Rákosi nélkül nincs Kádár (Népszava)
(kiadvány: Napló 1956-1989)

Egy lakásfelújítás során kerültek elő Király István naplói. A Könyvfesztiválon zsúfolt teremben vitázott a könyv fontosságáról az irodalomtudós közgazdász lánya, Király Júlia, György Péter esztéta és Katona Ferenc irodalmár.hirdeté

„Ungvári Krisztián volt az első akinek szóba hoztam: itt vannak ezek az '56-ban kezdődő naplók, mit csináljunk velük? Ő gondolkodás nélkül azt válaszolta, hogy ki kell adni. A nővéremmel sokat hezitáltunk azon, hogy szabad-e, kell-e, lehet-e nyilvánosságra hozni annak a naplóját, aki erre nem adott felhatalmazást. A döntő érv az volt a kiadás mellett, hogy a feljegyzésekben és a vívódásokban nem találtunk meglepetést, vagyis apánk évtizedeken át azt írta, amit mondott, és azt mondta, amit gondolt.” - meséli Király Júlia.

„Ez tipikusan az a fajta kézirat, amitől egy profi kiadó már hírből megrémül, mert túl hosszú és túl speciális, túl sok hibalehetőséggel. Még jó, hogy nem voltam profi, így igent mertem mondani” – teszi hozzá a kiadás kapcsán Nyáry Krisztián, aki most a Líra kreatív igazgatója, abban az időben pedig a Magvető kiadó igazgatója volt, végül a könyvet már Dávid Anna, a mostani igazgató adta ki.

György Péter az ELTE Médiaelméleti Intézetének igazgatója számos könyvet írt már arról a korszakról, amelyben a Király-naplók születtek. Példa nélkülien fontos szövegről van szó szerinte, egy olyan ember tollából, aki az életét saját döntéséből a hatalom kellős közepében élte le.

„Naplót természetesen nem őszinteségi vágyból írnak az emberek, hanem azért, hogy az őszinteség kiváló látszatát keltsék, és egy olyan emléknyomot hagyjanak maguk után, mely azt bizonyítja, hogy jól döntöttek az életükről. Királynál nem nőügyekkel és fodrászpletykákkal van tele a szöveg, hanem azzal, hogy mit csinálok én, miért csinálom és ki vagyok. A hatalomban ennél nem lehet beljebb lenni – hacsak nem vagyunk professzionális politikusok. Van egy tűpontos vezérfonál a kötetben. Erről a naplóról nagyon éles és vehemens viták lesznek, de az elvitathatatlan, hogy ő nem gondolja azt, hogy az ötvenes éveknek ne lenne közük a hatvanas évekhez. Rajta kívül mindenki a Kádár-korszakkal kezdi el a történelmet. Magyarországon a Kádár-korszakról úgy szokás beszélni, mint ami lenullázta az időt, ami előtte volt, az más időszámításba tartozik, és arról nem kívánunk beszélni. A felülről irányított kommunista forradalom megváltoztatta a magyar társadalom osztályszerkezetét és szociológiai összetételét.

Rákosiék nélkül hiába lett volna a kádári konszolidáció, hiszen nem lett volna mit konszolidálni. Ebből a könyvből ez világosan kiderül. Király nem is érti, hogy ezt miért kellene elfelejtenie. Azt mondja, hogy mi kommunisták vagyunk, akik ezt az egészet végigcsináltuk, nem csak a hatvanas évektől vagyunk kommunisták.” - összegzi a könyv értékeit György Péter.

„Szokás azt kérdezni, hogy mikor dőlt meg a rendszer, mikortól volt látható, hogy vége lesz. Király akkor veszi észre, hogy recseg a rendszer, amikor az addigi ellenfeleivel, Pándi Pállal, Nagy Péterrel, Szabolcsi Miklóssal együtt kezdenek kiszorulni a rendszerből. Unikális mű, elsőrendűen fontos forrásmű a kor megértése és feldolgozása szempontjából.”

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kuczogi Szilvia, Nepszava.hu, 2017. május 8.

Megjelent a Népszava 2017. május 8-i számában.


2017-05-08 14:54:24
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ