Ez a verseskötet Halasi Zoltánt kortárs költőink élvonalába emeli. Megjelentetésével az Időmérték címet viselő Magvető-könyvsorozat valóban mértékadó verseskötettel gazdagodott. DOMJÁN EDIT KRITIKÁJA.

„Valaki nézzen már isten szemével”, írja Halasi Zoltán új verseskönyvében, a Bella Italiában (azon belül a Bologna című hosszúversben 73.). Egy fiatalasszony mondja a párjának 1980-ban a nászútjukon Olaszországban, miközben vonatuk Bologna felé robog. Hamarosan szembesülnek az évtized újfasiszta bűntényével, a bolognai vasúti pályaudvar felrobbantásával (85 halott, 200 sebesült), s az isteni tekintet máris bekalkulálhatja a teremtésbe a romlás, pusztulás mellett a tudatos pusztítás állandóságát is. A beszélgetésben persze erről még nem eshet szó, a feleség – a pályakezdő festő – művészi elvként fogalmazza meg az „isteni egybelátás” igényét. A férj értetlenkedik. Isten szemével látni? „Az milyen?”(73.)

Sok évvel később mégis ő tesz kísérletet az „egybelátásra” – hogy esetleges, véletlenszerűnek tűnő részletekből következtethessen az egészre –, ha nem is a mindenség, de önmaga és a felesége, N. vonatkozásában. Kapcsolatukat, kettőjük személyiségét és N. sorsát vizsgálja ily módon, s a megértés érdekében közös életeseményeik egy részét történetekké alakítja. N.-t a maga életútjának felén, „nel mezzo del camin” (52.) örökíti meg, és persze a számára legotthonosabb térben, a művészetek hazájában, Itáliában. Itt méri fel egy művészi pálya első sikerei után a kifutás, a sorsbeteljesítés lehetőségeit: vajon a „látás angyala” (65.) a maga adottságaival élni tud-e? Vagy „átfirkálják arcát ceruzával, / hogy elfelejtse, ki lehetett volna”? (9.) Mi vár rá a jövőben? A „kezdetemben a végem” alapállás a horoszkópkészítők, kártyajósok homályos világába is vezethetne (jósálommá is torzul a velencei biennálé képsora), holmi misztikába, mely egy rejtélyes külső elbeszélő szerint férjnek és feleségnek is „jól áll”, miközben „izig-vérig realisták” (88). Igazából a mitikus illetve szakrális gondolkodás- és beszédmód „illik” a hősökhöz, s ez a szövegben magától értetődőnek is tűnik. Hisz mindkettőjük igényli – életben és művészetben – a transzcendenciát, s ahol járnak, ott vagy a keresztény Úristen (Monreale, Róma, Assisi, San Gimignano, Milano, Firenze) vagy a hajdanvolt pogány istenek (Taormina, Etna, Pompeji) uralják a hely szellemiségét.

A Bella Italia versfüzérének középpontjában tehát egy különleges festőnő áll, akinek nem csupán szenvedélye, de életműködése a festés, a művészetekkel való foglalkozás, és akinek jól érzékelhető öntörvényűsége nem sok jóval kecsegtet azon az égtájon, ahonnan a nászutasok érkeztek, s ahová visszatérnek. Erről a következő módon szól maga N. egy 18. századi velencei zeneszerzőnő sikerességéről hallva: „Amúgy Signora Sirmen karrierjét / csodálom, sőt követném, ha tehetném. / De ő nem vonatozott az Urálba, / döglődő erdők, madártetemek közt, / hihette hát, hogy amíg ő zenélget, / terítőt horgol a kopasz Aléktó.” (Velence II. 13.)

N. hangütése itt még viszonylag könnyed, ironikus, a kötet első felében ez a hang a jellemző, a verses elbeszélő modorában is humor, irónia érezhető. N.-t Barbra Streisandra hasonlító szépséges nőnek ismerjük meg, öntudatos és magabiztos, aki határozatlanabb, bizonytalanabb párjával szemben fölényes, kioktató. Figurája csak a kötet második felében mélyül el. Új dimenziót nyer Pompejiben a Misztériumok villájában Szilénosznak (Dionüszosz nevelőjének) házasságba beavató énekétől, s szinte tragikussá válik alakja Assisiben, San Gimignanóban és Milánóban. Szilénosz N.-t a maga gyermeki énjével szembesíti, a szülők ellenséges érzelmeivel és képtelen elvárásaival, illetve a „zöldhínáros ösztönélet” (40.) kiszámíthatatlanságával. A traumatikus szülő-gyermek viszony aztán visszatérő motívummá válik a további költeményekben, többek közt egy drámai monológban. A milánói Rondanini Piéta láttán ugyanis N. magára ismer Michelangelo szereplőiben: ő a gyermek és ő a szülő is, teherként cipelik egymást, az összetartozásukat. N. szorongva azonosul a tékozló fiúval és a megbocsátó apával Rembrandt művében, valamint a kontrasztkép szereplőivel is: az Izsákot feláldozó Ábrahámmal és az áldozatra hurcolt fiúval.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Domján Edit, Revizoronline.com, 2016. dec. 14.