Földig árvaságban (Kulter)
(kiadvány: Mit tud a kert)

Mielőtt rátérnék Tamás Zsuzsa első verseskötetének bemutatására, hadd fogalmazzak meg néhány gondolatot a Magvető Kiadó új lírai sorozatáról, a kortárs magyar és világirodalmat egyaránt közlő Időmértékről, hiszen a szóban forgó kötet ennek második darabjaként jelent meg.

Időmérték: a kiadói márkázás szerint a sorozat „időtálló és mértékadó” köteteket hoz forgalomba, amely magyarázat kétségkívül erős benyomást kelt, de ha jobban belegondolunk, akkor kételyeink is támadhatnak. Hiszen az „időtálló” teljességgel paradox jelző, amennyiben ilyenné épp az idő avathat bármit, a mértékadás pedig meglehetősen ambiciózus elgondolás és cél egy nem (csak) klasszikusokat közlő vállalkozásban.

A sorozatot mindemellett „úton lévőknek” ajánlják, s valóban, az Időmérték-darabok kis alakúak, tényleg elférnek kabátbelsőben, kézitáskában (farzsebben a kemény kötés miatt kockázatosabban), s az áruk is ehhez mérten méltányosnak mondható. Az egyszerűségében kifejezetten ízléses, elegáns kiadványok nyitódarabjai valóban ajánlhatóak a lelki értelemben véve úton lévőknek is. (Ki nem az, egyébiránt?) Talán értjük, milyen kérdésekről van szó: átmenetiségről, válsághelyzetekről, egzisztenciális tétekről, létről és létezésről. Sebald Természet után című kötetét olyan úton lévőknek ajánlanám, akik legalább Fiuméig utaznak, ugyanis lassú, ízlelni és átgondolni való, nagyon erős líra ez, Budapesttől Karcagig félő, nem is érdemes komolyabban nekikezdeni. Halasi Zoltán remekül komponált Bella Italiája pedig egy hajdani olaszországi nászút tereit, helyzeteit, lélekállapotait idézi meg, beleírva magát az olasz vidékkel kapcsolatos irodalom- és kultúrtörténeti hagyományba, a gyász távlatát nem nélkülözve. Recenzeált kötetünk, Tamás Zsuzsa Mit tud a kert című könyve nevezhető „segítő” vagy terápiás jellegűnek, még ha azt nehéz is volna megmondani, hogy pontosan kiknek a terápiáját segíti, szerzőét vagy olvasóét, avagy, fordítva egy fél menetet a csavaron: a vele rezonáló, együttérző olvasó által feltételezett és megalkotott szerzőét.

A Mit tud a kert olyan mű, amely a líra hagyományosabb formavilágú, jól tapintható ritmusú, szépségközpontú, nagyon személyes hangoltságú irányvonalát erősíti, s bátran ajánlom mindazoknak, akik a költészet radikálisan fel- és kiforgató gesztusokkal élő, ironikus, játékos, költőietlen, alulretorizált, élőbeszédszerű (és így tovább) kortárs hagyománya iránt kevésbé lelkesednek, szeretik ugyanakkor a harmonikus (bár nem szükségképp kötött) formákkal, összecsengésekkel élő, a műalkotásban feloldódást kínáló, a klasszikus emberi témákat és kérdéseket boncolgató lírai költeményeket. Akkor is, ha különösképp kemény témák és szomorú, reménnyel nem feltétlenül teli élethelyzetek jelennek meg a kötet lapjain – azt hiszem, az ilyen művekre használták régebben a „fájdalmasan szép” jelzőt.

Ahogyan Takács Zsuzsa fogalmaz ajánlójában: „Az idegenség modern és későmodern emberének tapasztalatát közvetítik [s itt hangsúlyozhatjuk azt, hogy nem elsősorban a posztmodern emberét – L. J.], a sorokban, képekben, névvel vagy név nélkül megidézett József Attila, Kafka vagy Pilinszky írásai szóltak annak idején. Látványos gesztusok nélkül emelik vissza a száműzött rímet, formát trónusára (ahonnan az én generációm letaszította).” A kortárs líra azon vonulatához kapcsolódik ezzel, amelyet (mások mellett) olyan nevek fémjelezhetnek, mint Jónás Tamás, Kiss Judit Ágnes, Babiczky Tibor (gondoljunk a Levegővétel című kötetére), Szabó T. Anna vagy Tóth Krisztina – a poétikai különbségek leginkább az ironizáltság hiányában vagy meglétében (illetve mértékében) mérhetőek le, a kötött ritmusok eltérő szabadságfokú használatában, valamint abban, hogy inkább a későromantikus és esztéta modern, avagy a későmodern és újholdas tradíció (Nemes Nagy vagy Pilinszky) hatása érhető-e inkább tetten az adott szerzőnél (adott kötetben, adott versben…). A dalszerű, igazán szép kötetcímadó vers számomra például kifejezetten idézi Tóth Krisztina versépítkezését, ám úgy, hogy a hang mindvégig megkülönböztethető marad: „Eshetne már, talán ennyit mondtál. / Vagy ennyit se? Sűrű délután. / Képzelem, hogy moccanatlan / szellő kapott szoknyám után? // Nem lett vihar, s a nagy melegben / kínnal perdült egy falevél. / Aznap indultunk? Másnap? / Mindegy. Kő, kő, kifordult dióbél.” (Mit tud a kert)

Tamás Zsuzsa verseinek egyik leggyakoribb hivatkozási pontja kétségkívül József Attila. A kötet ciklusokon kívül, dőlttel szedett, cím nélküli nyitóverse egy olyan összetett helyzetet jelenít meg, amelyben benne van a az egyszerre kinn- és bennlét vágya, valamint a mindennek tudatában lévő, felsőbb pozíció: „Talán ha legyőzném / a télesti vágyat, hogy megálljak / kivilágított ablakok előtt / bebámulva, boldog családot sejtve; / talán ha nem kívánnék / egyszerre lenni a boldog család / és a bebámuló, s ha nem / vágynék tudni bent arról a kinti / befelé sóvárgóról – talán akkor.” A vers eredetileg a Műútban jelent meg Gyorsabban felejtenék címmel, s érdekes, hogy míg a folyóiratbéli publikációban a cím zárja le és egészíti ki értelmileg a szöveget, addig a kötetbéli változatban nyitott a „befejezése” és szórtabb a jelentése. A kint–bent dinamikus ellentéte, paradox összjátéka, ide-oda mozgása (s az arra történő reflexió) jellegzetes József Attila-i szituáció – gondoljunk csak az Eszmélet ismert soraira („ügyeskedhet, nem fog a macska / egyszerre kint s bent egeret”) vagy az utolsó strófa „fülkefény”-jelenetére –, s bár jelen esetben a beszélő nem abban a pozícióban van, ahonnan „tűzhelyet, családot, / már végképp másoknak remél”, a tudatosított (tulajdonképpen remény nélküli, szinte önmagáért való, a hiányban ragadt) sóvárgás mint léthelyzet szintén nem idegen a költőelődtől. Ugyanakkor a szerkezeti (s bizonyos értelemben motivikus) kapcsolat Tamás Zsuzsánál más modalitással társul, s ez a lágyabban személyes hangütés, az egyenes érzékenység poétikája az egész kötetre jellemző lesz. De a mottóvers abból a szempontból is megelőlegezi a könyv szövegeit, hogy az én különböző vágyak általi többfelé szakadása, a belső konfliktusokra felsőbb pozícióból történő, ám a felülemelkedés kényelmét a legkevésbé sem lehetővé tevő rálátás (s a mindebből származó elveszettség és bizonytalanság) több költeményben is visszaköszön majd.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Lapis József, Kulter.hu, 2017. május 13.

2017-05-13 16:55:10
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó a szó klasszikus értelmében költő volt, akinek költői működése elválaszthatatlan esszéírói munkásságától. Három esszékötete ma is izgalmas lenyomata a XX. századi magyar irodalom gondolkodástörténetének....
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó két regényes utazása olvasható ebben a könyvben. Az Ablak a Földre egy indiai utazás három hetének krónikája, amely először 1972-ben jelent meg, kibővítve 1989-ben. A Meztelen tenger a Szovjetunióban...
Tolkien, J. R. R. (1892–1973)
Fordította: Gálvölgyi Judit
A szerző posztumusz kiadású művét, amelynek története A Gyűrűk Ura mitológiai hátterét alkotja, apja halála után Christopher Tolkien szerkesztette könyvvé. A szilmarilok ,,az óidőkről, a világ első koráról...
Knausgård, Karl Ove
Fordította: Fordította: Patat Bence
A tizennyolc éves Karl Ove Knausgard az érettségi után egy északnorvég halászfaluban kezd önálló életet. Bár életében először tényleg távol van az apjától, a fizikai távolság sem feledteti a múltat, amely...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ