„Égni fog itt minden” (Bárka)

Komoly várakozás előzte meg a könyv megjelenését, amihez bizonyára az író hazai és nemzetközi elismertsége is hozzájárult, illetve az a tény, hogy Krasznahorkai László hosszú évek óta nem jelentkezett nagyregénnyel. Az eddig közzétett kritikák, beszámolók szerint a Báró Wenckheim hazatér összegző műnek tekinthető, de ugyanezt erősítik a szerző nyilatkozatai és a fülszöveg is. Az új opus valóban tükrözi azokat a tematikus-motivikus választásokat, poétikai törekvéseket és felvetett problémákat, melyek a korábbiakat (különösen a nyolcvanas évek jelentős alkotásait, a Sátántangót, Az ellenállás melankóliáját, a későbbi Háború és háborút, de gondolhatunk más szövegekre is, amelyek megidéződnek a mostani regény lapjain) meghatározták, s persze az azóta felvetődő tapasztalatokat. Mindemellett pedig – bocsássuk máris előre – az elmúlt esztendő egyik legfontosabb és legjobban sikerült magyar regényét fedezhetjük fel benne.
            Az első fejezetben a Tanár úr alakja kerül középpontba, így az olvasó ekkor még arra gondolhat, ő lesz a regény (egyik) főszereplője. Később azonban kiderül, nem így van, de a címszereplő sem válik valódi főszereplővé, hiszen személyénél hangsúlyosabb az őt körülvevő világ. A mohák tanulmányozásával nemzetközi hírnévre szert tevő tudóst megkülönböztetett tisztelet veszi körül városában, ám egyszer csak kiábrándul és látványosan kivonul abból a közegből, amellyel évtizedeken át maga is azonosult. Döntését jól megfontolja, alaposan előkészíti nagy honfoglalását a senkiföldjén. A várt nyugalmat mégsem leli meg a város szélén található elvadult környezetben, a szimbolikus nevű Csipkebokorban összetákolt kalyibájában. Váratlanul felbukkan ugyanis „balkézről” született lánya, aki egy tüntetéseken használatos táblával áll hosszú órákon keresztül a kunyhó előtt, és egy kézi hangosbeszélőbe kiabálva fenyegeti apját. A férfi egyedül marad (csupán a társául szegődő, elhagyatott kutyának adhatja elő nyakatekert eszmefuttatásait), gyilkossá és számkivetetté, üldözötté válik, hiszen a Helyierőknek nevezett motoros banda hajtóvadászatot indít ellene egyik testvérük halála miatt.
            Báró Wenckheim Béla korántsem olyan határozott, mint a Tanár úr, zavarodottan téblábol, az események megtörténnek vele, képtelen irányítani azokat, jobbára fel sem fogja, mi zajlik körülötte. Nem tűnik fel neki, hogy a vonat áthaladt a határon, s arról sem vesz tudomást, ahogy a Keleti pályaudvarról kigördülő szerelvény mellett a bulvárlapok újságírói és fotósai rohannak, hogy hírt adjanak róla. Ő évtizedeken át Buenos Aires-ben élt, s most visszatér szülővárosába, hogy ott élje le élete hátralévő éveit. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a szerencsejáték-függő – s ebből adódóan óriási adósságot felhalmozó – urat Bécsen keresztül menekítik Magyarországra a rokonok, nehogy besározódjon a nemesi név. A hosszan elhúzódó vonatút során felbukkan a Szolnoki Danténak nevezett pitiáner bűnöző, aki annak reményében, hogy jól megkopasztja, a báró személyi titkárának ajánlkozik. Vagyis a Don Quijotéra emlékeztető, egyszerre nevetséges és szánalomra méltó regényalaknak Sancho Panzája is akad. Jellemző a regényre, és egyúttal humor forrása, ahogyan félreértik egymást. Wenckheim ugyanis folyton az Isteni színjátékra hivatkozik, amiről újdonsült ismerősének fogalma sincs, hiszen ő a Bayern München futballistájáról kapta a nevét, akiről viszont a báró nem tud. Az irónia, a humor talán eddig is felsejlett itt-ott Krasznahorkai szövegeiben, most azonban nagyobb intenzitással van jelen. Olyan humor ez, amely gyakran megmosolyogtatja az olvasót, de nem kínál feloldást, csupán ellenpontozza, amit a regény megmutat a kilátástalanságból. Elsőre úgy tűnhet, mintha a szerző eltúlozva ábrázolná világát, a valóság bizonyos mozzanatait, akár az egyes szereplőket is. Ilyen a furcsa, hórihorgas, sovány öregember alakja: „brutálisan hosszú karok, hosszú test, hosszú lábak, még a nyaka is hosszú, de még a feje is, valahogy olyan, hogy felfelé nyúlt meg” – meséli az egyik utas. (126.) Nem véletlenül mondják a hajléktalanok, amikor az adományok között megtalálják a báró túlméretezett, számukra használhatatlan ruhadarabjait, hogy „ilyen ember nincs”. (407.) Hamar rájövünk mégis, hogy a szöveg alig rugaszkodik el a valóságtól, minden, amivel szembesülünk, nagyon is ismerős.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Ménesi Gábor, Bárkaonline.hu, 2017.02.13.

Megjelent a Bárka 2017/1-es számában.

2017-02-13 18:27:48
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Kovács András Ferenc
"Örömzene darabokban"
Kovács András Ferenc hatvanadik születésnapjára maga válogatott verseket eddigi életművéből, így a zenei témákban és motívumokban gazdag kötet tekinthető a formabravúrjairól híres költő lírai önarcképének,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ