Jákob három évszázadon átívelő lajtorjája (Dívány.hu)
(kiadvány: Jákob lajtorjája)

Ljudmila Ulickaja saját bevallása és kritikusai szerint is a novella, elbeszélés műfajának orosz nagyasszonya: legújabb, magyarul is megjelent kötete viszont regény, nem is akármilyen, egy masszív, hétszáz oldalas családregény. Nagyregény, mindenféle értelemben – olyan, amilyen ritkán születik. Mikor elkezdtem olvasni az egyik este, cseteltem egy barátommal a telefonomon, és arról beszélgettünk, hogy milyen nehéz mostanában úgy igazán olvasni. Mert oké van az e-konyv, de igazából… olvasni egy könyvet, az mégis más. Főleg egy ilyen masszívat, ami, ha végigdőlök a kanapén, nyomja a mellkasomat, főleg a szív felőli részen. Hogy ehhez kell egy kis rászánás. Meg egy olyan könyv, ami elteteti velem a telefonomat. De miután ezt így megbeszéltük, és én végre kezembe vehettem az új kötetet, a Jákob lajorjáját, eltettem a telefont.

Vannak azok a könyvek, amik falós könyvek. Sok jól megírt bestseller is az, de nem kell ahhoz komolytalanabbnak vagy könnyedebbnek lenni a szövegnek, hogy az embert úgy bevonja, hogy semmi más ne is érdekelje, csak hogy mi lesz a szereplők sorsa, hogy merre halad a cselekmény. Ez a tulajdonság igaz sok remek szépirodalmi műre is, de nem alapvető attribútumuk. Ulickaja könyveivel például nekem olyan különleges és egyéni viszonyom van, olyan magánatmoszférát épített fel, ami csak és kizárólag rá jellemző, megfoghatatlan. Egy Ulickaja-regényhez azért fordulok, mert Ulickaja-regényt szeretnék olvasni, benne szeretnék lenni az Ulickaja-térben. Nagyon nehezen megfogalmazható, hogy mi minden alkotja ezt az atmoszférát – nyilván ezért művészet. De megpróbálom összeszedni.

Először is, Ulickaja világa elképesztően igaz. Olyan részletgazdagsággal és bizonyossággal ír, ahogy nagyon kevesen. Ahogy például leírja, hogy a halott nagyanyja lakására lélekszakadva rohanó szoptatós édesanya, Nora a fájós mellével végigszalad a moszkvai bérház folyosóján, az apró részletek, a kikandikáló lakók magabiztos és könnyed felskiccelése miatt én, az olvasó is együtt haladok Norával, a fiatal, magabiztos édesanyával, hogy szembenézzek az apámmal, aki tétován vár a halottas ágy mellett. És emiatt a biztonság miatt rendkívül otthonos is a könyv.

Családregény: különböző otthonokba leszünk bejáratosak, amik nem egyszerű díszletek, nem üres falak, hanem létező helyek. Olyan, ahol tudjuk, hogy az apa által kilöttyentett kávéfolt van a tizeniksz éve meszelt falon, és a kétszárnyú ablak sarkait kicsit nehéz tisztítani, ezért ott mosás után is mindig összegyűlik a por. Különböző otthonok ezek, különböző évtizedekben; kedves vagy kevésbé kedves, de számunkra ismerős helyek, amik végigringatnak az egész huszadik századon át a huszonegyedikig; valamint Kijevtől Moszkván át az orosz vidékig, majd New Yorkba és vissza. Az otthonosság alatt pedig nem egyszerű giccset értek, hanem Ulickajának azt az egyedülálló képességét, hogy valóban megteremti a család érzését: annak minden kötődésével és melegségével, de nyűgével és bosszúságával együtt is. Mégis, szeretnénk Ulickaja családjaiba tartozni. Vagy csak még többet látni belőlük. Nála ugyanis a család alapvető fontosságú, megkérdőjelezhetetlen kötelék – még ha néha nem is tudnak a tagjai együtt élni egymással.

A másik, ami miatt szeretem Ulickaját, az hőseinek életigenlése. Félreértés ne essék, különböznek azért ezek a hősök. De a mag, az a belső, sosem leálló, szorgalmas kis motor, a világra és csodáira, a folyamatos tanulásra, tudásra, megújulásra éhező, egyszerre bölcs és közben nagyon gyermeki, szenvedélyes és valahol mégis kissé hideg filoszé a legtöbb szereplőjében azonos. Még a kevésbé iskolázottabbakban is. Nehéz ezt megmagyarázni – valahogy olyan, mintha Ulickaja hősei számára nem a saját viszonyaik lennének fontosak, hanem az élet folytonossága, és ebből merítenének nyugalmat. Mintha nemcsak a saját önzőségük folytán döntenének, hanem valami állandó odafigyeléssel az előttük lévő és utánuk következő generációra. Vagy mintha tudnák az életüket kicsit hátralépve, távlatokból szemlélni, azzal a fajta higgadtsággal, hogy "jó, most ez történik, de nézzük a nagyobb képet, nézzük azt, hogy a jó esetben is csak x évtizedig tartó életemnek milyen aprócska és jelentéktelen részlete is ez". Nem mintha nem lennének konfliktusok, fájdalmak, tragédiák, elválások és csalódások a történet folyamán. De a bennük élő emberek logikája olyasfajta humanitás, megbocsátásra való képesség, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzanak egymásnak. Olyan evangéliumi szelídség, amibe, ha mást nem is, mint ideába, fülig bele lehet szeretni. Olyan bölcsesség árad a könyveiből (erre nincs jobb, ennél az annyiszor rosszul használt, de itt teljesen helyén lévő szónál), hogy számomra emiatt a szokásosnál lassabban olvasható, bár az is igaz, hogy én általában habzsolok.

A Jákob lajtorjája többgenerációs családregény. Bizonyos szinten. Két, csodálatosan megalkotott főszereplőt kísérünk: a nagypapát, Jakovot és unokáját, Norát – bár számomra főszereplővé emelkedett a nagymama, Maruszja figurája is. Az ő életüket ismerjük meg jobban, illetve a hozzájuk kapcsolódó előző, közbülső, és az utánuk következő generációét – a regény hosszának, lassú, tartalmas hömpölygésének megfelelően még rengeteg további mellékszereplővel kiegészülve. Az idősíkok gyakran, de nagyon pontosan és egyáltalán nem követhetetlenül váltakoznak, nemcsak a történetek között, hanem a történeteken belül is, de mint mondtam, annyira életszerű az egész, hogy soha, egyetlen pillanatra sem zavarodtam össze, hogy most ez a név kihez tartozik, vagy hol találkoztam vele korábban.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Miklya Anna, Dívány.hu, 2016. nov. 12.

2016-11-12 16:56:33
Hirvonen, Elina
Fordította: Szécsi Noémi
,,Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell gondolnia. Milyen szörnyű lenne az egyiküknek lenni. Milyen...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ