„Zsigerrealizmus”, avagy disznóbőrben (SzifOnline)

A három könyv közül Bencsik Orsolya kisregénye nem illeszkedik szorosan a másik kettőhöz. Az elbeszélés jelene ebben a könyvben áll legközelebb a mához. Témája nem a délszláv háború, bár nyomokban itt is előkerül a huszadik század történelme, ugyanakkor a (poszt)jugoszláv identitás hasonlóan, mint Danyinál és Orcsiknál, itt is meghatározó motívum. A három könyvben továbbá közös a „szerb valóságnak”, az ottani világ atmoszférájának az érzékletes, apró részleteken keresztül történő megjelenítése.

Utóbbi talán éppen Bencsik könyvében a leghangsúlyosabb. Ennek magyarázata az lehet, hogy a Több életre általában véve jellemző a részletekben való elmerülés, az életképek és a mikrotörténetek. Ez a legnagyobb erőssége is a kötetnek, bevonja az olvasót az elbeszélés világába. Ugyanakkor mindez nem mondható el egységesen az egész kötetről, ahogy az ÉS-kvartettben[6] is elhangzott többektől: vannak csúcspontok, és vannak olyan helyek, ahol nem visz magával a szöveg. Számomra ez az elidegenítő effektus éppen a szöveg kulcsmotívuma következtében lépett fel. Már sokan elmondták, hogy ez a kulcsmotívum a sertés, ami még nem is lenne probléma, de nehéz azzal mit kezdeni, hogy a nyitójelenetben a nagypapa három kismalacot fial (népmesei motívum), majd a beszélő is sertéssé változik. Érteni vélem a motivációját: az animális és az emberi közötti határ elmosódásának érzékeltetése (a – nagyon szép – borítón található, dombornyomott szív lehet emberé vagy sertésé), az ábrázolt világ groteszk és abszurd mivoltának megjelenítése (a Száz év magány megidézése), negatív testképek, a „zsigerrealizmus” megvalósítása (Bolaňo nyomán).[7] Mégis erőltetettnek tűnnek ezek a szövegrészek, túlzottnak érzem a disznó-motívum hangsúlyozását, leginkább a regény elején és végén, a tata és a beszélő disznóvá válásakor. Néhol viszont működik, ilyen, amikor egyfajta önleírást ad magáról az elbeszélő (talán erősebb kezdése lett volna ez a regénynek): „Huszonkilenc éves vagyok, és bácskai. Normális állásom még soha nem volt, azt mondják rólam, szélhámos vagyok, és iszom, pedig csak álmos vagyok, akárcsak a kiskatonák a régi disznóhizlaló helyén, vagy apám a kilencvenes években a kaszárnyában. Ha levágatnám a hosszú, szőke hajam, látszana a bivalynyakam, amit a tatától örököltem. Amúgy ez a szexepilem. Mióta elköltöztem otthonról, és Szegeden élek, azzal kezdem a napot, hogy bemegyek a hátsó udvarba, előszedem a talicskámat, és elindulok körbe a házakhoz meg a szállodákhoz összeszedni a kidobott krumplihéjat meg a romlott ételeket. A moslékot, így mondják, engem pedig moslékembernek hívnak, pedig valójában disznó vagyok.” (56)

 

Előfordulhat, hogy téves az olvasatom, mivel közben a könyv egy másik fontos jellemzőjében is kulcsszerepet játszik. Ez pedig a kötetnek egy másik központi vonása, mégpedig hogy több szinten is elbizonytalanít. A fentebbi esetben a valóság és fikció határa bizonytalanodik el, az ebből keletkező feszültséget pedig a disznó-motívumon kívül felerősíti a kötet elején található mottó („a kérdés, hogy önéletrajzi jellegű-e ez a regény, legföljebb a rendőrségre tartozhat, nem pedig az olvasóra.”), de a szövegben folyamatosan előkerülő metafikciós megjegyzések is (a kiadók megnevezése, az NKA-támogatás – ami fel van tüntetve a kötet elején, az írásra vagy nem-írásra vonatkozó megjegyzések, a Bencsik név emlegetése, a beszélő és a szerző önéletrajzának megegyező adatai stb.). Ennek túlpörgetett mozzanata, mikor már az elbeszélő apja is regényt ír, amit majd a lánya neve alatt akar megjelentetni (azért a regény munkacíme nem egyezik meg a könyvével, amit kezünkben tartunk). Emellett elbizonytalanítás történik a műfaji kódok mentén is: vajon lányregényt, napló-/blogregényt, családregényt olvasunk? A könyv mindegyikkel eljátszik, ám mindet le is bontja, vagy ahogyan többek közt Deczki Sarolta is fogalmaz: „a végén a lány disznóvá változása mindenesetre minden lány- és családregény meglehetősen radikális és provokatív »szétírása«”.[8] A narrátor pozícióját pedig végleg elbizonytalanítja az utolsó bekezdés, amelyben az elbeszélő már a halálon túlról szól: „Amikor utoljára találkoztam a holdvilággal, már férjes asszony voltam. Anyámék kifertőtlenítették utánam a disznóólakat, és kidobták a szétnyitható ágyat, noha apám az utóbbit sajnálta, de végül gyorsan belátta, ezek után napjai jelentős részét a házban vagy a kertben virágzó minirózsái között kell töltenie. A tata azt mondta, kár, hogy nem született unoka, a nővérem meg azt, tartsunk újra disznót, özvegy férjem idővel újranősült, anyámon pedig végleg úrrá lett a rémület.” (157)

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Vásári Melinda, Szifonline.hu , 2017. május 10.

2017-05-10 18:21:16
Hirvonen, Elina
Fordította: Szécsi Noémi
,,Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell gondolnia. Milyen szörnyű lenne az egyiküknek lenni. Milyen...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ