A Jelmezbál krimi és családtörténet egyszerre, ráadásul felvillantja a korábbi Grecsó-novellák és regények tematikáját. SZARKA KÁROLY ÍRÁSA.

A Száz év magány volt az első olyan olvasmányélményem, ahol nélkülözhetetlennek éreztem, hogy elkezdjek családfát rajzolni, legutóbb pedig a Trónok harcát nézve volt szükségem hasonló, már a netről letölthető illusztrációra, hogy észben tartsam az összes nagybácsi, unokaöcs és szerető nevét. Grecsó Krisztián legújabb regénye Buendiák és Lannisterek helyett a Károlyi és a Szoloványi, a Klein és a Weisz, a Gerla és a Dániel, a Darida és a Szél, a Bernát és a Lehoczki családokról szól. Hozzá kell tenni: egyebek mellett. Még felsorolni is sok lenne a jelmez mögé bújt szereplőket, pedig nem egy vaskos kötetről van szó: az egész kevesebb, mint háromszáz oldal.

Grecsó pályáját költőként indította, elbeszélőként vált igazán elismertté, és már rögtön első prózakötetével, a Pletykaaunyuval – amellett, hogy szakmai sikereket és pereket is köszönhet neki – megtalálta azt a témát, amiből a mai napig táplálkozhat. Ez a téma még most sem merült ki, nem vált unalmassá úgy sem, hogy az azóta megjelent összes Grecsó-regény a Viharsarokban élő vagy onnan elszármazott kisembert ábrázolja. Vannak írók, akik ugyanazt a regény írják meg újra és újra, Kerouac is csak az úton érezte jól magát, és úgy tűnik, Grecsó is a Budapest-Szegvár vonalon mozog otthonosan.

Az adott élményanyag újraírása és a probléma újrafogalmazása azonban izgalmas játék is lehet. A Jelmezbál nemcsak azok számára érdekes, akik olvasás közben családfát rajzolnak, hanem azoknak is, akik az író korábbi könyveivel keresik a kapcsolatot. A már említett híres-hírhedt novelláskötetből kiindulva megmaradt a pletykálkodás érzéki öröme, de előkerülnek az elhurcolt családok háború után visszatért tagjai, akárcsak az Isten hozottban, és erősen jelen van a falu, a vidék, a periféria kilátástalansága, nyomora, provincializmusa, ahogy az író bevallottan legkevésbé sikerült regényében, a Tánciskolában.

Aztán ott van a családfa-melléklettel gyárilag ellátott Mellettem elférsz és a kapcsolatokat lajstromozó Megyek utánad, de a családtörténeti és a szerelmi szál a Jelmezbál esetében megsokszorozódik. Jelentősebbek és érzékenyebbek a női hangok is. Nagyjából kéttucatnyi ember sorsa tárul elénk, nagy részük ugyanarról a helyről indul, később közös pontokban találkozik. Az egy településről származó, egymás számára mégis ismeretlen szereplők a Lehel téri piac kocsmájában, egy étteremben vagy éppen a vonaton „leplezik le” egymást. Néhányan takargatják, mások viszont épp ellenkezőleg, szeretnék megismerni múltjukat.

A kelet-közép-európai kultúra a felejtés, az elhallgatás, az elfojtás kultúrája is. A történelem szüli az olyan sorsokat, amilyen Klein Jánosé: a munkaszolgálatból hazatérve a falu katolikus kántora lesz. A történet bizonyos szálai, az árvaság, a hűtlenség, a gyilkosság azonban függetlenek a történelemtől. Az alcím (Egy családregény mozaikjai) arra is utal, hogy a regény értelmezhető egymáshoz kapcsolódó, de helyüket önállóan is megálló elbeszélések füzéreként. Eleinte nehezen található köztük a kapcsolat, aztán a széttartó történetszálak a könyv közepe felé kezdenek koherens egésszé összeállni, és kiderül, hogy minden összefügg mindennel.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szarka Károly, Revizoronline.hu, 2016. június 13.