Réz Pál 2008-ban jó szerencsét kívánt a tehetséggel, mondanivalóval, világgal, tudással, technikával rendelkező novellista Szvoren Edinának, aki két évvel később meggyőző elsőkötetes lett a Pertuval, mely Déry- és Bródy-díjban részesült. Ennek méltatott narratív technikáiról következő kötetében (Nincs, és ne is legyen, 2012) a szerző a leírásra váltott. Ehhez hasonlít 2015-ös legutóbbi könyve is, Az ország legjobb hóhéra.

Ma, amikor a Jupiter körüli utazás messzeségéig jutott a technika, az írók ezt kiegyensúlyozandó feladata az expedíció, a belsőnk, az emberi kapcsolatrendszerünk kevésbé feltérképezett részeinek feltárása, hiszen Jupiter, „Messzebb te se vagy, / Mint egymástól itt a földi szivek!” Mint Tóth Árpád, Szvoren sem láttatja lelki belsőségeinket túl szemrevalónak. De ez csak a tárgy, a mód a lényeg: minderről sokat csámcsog a média is, de olyannyira tele közhellyel, hogy nincs kedvünk vele foglalkozni. Annál nagyobb lelkesedéssel fogadhatjuk a reális szempontból szemlélődő egyedi, művészi megközelítést. Az utóbbi szó a legfontosabb: ahogy a Saul fia hanghatásokkal és képekkel tudja közel vinni a témához a nézőt, Szvoren leírásmódja vezet ugyanilyen közel a látszólag lerágott csonthoz. Olyan közel, hogy lélegezni is nehezen tudunk. A mondatok hosszúsága eredendően a tüdőkapacitáshoz igazodott, azaz az egy levegővétellel elmondhatót tartalmazzák. E rövid mondatok viszont az odapréseltség következményei. Az írónő mást is tesz olvasójával, feladatot ad neki, fugázómesterré teszi: e mozaikkocka-mondatok gyakran hézagosak, az olvasás folyamatában kell összeilleszteni őket, hogy a végén pár lépést hátrébb lépve jól lássuk a képet.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Dominka Ede Harald, Bárkaonline.hu, 2016. szept. 22.