Az események ugyanis megesnek (Prae.hu)

A Sátántangó és sok más könyv szerzőjének ez a kötete, durván, de pontosan megnevezve, katasztrófa-könyv: a Báró Wenckheim hazatér, a lassú lepusztulásról és a gyors, nagyon gyors elpusztulásról beszél. 

A Sátántangó és sok más könyv szerzőjének ez a kötete, durván, de pontosan megnevezve, katasztrófa-könyv. Van is egy hangsúlyos utalás a Sátántangóra, egyszerre visszavonó és megerősítő, ám mindenképpen hangsúlyos utalás. Maga a regény egésze – saját maga nem nevezi magát regénynek, semminek nem nevezi magát, csak egy rövid, alább tüstént idézendő és valóban szerzői szöveg nevezi, még a legelső fejezet előtt, regénynek – formálisan egy dúdolt dallam dünnyögésére tagolódik. Nem a fejezetcímekben, hanem fölöttük olvasható a tartalomjegyzéket helyettesítő „Tánclap”-ban: TRRR...  RAM PAM PAM PAM HMMM RÁRÍRÁ RÍ ROM,

„S A FOLYTATÁSBAN:

                        RAM, PAM, PAM, PAM, HMMM, RÁRÍRÁ, RÍ, ROM

                        RAM, PAM, PAM, PAM, HMMM, RÁRÍRÁ, RÍ, ROM

                        RAM  -  PÁRÍRÁ, RÍRÁROM

                        TRRR”

Szeretném hinni, hogy így kell magunkban dúdolni a sátántangó dallamát.

Ez, a Báró Wenckheim hazatér, a lassú lepusztulásról és a gyors, nagyon gyors elpusztulásról beszél. A címszereplő neve csak a 76. oldalon kerül elő első ízben, „/.../ mert nagy dolgok vannak készülőben, ahogy beszélik, mert az járja, hogy a báró úr, tudja, a báró, hogy állítólag hazajön /.../”. Haza, Argentínából, Bécsen, majd a Budapest-Cegléd-Békéscsaba vasútvonalon, haza, egy mindvégig megnevezetlen kisvárosba, amely a rengeteg helységnév miatt (a környező falvak nevei, a városon belüli utca- és helynevek) könnyűszerrel beazonosítható, de „A regényben szereplő karakterek, nevek, helyszínek esetleges hasonlósága vagy egybeesése a valósággal kizárólag a rohadt véletlen műve”, tudjuk meg, és ez szerzői szöveg. A vonat a báróval csak a 201. oldalon érkezik meg a kisvárosi pályaudvarra. És a tágabban fölfogott jelenben utazik és érkezik meg a báró, az egyetlen szereplő, aki – azt mondhatni – boldogan hal meg, nem brutális erőszak áldozata. A regényben a Keleti Pályaudvar a fővárosban dugig van menekültekkel, a kisvárosban a bőrdzsekis-motoros Helyierők, a VTK (Valamit Tenni Kell) tagjai „rohadék nácik”, „Fasiszta csőcselék” (288. p.), a tisztaeszme.hu és „a Meinkampf” (sic!) hívei (80. p.), helyi vezérük egyik lelkesítő beszéde alapján egyszerű hungarofasiszták; és valamennyi alak, olykor a fiziognómiai pontossággal megjelenített szereplő, valóságosnak gondolhatni, a róluk adott rajzok igen plasztikusak. Maga az alapszerkezet – egy közösség várakozása a megérkezőre, az üdvözlés a pályaudvaron, stb. - már-már topikusnak mondható: hogy igen ismert példákra hivatkozzam, ilyen Friedrich Dürrenmattól Az öreg hölgy látogatása, vagy szatirikus hangvétellel az 1956-ból való és Rajz János alakította Dollárpapa. De Krasznahorkai Lászlónál a történet egészen másfelé kanyarodik, a kezdetben soványnak mondható, majd később mindjobban felpörgő eseménysor egyre inkább odahagyja az alapmintát.

Nézzük meg a kötet prózapoétikai szerkesztésmódját! Ki a történetmondó? És ki a regény főszereplője (mert báró Wenckheim Béla aligha tekinthető annak)? Mondhatnánk, hogy az először a 17. oldalon megnevezett elv (principium) vagy létező (entitás), „a gonosz”, a malum metaphysicum az, az ő munkálkodásának eredményei az 'események', egy az emberi elme által föl nem fogható összefüggésrend. Még a regény belső címlapja (a kiadó föltüntetésével, a megjelenés évével és a túloldalon a copy right feltüntetésével) előtt egy különös szöveg áll, a 6 oldal terjedelmű „Figyelmeztetés”. Ez a szöveg nem része a regénynek, de része a kötet egészének, és nem intézhetjük el azzal, hogy egyszerűen paratextus. Mert ennek is van elbeszélője, aki a magát impresszáriónak nevezett egyénről beszél, majd függő beszédben hosszan beszélteti őt, valahogy így (az impresszárió) „/.../ mélyet sóhajtott, kissé hátradőlt, és e hosszú csend után, mely az égadta világon nem jelentett semmit, azt mondta, szólítsák, aminek akarják, bár ő azt ajánlja, inkább ne szólítsák sehogyan /.../”. Az impresszárió bizonyos közelebbről meg nem határozott „muzsikus urakhoz” intézi szavait, egy szerződéses együttműködésről közte és az egyes zenészek között, ám az már különös, hogy kezében közben egy tükörfényesre dörzsölt almát (!) tart, ráadásul ez az impresszárió rendelkezik a Teremtő egyik attribútumával, a mindent előre látással és a mindent előre tudással („/.../ a legjobb, ha úgy hallgatják a szavaimat, mintha, és itt most viccelek, magát az Úristent hallanák /.../), ennek minden ellentmondásával együtt (miért teremtette meg az Úr Lucifert, ha előre tudta, hogy ez majd a trónusára tör? Miért teremtette meg Ádámot, ha előre tudott az „eséséről”, a bukásáról?). És hibátlan végrehajtást követel, hiba nélküli játékot, ki-ki a maga hangszerén, nem ismerve a kotta egészét, nem ismerve a többiek kottáit, mit sem értve az egészből, „/.../ mert az egész, az meghaladja mindegyiküket /.../”. És ő, az impresszárió „/.../ Istenigazából ennek az egésznek csupán a végét várja /.../”, vagyis a kisváros teljes megsemmisülését.

Tehát a „Figyelmeztetés” szövege kívülről jön, a regény szövegén kívülről, de nyilvánvalóan a regény tektonikájáról, szerkesztésmódjáról szól. Ami egyben azt is jelenti, hogy az olvasónak is kötnie kell egy szerződést, egy paktumot a szövegegyüttessel, ha jobban tetszik, a copy rightban megnevezett szerzővel. Mert a szövegegyüttes legfontosabb poétikai szabályát el kell fogadnia ahhoz, hogy egyáltalán végigolvashassa a regényt. E szabály, e contrainte (szerzői meg- vagy kikötés) a következő: minimális vagy igen csekély történetmondói mondatokhoz kapcsolódnak monológok, hangos vagy belső beszédek, és e függő mondatok egy-egy teljes bekezdést alkotnak, a bekezdések belül nem mondatokra, csak tagmondatok sorozatára tagolódnak. A szöveg contrainte-je: 1 bekezdés = 1 mondat (ritka kivételek vannak), és ez a megkötés olykor 6-7 oldalnyi bekezdést eredményez. Ez nem az antik körmondat, pedig a regényben egy rendőr szakaszvezető Tacitust, Cicerót és Caesart olvas latinul, a könyv 464. oldalán kapunk is egy lefordítatlan részletet Tacitustól (Annales, I. könyv, 28.). Vagyis nem olyan mondat, amely lassan megindul valamilyen irányba, megy kényelmesen fölfelé az alá- és mellérendelő tagmondatok lépcsőfokain, eljut a lépcső tetejére, majd egy igen rövid, erős utolsó tagmondat – összegzőn és hirtelen – lezárja az egészet. Krasznahorkai László mondat-monstrumai inkább beékelésekkel telitűzdelt hosszú mondatok, és az egyetlen mondaton belül a tagmondatok egy-egy összetartozó kupacát többnyire és vagy s köti össze, egyszerű mellérendelés. Vagyis az olvasónak hozzá kell lassulnia, már az olvasás legelején, ezekhez az óriásmondatokhoz (a hazai rekordot persze változatlanul Esterházy Péter tartja a Függővel), ez a szövegalakítás lassú és figyelmes olvasást követel meg. E mód vagy eljárás vagy megkötés mindenre kiterjed, kiterjed a teljes regényre: olyannyira, hogy amikor egy magyarellenes írásból a lapszerkesztő részeket olvas föl, e részletek idézőjel nélkül következnek (429-431., 432-433. és 434. p.), mindez összeépül egy 7 oldalas óriásmondatba, az imént jellemzett belső tagolási technikával. A kezdete: „Még egy ilyen visszataszító népet, mint ti vagytok, még nem hordott a hátán a föld /.../”, a folytatása: „/.../ ne bolygassuk a múlt szégyeneit és a dicsőségről való összevissza hazudozást, elég nekünk most fennmaradni annak a mocsárnak a felszínén, ha lehetséges ez egyáltalán, amit a mai erkölcsi állapotok jelentenek /.../”, de az írás beidézése még folytatódik a 443-444. oldalon, amit itt a vezetőtitkárnő olvas:  és amely a magyar fajta végítéletéért kiált, és befejeződik a 451-453. oldalon, ahol a keresztény magyar ember, ez a „mindennek a legalja” jellemzéséről van szó, és amit a plébános olvas.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szigeti Csaba, Prae.hu, 2016. nov. 17.

2016-11-17 16:46:20
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó a szó klasszikus értelmében költő volt, akinek költői működése elválaszthatatlan esszéírói munkásságától. Három esszékötete ma is izgalmas lenyomata a XX. századi magyar irodalom gondolkodástörténetének....
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó két regényes utazása olvasható ebben a könyvben. Az Ablak a Földre egy indiai utazás három hetének krónikája, amely először 1972-ben jelent meg, kibővítve 1989-ben. A Meztelen tenger a Szovjetunióban...
Tolkien, J. R. R. (1892–1973)
Fordította: Gálvölgyi Judit
A szerző posztumusz kiadású művét, amelynek története A Gyűrűk Ura mitológiai hátterét alkotja, apja halála után Christopher Tolkien szerkesztette könyvvé. A szilmarilok ,,az óidőkről, a világ első koráról...
Knausgård, Karl Ove
Fordította: Fordította: Patat Bence
A tizennyolc éves Karl Ove Knausgard az érettségi után egy északnorvég halászfaluban kezd önálló életet. Bár életében először tényleg távol van az apjától, a fizikai távolság sem feledteti a múltat, amely...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ