmesek, magányosak, diákok és tanárok is. A hétköznapi problémáknál fojtogatóbbat el sem tudok képzelni, és a Jelmezbál nem sok reményt ad arra, hogy az emberek élete nem borzasztó magányos és reménytelen, mert lehetetlen lerázni a családokkal együtt járó elvárásokat.

A regény alcímében a szerző a mozaikos jelzőt használja, mert ez a könyv bátran szakít a lineáris elbeszélői szerkezettel, ide-oda ugrálunk az időben, így egy-egy fejezet novellaként is megállja a helyét, de csak addig, amíg egy következő fejezet át nem írja. Sok-sok nézőpontból mesélik a regény történetét, és a sok nézőpont át-átírja egymást. Nincs egy történet, hanem végtelen számú van, még pontosabban annyi, ahányan elmesélik. A sok nézőpontból az is következik, hogy nincs egy igazság, ami alá minden történetelemet nyugodtan elrendezhetünk, ettől lesz nyomasztó és borzongató ez a regény. Bonyolódnak a családtörténetek, a jelentéktelennek látszó utalások értékelődnek fel később, miközben kiderül, milyen rohadt és reménytelen ez a világ, amiben mindenkit csak a hagyományokból és közösségekből következő elvárások és beskatulyázások működtetnek. A korábbi, nagy ívű, kerek családregények után Grecsó a családtörténet műfaját írja szét, nincsenek családok, csak olyan személyek, akik családokhoz akarnak tartozni, és ez végtelenül szomorú.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Könyves.blog.hu, 2016. május 8.