Az atya, a fiú és a lélek (Eső)

Beck Tamás novelláskötetének tengelye a szenvedés, mely különböző helyzetekben, kapcsolatokban nyilvánul meg. Az alapvetően negatív apakép emberi szempontból nélkülözhető része lehetne az elbeszélő életének, ám az az apa személyétől, az emlékektől és a mély lelki tehertől nem képes szabadulni. Ezt a rossz érzést kivetíti az élet egészére (egész életére). Az apa, a mindenkori, sajátosan értelmezhető szájszagú, nyers, közönséges karakter, Beck ábrázolásában teher: „A parasztvér, amely évszázadok óta gyűlöletre kötelez a Gondolat iránt.” (Parasztvér, 14) Az elbeszélő élesen elhatárolja az anyai jelleget és az apaképet. A kettő kontrasztjában a jó és rossz alapvető és mindent magában foglaló filozófiája rejlik. Az apát az elbeszélő minden akaratával gondolatai és memóriája hátterébe szorítja, de emlékeiből nyomtalanul kitörölni nem képes. Az anya tulajdonságait illetően a feminin oldal gyengédsége, csendessége, jang karaktere a domináns. A nő (A nők városában, Rend) mindig a pozitív oldal, a józan, szeretetteljes(ebb) fél, az emocionális oldal gyakorlatban és eszmeileg is, bár Beck egy meglehetősen ellenszenves ellentétet is képez, mely az idealizált nőképnek egy szándékosan felállított oppozíciója (Ma is felfújtat eszünk). A fiú és apa ellentéte a filozofikus, vallási hozzáállásban és az ateizmusban is megnyilvánul. Ennek a gyűlölt köteléknek, kényszerű együttélésnek (otthon és lakhatás) szakad vége, amikor a gyermek lélekben győzedelmeskedik: apja viszonylag korán meghal: „még hallani szeretném a hangját az angyalnak, aki rám talált, és kiragadott engem minden rettegésből.” (Jetlag, 27) Ekkor a fiú felszabadul minden nyomás, bántás, sértegetés és egyáltalán apja lénye, létezése alól. A pszichikai hatás azonban uralma alá hajtja énjét. A békés elalvásnak és a reménység rejtett diadalának lett a fú tanúja és tudója – miközben maga is beteg.
Beck sejtelmes hangvétele, novelláinak zárósorai csendes borzongást keltenek. Misztikussága, thrillerhangulata, rendhagyóan megszokott életmásodpercei bölcsen közölnek (Élned kell, Elutazni önmagunkhoz) életről, halálról, az elmúlás problematikájáról. Beck emellett a generációs együttlétezés szabályaival, szabálytalanságaival foglalkozik. Ellentéteket képez a világban a fiatalság és öregség, visszaemlékezés és jelen, álom és valóság, melyek között bemutatja a szerző a főhőst a gyermekkorától felnőttségéig végigkövetett állomásokon. „És a családot is ezernyi konfliktus feszíti belülről rendszerint.”  (Otthon, 51)
Beck nem alkalmaz aktuálpolitikai vagy társadalomkritikai elemeket. Ennek ellenére stílusa (az elegánsan kifejezett szellemi puritanizmus, amely a főhősöket körülvevő alakokat jellemzi) tükröz valamennyit az adott ország (mindenféle szempontból) adott jellegéből. Ezek a fejezetek viszont inkább visszafelé éreznek, az elmúlt évtizedek mindennapjaiba vezetnek. Beck ezen a világon keresztül a múltat sugallja, mintha megállt volna az idő – néhány szóval utalva csak a kortárs állapotokra: „A világnézetének megfelelő napilap online változatát böngészi, miközben belei kiürülnek. Megfigyelte, vannak hírek, melyek székrekedést idéznek elő nála, mások ellenben meghajtják. Idáig azonban nem sikerült megtalálnia a jelenség fiziológiai magyarázatát.” (Így kezdődik egy munkanap, 189) A cselekménymenet, a karakterek viszontagságos jellemrajza segíti ezt a kettős építkezést. „Hölgyeim és uraim, ez állami rendelés, szíveskedjenek önmaguktól megvédeni a társadalmat, és a szobájukban leheveredni!” (Állami rendelés, 99) Ehhez csatlakozik egy stabil megoldás: a becki cinizmus és irónia, mely rendkívül egzakt hangvételű: „Már érzem is magamban a primitív népek atavisztikus tiszteletét a tébolyodottak iránt.” (A kapuvári gyerek, 215)
Nem elhanyagolható a szerző visszafogott humorához tartozó néhány figyelemre méltó kiegészítő, melyek között az egyik legeredményesebb elem a tengerimalacok mivoltának érzékeltetése (Szürke zóna, Időm apámmal). Mindig előkerülő, szimbolikus vagy csak egyszerűen jelen lévő létezők, a háttérben alkotnak egységet. Objektív jelenlétükön túl kettős jelképek is. Különböző helyzetekben jelennek meg, tartják őket, szaporodnak, mintha az emberi mindennapok élésének és biológiájának a leképezett, kisebb univerzumú és jobban behatárolt világát jelentenék. Utalnak a fiúra. A gyermeket, a hívőt is szimbolizálják, aki (ami) Krisztus mellett attribútumként van jelen a dél-amerikai freskón. A jelképesség kiterjed a jellegzetes, rendszerint fogyasztott ételre, ennek minőségi és lokális mivoltára (Szürke zóna), illetve rituális töltekezésre vonatkozik. Áldozati bárány, áldozat, áldozat a családban.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Hörcher Eszter, Esolap.hu, 2016. május 17.

2016-05-17 16:03:16
Hirvonen, Elina
Fordította: Szécsi Noémi
,,Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell gondolnia. Milyen szörnyű lenne az egyiküknek lenni. Milyen...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ