„Az irodalom fontosabb, mint a jó hírnév” - Karl Ove Knausgård író (Magyar Narancs)
(kiadvány: Halál - Harcom 1)

Immár magyarul is olvasható az utóbbi évek legnagyobb irodalmi szenzációjának, a norvég szerző regényfolyamának első kötete, a Halál (Harcom 1.). Az eredeti cím (Min Kamp) még erősebben idézi a Mein Kampfot. A hatkötetes, 3600 oldalas mű főszereplője egy Karl Ove Knausgård nevű pasas, akinek önmagával és környezetével folytatott átlagos küzdelmei erősen rímelnek az író életének alakulására. A szülőhazájában rocksztár státuszú, 47 éves szerzőt Svédországban értük utol telefonon, hogy Prousttól Hitlerig, az amatőr dobolástól Breivikig, a pelenkázástól a feministákig jussunk.

Magyar Narancs: A felesége (Linda Boström Knausgård svéd írónő – K. G.) említette egy interjúban, hogy a világ legindiszkrétebb emberéhez ment hozzá. Nyilván a Min Kamp-könyvek áthatóan önéletrajzi jellegére célzott. Bóknak vette?

Karl Ove Knausgård: Hát, végül is, lehet annak venni. Fogalmam sem volt, amikor nekiültem az írásnak, hogy hova lyukadok ki, mennyi van bennem, de aztán csak úgy dőlt belőlem a szöveg, és hatalmas energiákat szabadított fel, hogy minden, amiről írok, valóban megtörtént, és velem történt meg. Ráébredtem, hogy mindeddig az irodalom takarásában bújtam meg, és ez a felismerés, ha nem is teljesen, de részben igaz is volt. Végső soron nem állítok mást ezekkel a könyvekkel, mint azt, hogy attól még nem dől össze a világ, ha az ember a saját hülyeségeiről, a bolondériáiról vagy a gyengeségeiről ír. Sőt kifejezetten hasznos lehet, mert megszabadít a félelmektől, megszűnik a fenyegetés, hogy jaj, mi van, ha mindez egyszer kitudódik. Ez vagyok, ennyi vagyok – ebben azért van felszabadító erő.

MN: Úgy hangzik, mint egy terápia. És még fizetnie sem kell érte.

KOK: Távolról sem terápiás célból írtam. Nem azért születtek ezek a könyvek, hogy bármiből is kigyógyítsam magam. Azért születtek, mert regényt akartam írni.

MN: Mint gyakorló apa és gyakorló önéletrajzíró sokat tett a pelenkacsere irodalmi elfogadtatásáért. Kevés pelenkázó férfihőst ismer a kortárs irodalom.

KOK: Miközben a pelenkázásról és a többi, az apaság mindennapos rutinjához tartozó dologról írtam, az járt a fejemben, hogy ez az egész, úgy, ahogy van, szörnyűség, borzalmas alapanyag, merő unalom. Később viszont rá­éreztem, hogy ezeknek a megörökítése nemhogy nem unalmas, hanem kifejezetten új téma a férfiirodalomban. Állandóan kérdezgettem magam, hogy irodalom-e az, amit írok, és állandóan azt a választ kaptam, hogy nem, nem az. Jó, ha nem, akkor nem – gondoltam magamban, és írtam tovább.

MN: A gyerekei, akiknek jelentős része már rég nem pelenkás, tudnak arról, hogy szerepelnek a papa könyvében?

KOK: Igen, mondogatom nekik, hogy szerepelnek benne, de egyelőre nem tulajdonítanak sem ennek, sem a könyveimnek túlzott jelentőséget. Még nem tudják, milyen rengetegen olvastak róluk. Később talán majd beleolvasnak.

MN: Nem tartott attól, hogy ez a pelenkacserélő, babakocsi-tologató szerep rossz fényt vet majd önre? Hogy sokak szemében nem lesz elég macsó?

KOK: Két életem van. A sajátom és az irodalmi életem. A saját életemben sosem beszéltem volna ilyesmikről, vagy legalábbis mindent elkövettem volna, hogy elkerüljem. Megpróbáltam eleget tenni minden férfiassági elvárásnak. Írás közben azonban egész más a helyzet, itt mindent kockára kell tenni, még azt is, hogy nem a legférfiasabb férfi színében fogok feltűnni. Az irodalom sokkal fontosabb, mint a jó hírnév. Ez a konfliktus főleg a második könyvben válik nyilvánvalóvá: tolom a babakocsit, úgy érzem, nem vagyok elég férfias, hogy ez az egész valami nagyon is feminin. És ez rosszul érintett. Jó, de akkor mitől lesz férfi egy férfi és apa egy apa? Mitől más most, mint egy generációval ezelőtt? Skandináviában sok férfit foglalkoztatnak ezek a kérdések, és országonként változik, mi az erre adott válasz. Svédországban például szétszedtek a feministák, mert le mertem írni, hogy milyen unalmas a gyerekek gondját viselni. Már azt arculcsapásnak vették, hogy leírtam: igazi férfi akarok lenni. Ez volt a svéd reakció, míg Norvégiában egészen máshogy álltak hozzá ehhez.

MN: Mindenki lenéz mindenkit – ez is kiderül a könyveiből: a svédek lenézik a norvégokat, a norvégok pedig az északnorvégokat.

[...]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Köves Gábor, Magyarnarancs.hu, 2016. nov. 14.

Megjelent a Magyar Narancs 2016/43. (10. 27.) számában.

2016-11-14 14:35:19
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ