Engem az íróasztalom szocializált – interjú Centaurival (Helikon)
(kiadvány: Jákob botja)

– Nem rejtőzködésből választotta a Centauri álnevet, mondja több helyen, inkább, hogy megkímélje magát a felesleges terhektől. Nem Ön az egyedüli pillanatnyilag a magyar irodalomban, aki ódzkodik a nyilvános szerepléstől – Kondor Vilmos is hasonló utat választott, ráadásul nála is fontos a történet. Figyelnek egymásra a rejtőzködő írók, ellesnek technikákat egymástól?

 

– Gondolom, épp annyira figyelnek egymásra, mint más szerzőkre. Az utóbbi években a szerkesztőimtől tanultam a legtöbbet. Fájlalom is, hogy a szerkesztők nincsenek kellőképp magasra helyezve nálunk, akkor is, ha ők elsősorban nem „technikai” tanácsokat adnak. A technikák javát a szerző maga dolgozza ki, főként, amikor a „kész” szöveget kalapálja. Ezek néha olyan apróságok, hogy az olvasó, néha még a kritika sem tudja pontosan, mitől jó a szöveg (jóval könnyebb megmondani, mitől rossz). Más szerzők olvasása inkább a trendek felmérését szolgálja, bár miután az ember alaposan körbenézett, rendszerint fikarcnyit sem változtat az irányain. Olyan viszont még egyik szerkesztőm esetében sem volt, hogy ne tanultam volna tőlük valamit. A Magvetőnél hárman is voltak (Sárközy Bence, Király Levente, legutóbb Turi Tímea), és mindhárman alakítottak rajtam. A szerkesztői észrevételeket ugyanis nemcsak egy adott könyvnél érdemes figyelembe venni. Még az is megesett, hogy összeírtam a legfontosabb javaslatokat és kifüggesztettem az íróasztalom fölé. Teszem hozzá, a három szerkesztőből kettő szerző is!
 
– A szerzői név használata azonban nem jelenti, hogy kizárná az életéből a nyilvánosságot – a magyar írókra kevéssé jellemző, jól felépített, friss anyagokkal ellátott írói oldal, Facebook-posztok állnak az olvasók rendelkezésére, melyből elsősorban nem a szövegekről szerezhetünk tudomást, hanem magáról Centauriról. S egyáltalán nem rejtőzködő ez a Centauri, sok olyat elárul magáról, amellyel arcot ad nevének. Miért fontos egy író számára, hogy az olvasót tájékoztassa a viharról, a kerecsenekről, szarvasokról, ünnepi vacsoráról?

– Épp azért, mert kezdetben semmit sem alapozhattam az arcra, közéleti megnyilvánulásokra vagy kapcsolati tőkére. Nem is akartam. Egyedül a honlappal adhattam némi fogódzót, bár továbbra is tartom: egy jó regény megáll a lábán akkor is, ha a szerzőről semmit sem tudok. Mióta Facebook-oldalam is van, az olvasók jobban ismernek, mint sok körutazó írót. Egyrészt idegen tőlem, hogy megmaradjak a „klasszikus” írói szerepben. Másrészt az olvasók kedvesek és közvetlenek, és én ezt viszonzom, míg csak az erőmből futja. Amikor a Jack London-túrán a szavazataikkal irányíthattak, olyan segítőkészséget tapasztaltam, amihez mérten kifejezetten arisztokratikus volna a távolból, nagy bölcsen posztolgatni. Egyébként pedig ilyen vagyok. Sok minden hat rám, sok minden érdekel. Zavarba ejtő lehet, ha a szerző egyszer aranyat mos, másszor regényt ír, aztán főz, sünöket filmez vagy kaszál, de nem akarom magam monokrómmá tenni, ha egyszer nem vagyok az. Az író igenis lehet olyan, aki nemcsak Heideggerről, Proustról, Kafkáról, Joyce-ról hallott, hanem élő kapcsolata van madarakkal, növényekkel, kövekkel, felhőkkel is. Ha ez inkompatibilis a megszokott írói működésekkel, vállalom. Jegyzem meg, Jonathan Franzen például, bárhol lép is fel, utána a legközelebbi szeméttelepen madarászik. Az is igaz, hogy a Facebook-oldalán erről nem oszt meg semmit, de hát az ő oldalát a kiadója csinálja. Franzen maga mondta, hogy még sosem látta a saját oldalát, mivel utálja a Facebookot. Nekem egyelőre semmi bajom a Facebookkal, és a válaszaimat se a kiadó vagy titkárnő írja.

– Jack London, Márquez, Borges, Joyce nevét gyakran említik szövegei kapcsán, „mágikus realizmust” emlegetve – s nyilván nem véletlenül. Ha itthoni tájakon keresnénk rokon szálakat, elsősorban Vida Gábor jut eszembe, a Fakusz három magányossága például. Fontos egy író számára, hogy úgymond rokonlelkekre leljen írásban/életmódban, akár találkozások erejéig, vagy ez – az álnévvel is együtt járó – magányos műfaj?

– Igen, egy ideig próbáltak a mágikus realizmushoz kötni, de a Jégvágó óta nemigen skatulyáznak. A debütáló szerző szeretné persze, ha egyedülállónak tartanák, de ezért nem sokat tehet. Vagy az, vagy nem. Ugyanakkor kétarcú dolog ez. Ha mégis „egyedül állónak” érzékelik, van abban valami nyugtalanító. Ha vannak olvasói, kevésbé az. Még könnyebb, ha nem csinál az irodalmi életben való részvételéből élet-halál kérdést, nem hajt díjakra, s végképp termékeny az élet, ha másokra sem féltékeny. Én féltékeny sem vagyok, de különösebben más írók társaságát sem keresem. Abból fakadhat ez, hogy kereken 20 évig írtam publikálás nélkül, ezért engem nem az irodalmi élet szocializált, hanem az íróasztalom. Vida Gáborhoz alkatilag annyi közöm biztosan van, hogy benne is ott él még egy irodalmon túli természetes személy. Ismeri az erdőt, a hegyeket. Büszke vagyok rá, hogy egyszer segítettem neki meghatározni egy amerikai virágot. Találkozni csak kétszer találkoztunk nemrégiben, sajnos csak futólag. Megtisztelő volt, hogy amikor 10 év után először volt író-olvasó találkozóm, eljött.

– Jack London-túra, farkas- és cápafogás? Mi szerepel még a bakancslistán? A Jégvágó kapcsán sokszor volt az az érzésem, konkrét élményanyag, tapasztalat áll a sorok mögött: Centauri az író, vagy Centauri az ember számára fontos elsősorban a hétköznapi ember számára „extrémnek” tűnő élményanyag?

[...]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Demeter Zsuzsa, Helikon.ro, 2016. okt. 17.

(XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 15. (701.) SZÁM – AUGUSZTUS 10.)

2016-10-17 16:36:31
Hirvonen, Elina
Fordította: Szécsi Noémi
,,Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell gondolnia. Milyen szörnyű lenne az egyiküknek lenni. Milyen...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ