Kánon a katasztrófáról (Élet és Irodalom)

Az ÉS könyve novemberben - Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2016. 508 oldal, 4990 Ft

Krasznahorkai nagy és nagy erejű újítása, megítélésem szerint, abban áll, hogy a „karmesterről” radikálisan lemond: úgy vezeti szereplőit és szereplőinek beszédáradatát, hogy egyáltalán nem egységesíti őket, ha tetszik: hagyja őket a maguk módja szerint megnyilatkozni. E fantasztikus szerkesztésmód – mely nem árulja el, miért engedi egyik szereplőjét gyakrabban és intenzívebben nyilatkozni, mint a másikat, s nem árulja el, hogy ha az egyik beszélő hosszabb időre kimaradt a látókörből vagy esetleg végleg el is tűnt, mi is történhetett vele – állandó mozgásban tartja a „hallottakat”, s így az egész bemutatott világot, s rendre új látószögeket kínál fel az olvasónak.

Krasznahorkai László új, minden szempontból nagy és nagyszabású regénye különlegesen érdekes és megrendítő, egyszerre fenséges és ironikus, végtelenül paradox befejezéssel ér véget. Mikor már az egész város (azaz az egész világ) elpusztult, az egyetlen életben maradott félkegyelmű figura egy toronyból nézi a katasztrófa sújtotta területet, s a látványtól megihletve énekre fakad, s az iskolai énekórákról mindenki számára emlékezetes kedves, primitív, de mégis nagyon bonyolult dalt kezdi énekelni: „ég a város, ég a ház is...”. Az ének paradoxitása abban rejlik, hogy egy szólamban nem működik. Formájának lényege az lenne, hogy elvileg más szólamok is bekapcsolódnának a zenébe, s mikor ugyanazt éneklik, mégis többszólamú zene keletkeznék. Csakhogy már nincsen más élő ember messze a vidéken, s ezért hiába szólal meg a narrátor keserű és persze nevetséges utasítása a legutolsó mondatban, mondván: „és most mindenki” – se visszhang, se más szólamok bekapcsolódása nem elképzelhető. A kánon formája kifordul önmagából – a világot elbúcsúztató ének mint önmaga paródiája zeng a nagy pusztulás, a mindent felölelő semmi felett.

S mintha Krasznahorkai egész regénye a kánonnak e kifordított formáját imitálná narrációjában: itt nincs meghatározott elbeszélő, az elbeszélés szituációja nincsen még nagyjából sem körvonalazva: egyes beszédszólamok megjelennek, elmondják (eléneklik?) szólamukat, amely felépítésében nagyon hasonlít az előző vagy következő megszólaló szólamára; mondják a magukét, meghatározott rendben – de anélkül, hogy egy külső rendező elv, egy felérendelt bölcs (mindentudó?) narrátor irányítaná fellépésüket, megjelenésüket és megszólalásukat. Mindenki mondja a magáét, ráadásul úgy, hogy megszólalásuk során egy ideig az sem derül ki, vajon most éppen ki vette át a szólamot. Úgy „énekelnek”, természetesen nagyon szépen megkomponáltan, hogy szinte a sok szólam együttese szinte magától kellene hogy feltegye a kérdést: s ki a karmester, s hol van, honnan vezényel – ha vezényel egyáltalán.

Krasznahorkai nagy és nagy erejű újítása, megítélésem szerint, abban áll, hogy a „karmesterről” radikálisan lemond: úgy vezeti szereplőit és szereplőinek beszédáradatát, hogy egyáltalán nem egységesíti őket, ha tetszik: hagyja őket a maguk módja szerint megnyilatkozni. E fantasztikus szerkesztésmód – mely nem árulja el, miért engedi egyik szereplőjét gyakrabban és intenzívebben nyilatkozni, mint a másikat, s nem árulja el, hogy ha az egyik beszélő hosszabb időre kimaradt a látókörből vagy esetleg végleg el is tűnt, mi is történhetett vele – állandó mozgásban tartja a „hallottakat” s így az egész bemutatott világot,  s rendre új látószögeket kínál fel az olvasónak. Hiszen e regényben – szemben sok „hagyományosan” elbeszélő művel – nem azt tudjuk meg, hogy „mi történt”, hanem csak azt látjuk és halljuk, hogy valaki (mindenki) a maga módján beszél arról, hogyan is vélekedik ő az őt körülvevő világról, s ő hogyan látta azt, amit „történésnek”, „eseménynek” szoktunk tekinteni. S ha időnként meg is szólal egy kommentáló, nem „szereplő” hang, amely valóban „közlésekre” is szorítkozik – az is csak úgy jelenik meg, mint egy láthatatlan beszélőnek a megszólalása, aki most, elhangozván sok-sok más vélemény, maga is csak belebeszél a sok-sok beszédaktusba, s ő maga sincsen meggyőződve arról, hogy az, amit mond, bármilyen viszonyban lenne is egy ténylegesen követhető történéssorral. S ami a legérdekesebb: e könyvben Krasznahorkai mintha kifordítaná legendás hosszú mondatainak eddigi stratégiáját. Míg az eddigi könyvekben, kivált a Seiobo ... című elbeszélésfüzérben a hosszú mondatnak az volt a funkciója, hogy a világ megszámlálhatatlan részeinek összefüggéseit és rendszerét képezné le valamilyen módon, s egységet sugallna, addig itt a hosszú mondatok, amelyek most mindig más-más szájból, egymással összeférhetetlen  nézőpontokat idézve hangzanak fel, s mindig más-más elemeknek összevissza, rendszerezetlen halmazát mutatják fel, éppen a világ kaotikusságának és összefoghatatlanságának lesznek megjelenítőivé. Míg a régi Krasznahorkai-mondat modalitása rendre a tragikus fenség felé tendált, itt a sok szubjektív asszociációt hordozó, végeérhetetlen mondatoknak mindig felötlik humoros alapbeállítottságuk. A szerző mintha mulatna (is) azon, hogy figurái mennyi mindent összehordanak egy beszédszólam nagy ígéretének kapcsán.

[...]

A teljes cikk bejelentkezés után itt olvasható »


Forrás: Margócsy István, És.hu, 2016. nov. 18.

2016-11-18 17:58:19
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó a szó klasszikus értelmében költő volt, akinek költői működése elválaszthatatlan esszéírói munkásságától. Három esszékötete ma is izgalmas lenyomata a XX. századi magyar irodalom gondolkodástörténetének....
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó két regényes utazása olvasható ebben a könyvben. Az Ablak a Földre egy indiai utazás három hetének krónikája, amely először 1972-ben jelent meg, kibővítve 1989-ben. A Meztelen tenger a Szovjetunióban...
Tolkien, J. R. R. (1892–1973)
Fordította: Gálvölgyi Judit
A szerző posztumusz kiadású művét, amelynek története A Gyűrűk Ura mitológiai hátterét alkotja, apja halála után Christopher Tolkien szerkesztette könyvvé. A szilmarilok ,,az óidőkről, a világ első koráról...
Knausgård, Karl Ove
Fordította: Fordította: Patat Bence
A tizennyolc éves Karl Ove Knausgard az érettségi után egy északnorvég halászfaluban kezd önálló életet. Bár életében először tényleg távol van az apjától, a fizikai távolság sem feledteti a múltat, amely...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ