A jelen érdekében emlékezünk. Garaczi Lászlót Szarka Károly kérdezte (SzIF Online)
(kiadvány: Wünsch híd)

A Wünsch hídban a kérdés így hangzik: képes-e az ember illúziók, öncsalások nélkül visszatekinteni élete fontos mozzanataira. Az emlékezés mindig a jelen aktusa, a funkciója az, hogy tovább tudjunk élni. Az emlékezés és a felejtés megrendelője a remény. Meg akarjuk oldani a megoldhatatlant, ezért értelmezzük újra és újra a múltat. Lekerekítjük, újrateremtjük, felcicomázzuk, rendet építünk a kusza, zavaros képekből. A Wünsch híd egy radikális emlékezésstratégia demonstrációja.

Szarka Károly: A Wünsch híd az Egy lemur vallomásai című könyvsorozatod része, de míg az előző három darabja könnyed hangvételű volt és humoros, a negyedikre ez már nem jellemző. Tudatos döntés volt, vagy egyszerűen csak így alakult?

Garaczi László: Sok nyersanyagom volt, elkezdtem összeilleszteni a hasonlókat, amelyek párbeszédbe kezdhettek egymással. Az egyik ilyen halmazba a meditatív és emlékező szövegek kerültek, ebből lett a Wünsch híd. Az adott töredékek ebbe az irányba húztak, ezt a könyvet kellett megírnom.

Sz.K.: Nem csak a hangulata miatt lóg ki a sorozatból az új könyv: az előzőek egy-egy korszakra koncentrálnak, a Mintha élnél a gyerekkori emlékekre, a Pompásan buszozunk az általános iskolai évekre, az Arc és hátraarc a katonaságra, a Wünsch híd viszont csapongóbb, illetve vissza is köszönnek benne bizonyos motívumok, mintha egy best of lemur-kötet lenne. Amikor belekezdtél a sorozatba, nem gondolkodtál világosabb koncepcióban?

G. L.: Más könyv ez, mint a korábbiak, de a korábbiak is különböztek egymástól. A Wünsch híd különböző korszakokat tárgyal, a koncepciót és a szerkezetet viszont itt is alaposan végiggondoltam. A téma az emlékezés, meg az, hogy egy élet milyen múltakat halmoz egymásra, és ezt hogyan teszi. Logikus volt az előző könyvek anyagait is használni ebben a kísérletben.

Sz.K.: Az a típusú író vagy, aki ugyanazt a regényt írja meg újra és újra?

G. L.: Abban az értelemben talán igen, hogy foglalkoztat, mit kezdhetünk életünk szaporodó emlékeivel, és mi az értelme a múlt felfejtésére irányuló erőfeszítéseinknek. A könyvek terápiás expedíciók: próbálom kideríteni például, hogy mi történt velem az általános iskola nyolc éve alatt. Az írás számomra analízis, és vannak személyes tétjei: lehet, hogy amikor megírok egy régi emléket, akkor válik jóvátehetetlenné. Veszélyes üzem. Ebbe az is beletartozik, hogyan emlékezem arra, amit valaha kitaláltam. Hogyan válik múlttá a képzelet.

A Wünsch hídban a kérdés így hangzik: képes-e az ember illúziók, öncsalások nélkül visszatekinteni élete fontos mozzanataira. Az emlékezés mindig a jelen aktusa, a funkciója az, hogy tovább tudjunk élni. Az emlékezés és a felejtés megrendelője a remény. Meg akarjuk oldani a megoldhatatlant, ezért értelmezzük újra és újra a múltat. Lekerekítjük, újrateremtjük, felcicomázzuk, rendet építünk a kusza, zavaros képekből. A Wünsch híd egy radikális emlékezésstratégia demonstrációja: próbálja nem kiszínezni, újraértelmezni, megkonstruálni a múltat. Nem értelmezi a leleteket, csak a fúrások által felszínre hozott törmeléket mutatja be kilenc vitrinben.

Sz.K.: Ha az emlékeinkről gondolkodunk, beszélünk, vagy leírjuk őket, mindenképp torzítjuk a múltat?

G. L.: Értelmezzük, és ezzel torzítjuk. A szálak a történés után azonnal elkezdenek összekuszálódni. A fantázia és a felejtés elborítja a múltat. A pillanatnyilag leghasznosabb értelmezés lesz az igazság. Íróként látszólag véglegesítek egy állapotot, ha nem is a múltat, de a megírás jelenében képződött múlt időt. A szavak ott maradnak, látszólag ugyanúgy, mozdíthatatlanul. Rögzítek egy pillanatot, hogy hol tartok a feldolgozásban. De valójában a nyelv is mozog, a könyv is él, és idővel egyre inkább kitüremkedhetnek a hamisságai, tévedései, túlzásai, hiúsága és magakelletése.

Sz.K.: A címben szereplő híd a valóságban is létezik, a Városligetben található, a földalatti már betemetett felszíni szakasza felett ível át. A borítón viszont órákat látunk, amik az idővel kapcsolatos problémákra utalnak.

G. L.: A borítót Máthé Hanga tervezte, és erre a bizonyos emlékezés-problematikára utal. Először kicsit szókimondónak tűnt, aztán annál inkább megszerettem, és azt gondolom, hogy vizuális szempontból kifogástalan. Örülök, hogy van egy madár is rajta, amit nem kell teljesen érteni: ott a helye. Hidat nem akartam, de ezt a kötet tervezője magától is tudta.

Sz.K.: A KönyvesBlogon olvasható egy kritika, amely szerint Garaczi prózája az új líra. Akár versnek is felfoghatók a kötet kisprózái? Nem szerettél volna újra verseskötetet írni?

[...]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szarka Károly, Szifonline.hu, 2016. május 25.

2016-05-25 16:54:46
Boldizsár Ildikó
Boldizsár Ildikó és a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület csatlakozott a Művészek a klímatudatosságért csoporthoz, és vállalták, hogy összegyűjtik a világ népmesekincséből azokat a meséket, amelyek a...
Dragomán György
A Jég megrázó novella a menekültekről, a befogadásról és a kirekesztésről.
Dragomán György művének illusztrációit a fiatal grafikus, Turi Lilla készítette.
Radnóti Sándor
Radnóti Sándor esztéta, filozófus könyve egy memoár helyetti memoár: személyes emlékekben bővelkedő portrék füzére, amelyek egy hosszabb interjúval kiegészítve mégiscsak kirajzolják szerzőjük életútját...
RAJK LÁSZLÓ
Rajk Lászlóval, aki idén töltötte be 70. életévét, 2009-ben készített életútinterjút Mink András - ennek egy 2019-es beszélgetéssel kibővített, szerkesztett változatát adjuk közre kötetünkben. Gazdag életpálya...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ