Menekültek, mutyi, magyar nyomor: ez 2016 Krasznahorkai szerint (Dívány.hu)

Krasznahorkai László nemcsak élő klasszikusa a magyar irodalomnak, hanem külön kategória az irodalmon belül: ehhez hozzájárul egyedülálló kapcsolata is Tarr Bélával, aki olyan hűen tolmácsolja a vásznon regényeinek hangulatát. De akárcsak az írásaiból készült Tarr filmeket, Krasznahorkai szövegeit sem egyszerű befogadni. Nemcsak a hosszuk, de a súlyuk miatt sem.

Őszintén bevallom, hogy sokat nyűglődtem már Krasznahorkaival. Kábé 20 kilométerre onnan születtem és nőttem fel, ahol ő, és a témák, emberek, akikről ír, nagyon ismerősek számomra. Ezt csak azért mondom el, hogy érthető legyen: még ilyen alapvető rokonság és azonos ismeretanyag esetén is lehet gond a regényei befogadásával, egyszerűen olyan speciális nyelvezete és látásmódja van, ami, ha nem tud megfelelően kapcsolódni hozzá az olvasó, kilöki magából az embert. Nem véletlenül lett azonban kultszerző, és kapta meg a  Man Booker  díjat: Krasznahorkai szövegei a megmunkáltságnak olyan magas fokán állnak, ami akkor is egyértelmű, ha szeretni nem szeretjük az adott történetet. De pont nála tapasztaltam azt, hogy van olyan könyve, amit egyáltalán nem vett be a gyomrom, mást viszont végig tudtam olvasni és élveztem is.

Báró Wenckheim  régóta várt visszatérése az írónak, aki legutóbbi 2003-ban megjelent Északról ​hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című regénye óta nem publikált nagyprózát (bár a Seiobo is inkább összefonódó elbeszélések gyűjteménye, a 2009-es Az utolsó farkas pedig inkább kisregény). Valahogy ebből arra következtettem, hogy egy amolyan általánosabb, klasszikus nagyregényt veszek a kezembe, és egészen meghökkentett, milyen nagyon, élesen aktuálpolitikai témákat szőtt bele a történetbe. Egyszerűen megdöbbentő, hogy az író milyen élesen és pontosan látja a legfrissebb társadalmi problémákat, milyen gyorsan reagál rájuk, miközben a leírásuk mélységes emberszeretetről tesz tanúbizonyságot: bár Krasznahorkai hősei nem fekete-fehérek, hanem inkább a szürke sötétebb árnyalataiban pompáznak, minden kisszerűségük és nyomorult, önző elesettségük ellenére az író érezhetően ragaszkodik hozzájuk. Ez segít abban, hogy az olvasó is kapcsolódni tudjon a történethez, az ugyanis annyira nyomorultul kelet-európai és minden meghökkentő és fantasztikus fordulata ellenére is szánalmas, hogy néha olyan érzés olvasni, mint fail videókat nézni a neten. Legszívesebben kikapcsolnám, hogy ne kelljen végignézni, amint a gyanútlan főszereplő pofára esik.

Elmondjam, miről szól a Báró Wenckheim hazatér? Arról a 2016-os valóságról, amiben élünk. Két főhőse báró Wenckheim és a Tanár úr, akik mint a yin és yang, mintha ugyanazon érme két oldala lennének. Báró Wenckheim egész életét meghatározta a kamaszkorában kapott csók, nem tud a hatása alól szabadulni, ezt viszi magával Argentínába, ez sodorja csődbe. Mariettává magasztosult Dulcineája azonban már közel sem azonos a békés megyei kisvárosban hagyott Marikával, akin, szemben az elképzelt ideállal, sajnos fogott az idő. Az égivé emelt, ezért beteljesülhetetlen szerelem mintegy ürügyet szolgáltat a bárónak arra, hogy felülemelkedjen a valóságnak, hogy el- és fölélebegjen az őt körülvevő embereknek, akik egyszerre szánják, sajnálják, akarnak rajta segíteni és próbálják kihasználni, és még ezerféle olyan módon viszonyulnak hozzá, aminek egy célja van: valódivá tenni a bárót.

A Tanár úr néven ismert mohatudós kivonulása a civilizációból, bár a környezete hasonlóan elmebajnak titulálja, nagyon is tudatos és logikus döntés, egy tépelődő filozófus életének újabb stációja. Azonban a véletlen, és a múltban elkövetett hibák, melyek szintén szerelemből – és némi jellemgyengeségből – fakadtak, utánanyúlnak, és olyasfajta magát pörgető történetbe sodorják, melynek bizonyos pontján elveszti a kontrollt a sorsa alakulása felett. A két világtól menekülő és a valóságnak hátat fordító ember sorsa azonos helyen bonyolódik, a kisvárosban, melyben egyértelműen Gyulára, a szerző szülővárosára ismerhetünk, bár nem véletlen, hogy nem nevesíti a települést: a jellegzetes karakterekkel megtöltött helység Magyarország bármely megyéjében elhelyezkedhetne, ismerős, csak ki kell lépnünk az utcára, hogy hasonlót lássunk.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Miklya Anna, Dívány.hu, 2016. szept. 22.

2016-09-22 19:22:04
Hirvonen, Elina
Fordította: Szécsi Noémi
,,Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell gondolnia. Milyen szörnyű lenne az egyiküknek lenni. Milyen...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ